„Egészen egyszerűen nincs már szükség világosan megkülönböztethető férfiakra és nőkre”

A nemi forradalom

Vajon elgondoltuk-e, hogy a világot benépesítő emberek között milyen arányban élnek olyanok, akik az ellenkező nemet, olyanok, akik mindkettőt, és olyanok, akik az azonos neműeket szeretik?

Tegyük fel másképpen a kérdést: maradt-e még felszabadítanivaló bennünk, ha a munkások kivívták az általános választójogot, és különben is: az alantasabbnak tűnő munkákat már nagyon régóta nem a klasszikus értelemben vett polgárok végzik?

A 21. század egyik legizgalmasabb kérdése, hogy miután szinte minden téren felszabadítottuk magunkat, mi az, aminek a felszabadítása még előttünk áll.

Könnyen lehetséges, hogy eljövendő életünk legérdekesebb felszabadítanivalója a nemiségben rejlik. A klasszikus ipari társadalmak a nemiségben is követték azt a kétosztatúságot, ami a gazdaságban elfogadott volt. Ha van munkavállaló és munkaadó, akkor van férfi és nő. Ha van hódító, akkor meghódított. Ha van osztályharc, akkor annak két oldalán csakis politikai-gazdasági ismérvekkel leírható osztályok állnak. Mint például a burzsoázia és a proletariátus.

Ám ma már nem ipari társadalmakban élünk. Azt nem tudjuk pontosan, milyenekben, de hogy nem a régi vágású iparikban, az biztos. Nevezzük ezt az új világot globalizáltnak. E világ egyik legjellemzőbb mondatát egy ifjú hölgy mondja egy filmben, amelyben tanára kikezdett vele, majd dobja. „No, ezt nem tudom elviselni, hazamegyek, és betépek.”

A „betépés világkultúrájába” kerültünk, ami tulajdonképp logikus folytatása a jóléti államok azon világának, amelyben – ahogy már mondtuk – az alantas munkákat nem mi, azaz nem a társadalmak domináns elitjei vagy középosztályai végzik. Amikor azt olvassuk, hogy a fejlett országok harcot akarnak indítani az egyenlőtlenségek felszámolásáért (vagy legalább csökkentéséért), a világért se higgyük, hogy ezekre az egyenlőtlenségekre gondolnak. A munka alantas részét mindig ugyanazok, de az biztos, hogy nem mi fogjuk végezni.

Tulajdonképp a nemek totális összekeveredése teljesen törvényszerű. Egészen egyszerűen nincs már szükség világosan megkülönböztethető férfiakra és nőkre, pontosabban nincs szükség olyan mennyiségű nemi identitásra, mint korábban. A hedonizmus új formákért és arányokért kiált, s ezek között már csak egy forma (ha még pillanatnyilag domináns is) a hagyományos férfi-nő viszony.

Mindenesetre pokolian izgalomba jönnénk, ha végre készülne egy igazán sokatmondó közvélemény-kutatás arról, hogy a társadalmakon belül milyen arányban van jelen az elején említett három csoport. Könnyen lehet, hogy irtóra meghökkennénk. Az persze, hogy ilyenek nem készülnek, jelzés is: meglehet, hatalmas, a néhai osztályharcokéval vetekedő forradalmi hullámot idézne elő, ha szembesülnénk a valós tényekkel.

A világ totális átrendeződését logikusan követi ma a nemi szerepek totális átrendeződése. Vagy megfordítva: a nemi viszonyok átalakulása teljesen új világstruktúrákhoz vezet.

Magunk persze – ahogy a P. Mobil egyik dalszövege mondja – maradunk, akik voltunk, leszünk, akik vagyunk.

2015. október

*

Nemek turbulenciája

Simone de Beauvoir A második nem címmel már írt egy könyvet 1949-ben, de mit érthetett ő mindabból, ami napjaink problémája, s ez a nemi szerepek átalakulása. Pontosabban a szerepátalakulás mögött meghúzódó társadalmi változás.

Addig nem volt gond, amíg a Földet hagyományos társadalmak alkották.

A hagyományos társadalmak alapját – a férfiak felől nézve – két tényező determinálja: a harc és a fizikai munka. A férfi a történelem során mindig harcol. Férfiasságának védjegye a háború, s bár a középkori lovag „ellágyul”, s széplelkű trubadúr válik belőle, de azért az újkor háborúiban megint előbújik belőle az ördög.

Másfelől a férfiszerepet a fizikai munka határozza meg. A földművelés, majd az ipari társadalmakban a legkülönfélébb kétkezi munkák.

Állításunk szimplán és pőrén ez: a mai társadalmakból épp e kettő tűnt el – a fegyverekkel vívott háború és a napi fizikai robot.

Természetesen nem mindenütt, csak a fejlett világban. Ott azonban nagyon. Európa és Észak-Amerika maga mögött hagyta ezeket a hagyományos szerepformákat, ami persze a nők helyzetét éppúgy megváltoztatta, mint a férfiakét. A középosztályosodó társadalmak valójában feloldják a nemi szerepeket, és felülírják a férfiakról és a nőkről alkotott évszázados elképzeléseket.

S ekkor jelenik meg a Beauvoir által még nem ismerhetett harmadik nem. Egyszerűen szólva ők azok, akiket a köznyelv homoszexuálisoknak nevez, azonban ezzel ezt a kérdést korántsem magyaráztuk meg. A harmadik nem ilyen mértékű felbukkanása ugyanis történelmi változást jelez, s ennek összetevői szerteágazóak.

Mert, ha igazunk van, s a férfiszerepet évszázadokig a harc és a munka determinálta, akkor manapság a férfiszerep ezekben a kategóriákban egész egyszerűen nem élhető meg. Hasonlóképpen van a nőknél, hiszen ők pedig a családban rájuk háruló történelmi feladatokból kilépvén keresnek maguknak új szerepet.

S valahol félúton találkoznak, és konvergálnak. A két szerepből egy lesz, a két nem bizonyos értelemben létrehoz egy harmadikat.

Nem belemenvén most e harmadik nem részletes leírásába, csupán annyit jegyzünk meg, hogy a harmadik nem ugyanúgy korproblémákra reagál, mint két történelmi elődje: a férfi és a nő.

A posztférfias és posztnőies társadalmakban az új szerepek pragmatikus módon, a munkaerő- és a társkeresőpiac elvei mentén szerveződnek. Ezért van annyi menedzser és tévé-szappanopera. Ezért van annyi szingli.

Nincs messze az idő, amikor a hagyományos nemiségből kilépő új kategóriák képviselői (hasonlóképpen, mondjuk, a korábbi feministákhoz) új kartákat írnak, jogokat, sőt egyenjogúsítást követelnek.

Az új szituáció azonban azért lesz zavarba ejtőbb, mint a feministák felbukkanása, mert az emberiség egyik legősibb kettéosztottságát (férfi és nő ősi vetélkedését és persze e két szerep monopolizálását) írja át. A bilaterális kapcsolatok korát a trilaterális nemiség kora váltja. Ha az új helyzetet egyáltalán a nemiség felől kell értelmeznünk.

2018. január

Csizmadia Ervin: A hiányzó másik fél – Politikai és kulturális elmélkedések

Ad Librum, 2021