Kultúra

Meghalt Cynthia Albritton, aki híres zenészek nemi szerveit öntötte gipszbe

Bernd Wüstneck / picture alliance / Getty Images
Bernd Wüstneck / picture alliance / Getty Images
Hetvennégy éves volt.

Az elmúlt évtizedek művészete sorra vonultatta fel a furcsábbnál furcsább életművet maguk mögött hagyó alkotókat, kevesen választották azonban azt az utat, mint a hosszú betegség után most elhunyt Cynthia Albritton, azaz Cynthia Plaster Caster, aki a legismertebb zenészek erektált péniszéről, melleiről, illetve más testrészeiről készített gipszlenyomatokat – írta meg a Variety.

A modellei közt többek közt Jimi Hendrixet, Jello Biafrát (Dead Kennedys), Karen O-t (Yeah Yeah Yeahs), Peaches-t, illetve Martin Atkins-t (Ministry, Nine Inch Nails) tudó nő 1947. május 24-én született, a művészeti világban pedig 1968-ban tűnt fel.

Egy Frank Zappával való beszélgetése után az ötletet egyszerre humorosnak és kreatívnak gondoló legenda szárnyai alá vette Albrittont, aki Los Angelesbe költözött.

1971-ben lakását feltörték, így a gipszmunkákat a Zappa üzlettársaként és ügyvédjeként működő Herb Cohennél helyezték el letétben. A művek száma 1971 és 1980 között eggyel sem nőtt, sőt, Cohen a nyolcvanas években azt is megtagadta, hogy visszaadja a műtárgyakat – az ügy végére egy bírósági per tett pontot.

Bernd Wüstneck / picture alliance / Getty Images

Albritton az első önálló kiállítását 2000-ben nyitotta meg New Yorkban, érdeklődése pedig ezután a női mellek felé fordult.

Munkásságát 2001-ben, illetve 2005-ben egy-egy dokumentumfilm, a Plaster Caster, illetve a My Penis and I tette széles körben ismertté, de a Kiss Plaster Caster című dalát is ő ihlette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik