Kultúra

Újra Magyarországra jön a Backstreet Boys

Theo Wargo / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Theo Wargo / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Budapesti koncerttel bővül a Backstreet Boys idei őszi világkörüli turnéja. A DNA című turné részeként hazánkba érkező zenekar november 2-án lép fel a Sportarénában – közölte a szervező Live Nation. Minden idők egyik legtöbb lemezt eladott zenekara, a fénykorát a 90-es években élt Backstreet Boys most jelentette be őszi brit és európai koncertjeit, melynek keretében fellépnek több németországi helyszínen és a londoni O2-ban is.

A csapat 2019-ben koncertezett legutóbb Európában, azokra az előadásokra több mint háromszázötvenezer jegyet adtak el. A turné végig teltházas koncertekkel zajlott Észak- és Dél-Amerikában, Európában és Ázsiában, nálunk is jártak, be is számoltunk a nosztalgiadzsemboriról.

Kapcsolódó
A Backstreet Boys koncertjén megünnepeltük, hogy talán öregszünk, de sose halunk meg
Azok kedvéért, akik nem voltak ott, vagy ott voltak, de a mobilozás miatt gyakorlatilag mégsem voltak ott, elmondjuk, milyen volt.

A friss DNA World Tour ezen a hétvégén Las Vegasban indul, május elejétől szeptember közepéig amerikai koncertekkel folytatódik, és október elején kezdi meg európai szakaszát. A banda egy új dokusorozatot is megjelentetett Making of the DNA Tour címmel, amelyben a rajongók bepillantást nyerhetnek a világkörüli turné kulisszatitkaiba. Az első rész már elérhető, a további részek is a csapat YouTube-oldalán lesznek láthatók.

A háború miatt otthonuk elhagyására kényszerült ukrajnai emberek támogatására a zenekar a 2022-es DNA-turné jegyeladásaiból származó bevétel egy részét az UNHCR, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala számára ajánlja fel. Ez a hozzájárulás segíti a menekülteket és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült embereket Ukrajnában és a szomszédos országokban.

A Backstreet Boys legutóbbi, kilencedik stúdióalbuma, a DNA 2019 elején jelent meg, és az első helyen debütált az amerikai Billboard 200 listáján, a Don’t Go Breaking My Heart című kislemezt még Grammy-díjra is jelölték: tíz év után ez volt első Top 100-as slágere a csapatnak.

Az öttagú Backstreet Boys 1993-ban alakult Floridában Nick Carter, Howie Dorough, Brian Littrell, AJ McLean és Kevin Richardson részvételével. Fennállásuk óta több mint százharminc millió albumot adtak el világszerte, ezzel minden idők harminc legtöbb lemezt eladó előadója között vannak. Legsikeresebb lemezük, az 1999-es Millennium harminc millió példányban kelt el, hét Grammy-jelölésük van, 2013-ban csillagot kaptak a hollywoodi Hírességek sétányán. A Backstreet Boys a kilencvenes években, 1996-ban és 1997-ben is fellépett a Budapest Sportcsarnokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik