Kultúra ismeretlen budapest

Rövidesen darabokra vágják a Citadellát

Citadella-rehabilitáció, előzetes vizsgálat
Citadella-rehabilitáció, előzetes vizsgálat
Elkészült az egykori erőd átépítési terve, aminek eredményét két év múlva mindannyian láthatjuk majd.

Két éven belül teljesen átalakul a Gellérthegy tetején nyújtózó Citadella – derül ki a Telex szerdán megjelent cikkéből, ami részletesen mutatja be az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverése után a császári seregben altábornagyként szolgáló Emanuel Zitta hadmérnök tervei szerint, a rettegett Haynau tábornagy felügyelete alatt épült erődítmény jövőjét.

Az egy esetleges következő felkelés esetén jól használható erődként, illetve a Pesten és Budán élők megfélemlítésére, az egykori gellérthegyi csillagdát (ennek maradványait tavaly tárták fel) körülvéve megszületett Citadellát az osztrák csapatok 1897-ben, alig négy évtized után hagyták el, a hátrahagyott óriást azonban a fővárosnak nem volt pénze teljesen lebontani, így csak részleges visszabontásra került sor.

Kapcsolódó
Csillagvizsgáló állt egykor a Gellért-hegy csúcsán
A ma a Citadella által elfoglalt területen kétszáz évvel ezelőtt az európai csillagászattörténet egyik fontos épülete állt.

A Budapest ostroma alatt légvédelmi bázisként, raktárként, illetve sebesültek ellátására használt épület hosszútávú hasznosítására a XX. században számtalan próbálkozás indult – rövid ideig szálloda, illetve étterem is működött benne –, kihasználni azonban sosem tudták igazán, pedig népszerűsége ekkor már jóval magasabb volt a századfordulósnál.

Az 1947-ben Kisfaludi Strobl Zsigmond Felszabadulási emlékművével – a mai Szabadság-szoborral – gazdagodott hegytetőn lévő épületek sorsát most a kormány próbálja rendezni: a közzétett koncepció szerint az építkezés 2021 második felében indulhat majd meg, aminek eredményeként 2022 márciusára új park, 2023 áprilisára pedig új múzeum születik.

Citadella-rehabilitáció, előzetes vizsgálat

A tervek tartogatnak néhány meglepő részletet: a kiugró, kerek bástya – azaz a rondella – megbontásával 4,5-4,7 méter széles lépcsősort nyitnak az eddig kihasználatlan belső udvar felé, ahol feszített víztükrű tavat, illetve egy új parkot képzel el a tervező Art1st Design Stúdió, illetve a Pagony Táj- és Kertépítész Kft.

A koncepció szerint az erőd falának a természet felé történő megnyitásával a belső és külső tér találkozik, az északi és déli irányú tengely meghosszabbításával pedig a Gellért-hegy parkjával is szerves egységet alkothat az erőd.

– olvasható a Telex hírében, ami hozzáteszi:

az északi lépcsősort vízesésszerűen alakítják majd ki, ami így kapcsolatot létesít majd a Gellért-hegy parkjaival, illetve a Tabán irányába tartó sikló felső állomásával.

A déli lépcsősor az erőd mellé tervezett szőlőskert felé fut majd, a keleti rondella falának részleges megbontása pedig egy meredek falak közé zárt, 240 négyzetméteres alapterületű, a Szabadság-szobor felé tartó lépcsősor jön létre.

Citadella-rehabilitáció, előzetes vizsgálat A Szabadság-szobor felé tartó, a rondellák egyikének átvágásával született lépcsősor

A Citadella falain belül kilátóteraszok születnek, így a Duna-hidak, a Budavári Palota, illetve a Margitsziget is jól láthatóvá válik majd, míg a lődombról a Széchenyi-hegyet is nézhetjük majd.

A korábban bemutatott elemek sem tűnnek el a projektből, így a tervek szerint

a nyugati rondella megmaradó részébe továbbra is a magyarok szabadságküzdelmeinek emléket állító múzeum kerül majd,

a déli oldalon pedig étterem születik.

Citadella-rehabilitáció, előzetes vizsgálat A leendő étterem és északi kilátóterasz

A projektnek a várfal háromezer négyzetméteres szakaszának újjáépítése is részét képezi majd, de a többi számadat is impresszív, hiszen

egy négyszáz négyzetméter felületű tóra, egy feleakkora udvari medencére, egy harmincöt méter magas nemzeti lobogóra, illetve egy jókora – 13 770 négyzetméternyi burkolt, illetve 13 390 négyzetméternyi zöldfelülettel rendelkező – kertre is számíthatunk majd, ha felsétálunk a hosszú lépcsősorokon.

Kapcsolódó
A Citadella 2012-es képe.
Vízimedence, kert és a Szabadság Bástyája jelenik meg rövidesen a Citadellán
Kiállítótér, óriászászló, akadálymentesített terek, és medence – újabb részletek derültek ki a kormány Citadella-felújítási terveiről.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt projektre kiírt közbeszerzésen a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő ZÁÉV Zrt., illetve a Garancsi Istvánhoz kötődő Market Zrt. győzött, akik húszmilliárd forintért váltják majd valóra a tervekben foglalt álmokat.

A Telex Budapest főépítészét, Erő Zoltánt is megszólaltatta a tervek kapcsán, aki a terveket kicsit meghökkentőnek nevezte, de kijelentette: kiindulásnak jók, bár a falak megnyitását kissé nagynak, a lépcsősorokat pedig túl szélesnek és meredeknek látja, de örül annak, hogy

a korábbi, valóságtól elrugaszkodott elképzelésekhez képest nem akarnak kupolát-walhallát építeni a Citadella helyén, és a Szabadság-szobor is megmarad.

Citadella-rehabilitáció, előzetes vizsgálat

A tervek valóban jobbak az elmúlt hónapokban szakmai berkekben felbukkant szóbeszédekben foglaltaknál, az azonban egyáltalán nem jó hír, hogy az épület erődjellege a változásoknak köszönhetően tovább csökken. Történelmi jelentősége ettől persze nem változik, de a látványterveken látható állapot valóra válásával

jókora lépést tenne a steril emlékműstátusz felé.

Kérdés persze, hogy mindezek után szüksége van-e a Citadellának arra, hogy továbbra is műemlékként kezeljük, és az is, hogy mennyiben kompatibilis mindez az UNESCO világörökségi irányelveivel, amik a Gellérthegy 1987 óta tartó védettsége miatt ezekre a falakra is vonatkoznak.

A leendő étteremrész a Citadelláról való teljes lehasítását, illetve a falakba való bevágásokat látva egyértelmű, hogy a magyar kormány nem tartja fontosnak a UNESCO, vagy akár a romjaiban még mindig létező, néha megvillanó magyar műemlékvédelemben dolgozók véleményét, épp úgy, ahogyan tette ezt a Liget-projektben, vagy ahogyan engedélyt adott a Várkert rakparti házak egyikének Budapest dunai látképét megváltoztató túlépítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik