Kultúra

Elevenen égettek meg néhány szabadost

Könyvekkel kezdték, aztán a lángok belekaptak a ruhákba is. Magyar szatíra, a Hit Városába utazhatunk.
Korábban a témában:

Hol volt, vagy ott sem, a keleti dombok északi lejtőjén élt Bobvarek, aki dilemmában szenvedett. Merthogy Bobvarek mindenáron könyvet akart égetni, bár tudta jól, hogy a közmoraj ennek ellenébe megy. No de mi is ez a közmoraj, ami arrafelé birizgálta az ember gyermekét? Az valami olyasmi lehetett, mint az orkán, csakhogy emberi szájakból jött. Bűzösen, hagymásan, nem is kevésből.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Hát Bobvarek, aki még csak majdnempap volt, de már nem papi személy, járta ám a templomokat, hogy áldást kérjen a terveire. Az áldást, azt minden templomban meg is kapta jó pénzért. De aztán elfogyott a fűtésre szánt vagyonkája, és ekkor rontást küldtek rá. Tudta, hogy így lesz. Talán egyvalaki mégis segíthetne. Az északi lejtő kiskápolnájában Humcfuk atya éppen akkor tartott akciós napokat. Két tanácsot is adott egy áráért, így hát Bobvarek összespórolt annyit, amennyit a pap akciósan nem szégyellt kérni. Álltak is a papi személyek kanyargó sorokban, hogy megkapják az akciós tanácsokat. Bobvareknek is vagy két napjába telt, mire végre a nagytiszteletű színe elé járulhatott. Ott aztán feszengett, mielőtt rákérdezett arra, hogy mit is kellene cselekednie. Merthogy jött a tél, Bobvareknek nem volt mivel fűtenie, a könyv jól is ég, meg van abban valami szentségesen kéjes dolog. Nem valamiféle gyilkos indulat vagy forradalmi hevület hajtotta. Szerette az égő papír szagát. A megsemmisülést. Szerette, hogy eltűnnek gondolatok. Szerette, hogy nem kell többé megfejtenie semmit. Hiszen minden megoldódik. Egyetlen gyufaszál kérdése az egész. Szerette, ha a szentséges magyarázathoz legalább egyvalami köthető materiálisan. No, a gyufaszálba kapaszkodott is jelképesen, így aztán az anyag is megmaradt, és a spiritualizmus is jóllakott. A könyvek meg aztán tartalmaztak mindenfélét. Volt, amelyik bujálkodást, a másik magvakban gazdag, sok-sok súlyos gondolatot. Ilyen gondolaterdőn átrágnia magát nem kellemes foglalatosság egy földi halandónak. Mennyi új kérdés nyílik, mennyi új kétség betegít meg újból és újból. Mondta is magában (hangosan, hogy mások is meghallhassák): a könyvről már rég leröppent a szentség, csak a közmoraj ezt még nem tudja. Humcfuk atya belenézett tanácsadói kisgömbjébe, de az annyira koszos volt, hogy azon szentség és jó tanács át nem hatolhatott. Így aztán saját kútfőből kellett kibogarásznia a miérteket meg a hogyanokat. Aztán csak annyit mondott: ez nem a mi hatáskörünk. Hát hiába volt már egyházi áldás a könyvégetésen, valahogy mégsem akaródzott elégnie egy példánynak sem. Na, most ezzel mi a frászt lehet kezdeni? Bobvarek ekkor összefutott a városi ateistával, a könyvüzérrel. Csicseráknak hívták, aktatáskával járt, két szemüveget hordott, a füle botja hol mozdult, hol meg tágult. Csicserák tudta a módját, hogy miféle szertartással lehet levenni a könyvekről a közmoraj áldását. Mert ez amolyan pogány szentség volt, jelentsen bármit is.

