A Gellérthegy csúcsán lévő, az 1848-49-es forradalom leveresét követő Bach-korszakban épült Citadellát 1854 nyarán foglalták el a császári csapatok, bár az épület célja egy pillanatra sem a város megvédése, hanem a pestiek ágyúkkal való megfélemlítése volt. Az 1867-es kiegyezéssel a Citadella ugyan elvesztette feladatát, de a katonák csak harminc évvel később hagyták el. Ekkor megszüntették katonai jellegét, majd az épület a Fővároshoz került.
A negyedszázados Budapest a teljes lebontását tervezte, de végül a jó öreg pénzhiány miatt végül nem került sor. A második világháború során ez még jól jött, hiszen itt volt a német és magyar csapatok légvédelmi bázisa, az épület alatt fekvő járatokban pedig sebesülteket láttak el, valamint raktárként használták azt, de 1956-ban a szovjetek is lőttek innen a városra.
A hatvanas években merült fel a Citadella szállodaként és étteremként való hasznosítása, így némi tervezés után megnyílhatott a Citadella Szálló. A Magyar Filmhíradó számára riportok tucatjait készítő operatőr-filmrendező Knoll István 1964-ben járt az épületben, és mutatta be azt a mozinézőknek.
“A Gellérthegyen, a több, mint száztíz éves erődítmény falai közt kibővítve és megszépítve megnyílt a Citadella Szálló.”
“A szobákat a kilövőkamrákból alakították ki, az ablakokat a lőrések helyén formálták a helyenként négy méter vastag falakba.”
“A kisebb és nagyobb szobákban 180 vendéget fogadhatnak egyszerre.”
“A hangulatos szálló legszebb helyisége az üvegfalú társalgó, ahonnan pompás kilátás nyílik a fővárosra.”
Íme a teljes, alig egyperces riport:
A Hungaricana archívuma két fotót is őriz a belső térről:
Sőt, a Vaterán egy hónappal ezelőtt még egy ottani visszatérőjegy is felbukkant:
A szálloda néhány év után persze bezárt, és a hely azóta is botrányok egész sorának köszönhetően bukkant fel a hírekben.
