Bár a világjárvány kapcsán megismerhettük az emberek számos kisebb-nagyobb gyarlóságát, ám látni kell azt is, hogy – mint minden krízis –, nemcsak a legrosszabbat, hanem a legjobbat is kihozza belőlük. Így aztán néha egészen megrendítő rácsodálkozni arra, hogy az emberiség megoldásokat, kiutakat talál az elé kerülő legnagyobb nehézségek kezelésére is. Ez látszik abban is, ahogy a járvány első időszakában bevezetett kényszerszünet után működni engedett színházak alkalmazkodnak a mostani, sokadik járványhullámhoz. Aki követi a hazai színházi életet – benne a teátrumok, a társulatok közösségimédia-jelenlétét –, az utóbbi hetekben egyértelműen szembesülhetett ennek jeleivel.
Tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy betegség miatt…
– az így kezdődő mondatok tucatszám számolnak be elmaradó, elhalasztott, a darabban eredetileg nem is szereplő színészek beugrásával megtartott előadásokról. Ezek mögött a rövid bejelentések mögött megfeszített munka zajlik, erről kérdeztünk meg néhány színházat. Válaszaikból az látszik: embertelen mértékű extra terhelést jelent, hogy az a bizonyos show folytatódni tudjon.
Amikor egy átlagos munkahelyen egy kolléga beteg lesz, az esetek többségében nem áll meg az élet, a feladata megvárja, a gyár, az iroda, a vállalat működik tovább. Egy színházi előadásban ugyanakkor egyetlen láncszem hiánya is súlyos probléma: „a technikai műszaktól az öltöztetőkön és az irodai dolgozókon át a színpadon lévő művészekig mindenki pótolhatatlan – és most mégis mindenkit pótolni kell valahogy”, olvasható a Vígszínháznak a kérdésünkre adott válaszában. A háttérben dolgozók helyettesítését azonban még mindig inkább meg lehet oldani – az előadásokban játszó színészek lebetegedése okozza a látványosabb nehézségeket. Hogy egy szereplő karanténba kerülésekor hogyan tovább, az múlik az időfaktoron – azaz, hogy mikor derül ki egy színész betegsége –, a színház működési modelljén – hogy saját társulattal vagy előadásra szerződtetett színészekkel dolgozik-e –, illetve hogy hány szereposztással játsszák a darabot. Ezeken kívül sok múlik azon is, hogy a nézői élmény mekkora mértékű változását tekinti még megengedhetőnek az adott színház.
Amikor egy előadás szereplőjéről kiderül, hogy beteg, az első dolog, amit a színház megvizsgál, hogy beugrással meg lehet-e oldani az adott szerepet, és ha igen, akkor ki tud ugrani. Ezt a rendező mérlegeli, hiszen vannak olyan szerepek, amelyeket lehetetlen beugrással megoldani, illetve vannak olyan előadások, amik annyira összetettek technikailag, hogy akár kisebb szerepet sem lehet beugrással, egy-két próbával átvenni
– olvasható a Katona József Színház igazgatóságától kapott válaszban. A beugrás mellett szóba jöhető megoldás egy szereplő betegsége esetén a kettős szereposztás. Ám ezzel nem tud minden színház élni, sőt, az a jellemzőbb, hogy a teátrumok többsége az előadásait egyetlen szereposztással játssza, legfeljebb a főszerepet viszi két színész. A Madách Színház ilyen szempontból kivétel: cikkünk megszólalói közül csak ők dolgoznak szinte minden produkciójuknál kettős, esetenként hármas szereposztással – így a Madáchban alig marad el előadás.
„Ha az adott szerep két-három színésze közül egy beteg, akkor azt a legtöbb esetben meg lehet oldani, hiszen akkor játssza másvalaki közülük. Persze még ez sem garancia: két héttel ezelőtt például a József és a színes szélesvásznú álomkabát volt műsoron, és a női főszerepet, a Narrátort játszó három művésznő mindegyike covidos lett. Akkor úgy oldottuk meg, hogy tudtuk, van egy színésznőnk, Kecskés Tímea, aki tizenhat évvel ezelőtt Debrecenben játszotta ebben a darabban ezt a szerepet, ugyan más szöveggel, más koreográfiával, más rendezésben, de ismerte a darabot, így ő ugrott be. Segítséggel, egy szövegkönyvvel a kezében állt színpadra, és persze nem úgy játszotta el, mint azok, akik ezt a szerepet nálunk próbálták és játsszák x éve, de tökéletesen el tudta énekelni a dalokat. Az ilyen beugrások, persze, mindig sok próbát jelentenek, hiszen hogyha tudjuk előre, hogy egy hét múlva beugróval kell játszani egy előadást, akkor egy hét alatt azért sok mindent lehet csinálni. Nálunk az elmúlt két-három hétben minden nap nagyon sok beugrópróba volt, gyakorlatilag reggeltől estig próbáltunk” – mesélte lapunknak Kósa Melinda, a Madách Színház kommunikációs vezetője.
