Azért akartam dobos lenni, mert rabul ejtett a színpadi fény és csillogás, de nem érdekelt a tömjénezés része a dolognak. Az érdekelt, hogy ott lehessek és zenéljek
– nyilatkozta egyszer a kedden elhunyt Charlie Watts, aki tényleg a legvisszafogottabb jelenség volt a Rolling Stonesban. Szerénysége és visszahúzódása ellenére mégis a legendás zenekar egyik legfontosabb sarokköve volt – mind a csapategység, mind pedig a hangzás szempontjából. Ezzel pontosan tisztában volt Mick Jagger és Keith Richards is, akik több alkalommal kifejtették, hogy Watts a zenekar szívverése, ami élettel tölti meg a dalokat, és lehetőséget ad a többieknek a kiteljesedésre és magamutogatásra.
A jazz volt a nagy szerelme
Watts alázatos zenei felfogása egyfelől alkati kérdés, de részben magyarázhatja az is, hogy ő eredetileg nem a rock’n’roll felől érkezett. Legnagyobb szerelme a jazz volt. Charlie Parker, Thelonious Monk, Duke Ellington és Miles Davis voltak a példaképei. Jazzrajongása ellenére Watts nem volt képzett zenész, saját bevallása szerint úgy tanult meg dobolni, hogy eljárt a kedvenc zenekarjai koncertére, és figyelte, mit csinálnak a dobosok. Első zenekara, a Jo Jones All Stars is jazzt játszott, és a jazzből és swingből a Stones zenéjébe is bőven bevitt elemeket. Azt a szemléletet mindenképpen, hogy a figyelemfelkeltő, súlyos beatek helyett alárendeli magát a közös célnak. A Stones lemezeit is forgalmazó Atlantic Records alapítója, Ahmet Ertegun még 2003-ban nyilatkozta, hogy egyértelműen Watts játéka jelenti a Rolling Stones-dalok groove-jának központját, és ő az egyik legnagyobb dobos, akit valaha halott. Szerinte csak nagyon kevesen, többnyire a legnagyobb jazz dobosok tudták olyan érzéssel hozni a megfelelő lüktetést, mint ő. Bár élete végéig a Stones dobosa maradt, Watts nem szakadt el a jazztől sem: időről időre fellépett jazz zenekarokkal, és saját kvintettet is alapított.
Még a Playboy-villában is jófiú volt
Watts nemcsak a színpadon volt visszafogott és mértéktartó, de az életben is. Köztudott, hogy ő volt a zenekarból az, aki következetesen távol tartotta magát a szex, drogok, rock’n’roll-életmódtól. Feleségét, Shirley Ann Sheperdet még azelőtt ismerte meg, hogy a Stones igazán berobbant volna. 1964-ben házasodtak össze, és egészen Watts haláláig együtt maradtak. Egy anekdota szerint még akkor is hűséges maradt Shirleyhez, amikor Hugh Hefner meghívta a zenekart a Playboy-villába. A többiekkel ellentétben Watts nem a lányokkal, inkább a villa játéktermében töltötte el az estét. Azért neki is volt egy keményebb időszaka: a 80-as években meggyűlt a baja az alkohollal és a drogokkal. Ebben az időszakban majdnem el is váltak Shirleyvel, de végül sikerült kijönnie az önpusztító periódusból, ami a házasságát is megmentette.
Azt hiszem, ez egyfajta életközepi válság volt. Csak annyit tudok, hogy egy másik emberré váltam 1983 körül, 1986 körül pedig kilábaltam ebből. Majdnem elvesztettem a feleségem és minden egyebet a viselkedésem miatt. (…) Nem voltam olyan mélyen benne, nem voltam junkie, de nagyon, nagyon nehéz volt feladni a drogokat
– mondta két évtizeddel ezelőtt az Observernek.
Fő az elegancia
Watts szeretett elegánsan öltözködni. Nem is kicsit. A GQ magazinnak azt nyilatkozta egyszer, hogy több mint kétszáz öltönye van, aminek jelentős részét hordja is, bár van, amelyik már harminc éves. Arról is beszélt, hogy teljesen kívülállónak érezte magát a Rolling Stonesban, és nem emberileg, hanem a kinézete miatt. Amikor például a többiek surranókban voltak a zenekari fotókon, ő akkor is elegáns cipőben jelent meg. Nem véletlen, hogy 2006-ban szerepelt a Vanity Fair „legstílusosabb zenészek” listáján, 2011-ben pedig a GQ választotta meg az egyik legjobban öltözködő hírességnek.