A Madáchban igazán különleges beugrásokra is akad példa: a Macskák egyik közelmúltbeli előadásán például egy akrobatikusabb szerepet egy táncművész adott elő úgy, hogy Weil Róbert – aki korábban játszotta a szerepet, de az extrém koreográfiát már nem tudta vállalni – közben a takarásból énekelte a dalt.
„Az ilyen különleges megoldásokat az előadás elején mindig be is jelentjük a nézőinknek, és láthatóan értékelik is ezeket. Ebben az esetben nem volt más megoldás, mert nem volt olyan, aki ezt énekelve és táncolva is elő tudta volna adni, a szerepet máskor játszó mindkét művész éppen beteg volt. De volt már ilyenre példa: évtizedekkel ezelőtt Kishonti Ildikó is megcsinálta ugyanezt, amikor nem tudott bemenni a színpadra, mert történt egy baleset a bemelegítéskor, akkor is egy táncművész táncolta el a szerepet, és Kishonti énekelt” – meséli Kósa Melinda.
A Madáchéhoz hasonló pótmegoldások kapcsán egyébként megoszlanak a vélemények: van, ahol gyakorlatilag zéró toleranciát alkalmaznak, azaz csak a szerepet tökéletesen, segítség nélkül is tudó színész léphet színpadra, máshol viszont keresik a határokat a járvány jelentette szükséghelyzetben. Így például a Radnóti Színházban 2017-ben bemutatott Futótűz – amiről annak idején mi is írtunk – hamarosan úgy áll újra színpadra, hogy a nagymamát alakító Csomós Mari egészségügyi okokból nem személyesen, hanem felvételről lesz jelen. Minthogy a videók egyre gyakoribb „szereplői” a színházi előadásoknak, a virtuális jelenlét más színházaknál is felmerült már, ugyanakkor „rendkívül kicsi azoknak az előadásoknak a száma, ahol egy színész virtuális pótlását az előadásba illeszkedően meg lehet oldani” – írták lapunknak a Katonából.
Az Átrium operatív menedzsere egyenesen úgy fogalmaz: a legtöbb ilyen ötlet „erősen súrolja a szürrealitás határait, jellemzően a túloldalról. Például a 12 dühös ember című előadásunknál fordult elő, hogy az egyik esküdt helyére nem tudott beugrani senki, és jöttek az ötletek: hívják fel a többiek telefonon; jelentkezzen be online, mert covidos; nem tud kijönni a mosdóból, így az asszisztens beolvassa kintről a szövegét; legyen egy életnagyságú fénykép a helyén. Ezeket a kétségbeesés szülte ötleteket persze mindig elvetjük. Ha nem tudjuk az előadást ugyanolyan színvonalon megtartani, mint az eredeti, akkor mindig elhalasztjuk egy későbbi időpontra” – tájékoztat Studniczky László.
A beugrás intézménye az utóbbi időben tehát fontosabbá vált a korábbiaknál: sok színház egyetemi hallgatókat kér fel, vagy a szerepet korábban már játszó, de a szereptől már elbúcsúzott színészt hív vissza néhány előadásra. A Madách Színház például Csutka Istvánt hívta vissza a Macskákban Quaxo szerepére, amit a színész kilenc éve játszott legutóbb, de a Vígszínházban is volt hasonló eset: A padlás 1000. előadásban a Rádiós szerepét Szőcs Artur alakította, aki már évek óta átadta a szerepet. Beugróként szerepelni egy előadásban kétségkívül stresszt és megfeszített munkát jelent, ám ez a kihívás a legtöbb nyilatkozónk szerint pozitívan érinti a színészeket – a helytállás öröme mellett pedig anyagilag is jól jöhet. A Katonában például „a beugró külön és kiemelt javadalmazást kap, hiszen megmenti az estét”, a Vígszínházban pedig – ahol novemberben tizennyolc beugrást kellett menedzselni – kifejezetten törekednek arra, hogy a beugróknak a gyógyult színész visszaérkezése után is biztosítsanak egy-két plusz előadást.
Ha sem kettős szereposztás, sem beugró nem jöhet szóba, akkor színháznak döntenie kell az átidőzítés vagy az előadás elmaradása között. Egyszerűen hangzik, holott egy ilyen művelet soktényezős zsonglőrmutatvány, melyben figyelembe kell venni a színészek további elfoglaltságait, a játszóhelyek kapacitását, a már meghirdetett műsorrendet.
„Elmaradó előadás esetén megnézzük, hogy a már kitűzött előadásaink közül van-e olyan bérletszünetes, amelyre át tudjuk forgatni az előadást. A műsorban lévő »lyukak« ritkán jelentenek megoldást, hiszen a már kiadott program esetében a szünnapokon a művészek jó eséllyel elígérkeztek máshová, egyéb munkákat vállaltak. A legtöbb esetben ezért a még egyeztetés alatt álló, meg nem hirdetett műsorba tudjuk elhelyezni a pótelőadásokat” – üzenték a Vígszínházból.
A fővárosi színészeknek nagyon sok plusz elfoglaltsága van, máshol is játszik, forgat, szinkronizál, tehát első a színészegyeztetés, ha táncos vagy zenész van a produkcióban, akkor szintén. Majd a műszak és a helyszín egyeztetése következik
– részletezte Kováts Adél igazgató a Radnóti protokollját. Mindezzel ráadásul gyorsan kell végezni, néhány óra alatt, hogy a nézőket minél előbb tájékoztatni tudják. És még ha találnak is új időpontot, akkor sem biztos, hogy az az elmaradó előadásra jegyet váltó nézőknek is megfelel, itt kapcsolódnak be a további társosztályok a folyamatba.
Ennek nehézségeit a Katona igazgatósága érzékeltette: „Az egész színházat megmozgatja egy-egy változás. Az elmaradó előadások esetén a közönségszervezés kezeli a beérkező jegycsereigényeket, válaszol az ezekkel kapcsolatban felmerülő kérdésekre, feldolgoz több száz e-mailt és telefont. A gazdasági osztály is revideálja és korrigálja a számokat, statisztikákat. A kommunikációs részleg pedig gondoskodik róla, hogy az információ minél előbb, minél több platformunkon eljusson a nézőkhöz. Beugrás esetén a művészeti titkár a rendező által felvetett lehetséges beugró színészek elfoglaltságait ellenőrzik, majd az asszisztenssel kialakítják a beugrópróbák menetét. A jelmeztár a beugró színész alkatához igazítja a jelmezeket.
A plusz munka mellett megnövekedett költségekkel is kell számolnia az intézményeknek. „A legnagyobb többletkiadás a rendszeres gépi fertőtlenítés, a jelmezek járványkonform fertőtlenítése, a tisztítószerek vásárlása, a tesztelés. De többletkiadás a beugrópróbák művészeinek és műszaki személyzetének kifizetett bér is”, írták a Vígszínházból, de máshol is ugyanezekkel a kiadásokkal szembesülnek. Az is közös pont, hogy minderre nincs külön forrás, mindenkinek a saját büdzséjéből kell kigazdálkodnia – 2020-ban még kaptak erre külön pénzt a színházak, de tavaly már nem.
Ezzel együtt a színházak többnyire egyetértenek abban, hogy megéri nyitva tartani: a nézők ugyanis, ha változó számban is, de jönnek. A Madách Színház egyenesen arról számolt be, hogy az előadásaik a maszkviseléssel együtt is teltházzal futnak.
A többi színház is kiemelte: a nézőket nem tántorítja el a járvány, sok a teltházas előadás, de amelyik nem az, ott sem kong a nézőtér. Ezzel együtt a jegyvásárlási szokások megváltoztak: minden nyilatkozónk arról számolt be, hogy a korábban jellemző, hetekkel-hónapokkal előre megváltott jegyek már kevésbé jellemzőek, inkább egy-két héttel előre váltanak jegyet a nézők, sok a jegyfoglalás, és kevesebben váltanak bérletet.
Ebben a helyzetben felmerül a kérdés: megéri-e a színházaknak a nyitva tartás? A válasz többnyire igen. Gazdasági szempontból bonyolultabb ez a kérdés: sok múlik azon, hogy egy előadásnak mekkora költségvonzata van, és ehhez képest hányan váltanak jegyet. A bérek szempontjából egyértelműbb a helyzet: a nem társulati rendszerben dolgozó színészek – például a Madách előadásai így működnek – csak akkor kapnak gázsit, ha előadásuk van. De még egy társulati színháznál is fontosak az előadások: „a színház költségvetésének jelentős része a jegybevétel, a kollégáink jelentős részének a fizetése alapbérből és előadásszámtól függő túlmunka díjazásból áll, így a kollégák keresete szempontjából is értelemszerűen jobb, hogy vannak előadások” – írja le a helyzetet a Katona József Színház.
Minden megszólalónk egyetért abban, hogy a mindennapos bizonytalanság folyamatos készültséget igényel ugyan, és ez hosszú távon rendkívül kimerítő, ám egy-egy sikeres beugrás, előadásmentés pozitív löket lehet. A Vígszínházban úgy látják: „ez a kiélezett időszak összekovácsolja a társulatot, minden egyes előadás ünneppé válik.”
A Madách Színház kommunikációs vezetője szerint ez a rendkívüli helyzet mindenkitől olyan extra munkákat követel, amelyekre nem szerződött, de mindenki vállalja, hiszen mindenkinek ugyanaz a célja.
Szeretnénk fogadni a nézőket, szeretnénk játszani, szeretnénk nyitva tartani, és ezért aztán mindenki erőn felül vállal mindent, amire szükség van, hogy lehessen előadás. Nem lehet évekig kultúra nélkül élni. Kedves és megható volt a járvány elején, hogy néztük a Facebookon, ahogy verset olvastak, meg koncerteztek művészek az otthonaikból, de ez nem az élet. Eltelt két év, nem lehet évekre bezárni a kultúrát.