Behúzott Mick Jaggernek
Akkor is hibátlan öltönyben és nyakkendőben volt, amikor egy jól irányzott ütéssel bemosott Mick Jaggernek. Az esetet Keith Richards írta meg önéletrajzában. Épp egy amszterdami hotelban voltak, meglehetősen részegen, amikor Jagger azzal húzta Wattsot, hogy a saját dobosának nevezte őt. Fel is csörgette a szobáját, hogy megkérdezze tőle a telefonban:
Na, hol van a dobosom?
Nem sokkal később kopogtak, és ott állt az ajtóban a skatulyából előhúzott Watts, aki elegánsan átsétált a szobán, egyenesen Mick Jaggerhez. Majd megragadta, és közölte vele, hogy sose merészelje többé a saját dobosának hívni őt. Ezután egy jól irányzott jobb horoggal adott nyomatékot mondandójának. Watts később egy tévéinterjúban megerősítette, hogy ugyan nem büszke rá, de az eset tényleg megtörtént, bár egész biztos nem tette volna meg, ha épp nem részeg. Mindenesetre szerinte „az én dobosom” bosszantó megfogalmazás, hiszen ő ugyanennyi erővel nevezhette volna Jaggert a saját énekesének. A történet tanulsága annyi volt, hogy lehet, hogy alapjáraton csendes és udvarias, de nem érdemes szándékosan provokálni Wattsot. Ugyanebben a tévéinterjúban persze Watts szuperlatívuszokban beszél Jaggerről, a világ legjobb frontemberének nevezve őt, aki úgy képes lázba hozni egy stadionnyi embert, ahogy senki más.
Rengeteg hotelszobát lerajzolt
Watts eredetileg nem zenésznek, hanem grafikusnak tanult, a 60-as évek elején dolgozott is egy angol reklámcégnek, sőt aztán még Dániában is vállalt grafikusi állást. Ez irányú képzettségét később a Stonesban is kamatoztatta, belefolyt több turné színpadképének, és néhány korai lemezborító megtervezésébe. Sőt, 1968-tól volt egy különös szokása: minden hotelszobát lerajzolt, amelyben megszállt. A rituálé okait nem magyarázta meg, de az évtizedek és világkörüli turnék során egy komoly rajzgyűjtemény halmozódhatott fel nála, amit lehet, hogy egyszer még kiállítanak vagy kiadnak majd Charlie Watts hotelszobái címen.
Kiélvezni az utolsó öt percet
Amikor épp nem hotelszobákban rajzolgatott, Watts mérsékelten urbánus életet élt. Feleségével közösen saját ménes birtokuk volt az angol vidéken, ahol lótenyésztéssel is foglalkoztak. Azért sem mindig rajongott a világkörüli turnékért, mert ilyenkor a lovakat is hosszú időre magára kellett hagynia. Évtizedeken át viaskodott a nyugodalmas, vidéki életmód és az állandó utazással járó rock and roll között.
„Nem igazán szeretek turnézni és nem szeretek bőröndből élni sem. Utálok távol lenni az otthonomtól. Minden turné végére azt gondolom, hogy ez volt az utolsó, és otthagyom a zenekart. Az életmódom miatt otthon nem tudok dobolni, ezért ha játszani akarok, útra kell kelnem, az útra keléshez viszont el kell hagynom az otthonom. Szóval ez egy borzalmas ördögi kör, ám mindig is ez volt az életem” – mondta Watts, aki azon is őszintén csodálkozott, hogy a Rolling Stones tényleg évtizedeken át húzta, és az egyik legrégebben működő aktív zenekar lett.
Mindig azt hiszem, hogy ez a zenekar öt percen belül szétesik – és ezt komolyan mondom. Sosem gondoltam, hogy öt percnél tovább képes egyben maradni, de azt a maradék öt percet maximálisan meg akartam élni, mert egyszerűen imádom őket.