Gyors léptekkel sasszéztak a város egyetlen könyvesházába. Csak az alsó szinten jelenhettek meg a pogány gondolatok. Bogarásztak is arrafelé az alantasságukban megfertőzött szemüveges könyvmolyok, mint a páncélos bogárhátúak. Zümmögtek, meg tologatták orrukon felfelé a dioptriában gazdag üveget. Hát így jár, aki rágcsáló módjára szemmel falja az ízetlen gondolatok tömegét. No, intellektuális bűzölgésük át is hatotta ezt a szintet. Ám minél közelebb volt az emelet a mennyhez, annál tisztább gondolatokkal öntötték teli a könyveket az írástudók. A hetedik emeleten hattyútollakba csomagolt kiadványok sorakoztak. Ezek nem tartalmaztak kérdéseket és kétségeket. A Nagy Elvkódex szerint írták őket. Szabadosok és kétértelműek ide be nem léphettek. A mozgólépcsőt csak megszentelt kártyával indíthatták el az arra érdemesek. Nos, Csicserák segített. Nem ám a Bobvarek két szép szeméért. A könyvüzér pontosan tudta, hogy ha a könyvégetés elterjed, akkor az eladás is megnő. Csak szenvedéllyé kell tenni ezt a tevékenységet, a közmorajt meg el kell hallgattatni. Vásárold és égesd! Olvass el egy lapot, majd hányd rögtön a tűzre! Így máris performance, és nem szentségtörés. Ürítsd ki a könyvespolcaid! Tartsd elmédben a megszerzett tudást! Ha mégis visszanéznél valamit, vásárold meg újra a könyvet!

Egy-két véletlenszerű darabbal kezdték. Az éj leple alatt egy kis radikális társasággal gyújtottak könyvre, miközben szent énekeket kántáltak. Ami már elporlad, abból nem lehet bűn. Nemcsak a radikálisok, de új papművészeti ágak képviselői is csatlakoztak az akcióhoz. Jöttek táncosok, akik a könyvekkel együtt magukat is elégették, és ezzel megszüntették saját gondolataikat is. A korabeli kritika ódákat zengett a radikális előadóművészekről. Így Csicseráknak és Bobvareknek már nem is volt szüksége az áldásra. Egy idő után performerekké váltak. A könyvparázson pedig még a szalonna is jobban esett.

Bobvarek atya a könyvégetés szaktekintélye lett, Csicserák pedig meggazdagodott. A két férfi igen szépen összedolgozott. Az Ünnepi Könyvhét záróaktusaként összehívták előkelő régi vásárlóikat, akik számára sikk volt elégetni régi könyveiket. Jártak oda bárók, bárónék, menedzserek, brókerek, focistafeleségek, celebek, történelmi koroktól függetlenül bárki. Még rizsporos parókában is megjelent egy-két kultúrínyenc, sőt boszorkányból is akadt néhány. Könyvégető fotózásokat tartottak. Nem múlhatott el parti egy-egy ilyen esemény nélkül. A gondolatmegtisztulás mindenkinek kedvére volt. Még az írástudóknak is, akiket újabb és újabb gondolatra serkentettek az efféle akciók. A könyvek fogyaszthatóvá váltak, a könyvespolcok pedig végre levethették súlyos terhüket.

Hasonlóan népszerű mulatság volt a Máglyaünnep, amelyet korábban Páter Géb és Páter Markó kezdeményezett, fogadott el és tett kötelezővé a papi személyek számára. A május elsején tartott ünnepélyes összezördülésen bárki bármit tűzre hányhatott. Akár még egy-egy szabadost is, noha akkoriban már csak végszükség esetén égettek embert. Bár soha nem lehetett tudni, hol van az ünnep és a valóság határa. Hogy mi az, ami színjáték, és mi az, ami kegyetlen megtorlás. Néha nem is törődtek a dolgok valóságtartalmával. Egy egyszerű show néha tragédiába vagy súlyos megtorlásba torkollt, ám a végén mindig lehetett tapsolni. Így égtek meg a Kukasziget menti szabadosok (kukamentiek) is. Először csak mulatságra hívták azokat, akik nem tartoztak a tűrt vagy éppen támogatott kategóriába. De a megtorlás alantas lett volna. Páter Géb úgy döntött, mindent a véletlenre bíz. Máglyákat gyújtott, és a Kukasziget menti szabadosokkal eljátszatott egy előre betanított színjátékot. A szegény férfiaknak fizetséget ígért a játékért. Ezért cserébe parázson jártak, tűzben táncoltak, és úgy tettek, mintha máglyára vetették volna őket. Aztán a szél valahogy máshonnan kezdett fújni. A ruhájuk lángra kapott. Páter Géb látta, hogy nincs segítség. Hát, ha meg így alakult, és a Kukasziget menti szabadosok amúgy is menthetetlenek, akkor legalább a résztvevők ne pánikoljanak. Inkább mulatozzanak, hiszen ezen a csúnya baleseten már amúgy sem lehet segíteni. A Kukasziget menti szabadosok is belenyugodtak a kiszámíthatatlan tűzhalálba, és azt sem vették zokon, hogy mindeközben a tűzbiztosnak kinevezett Bobvarek atya könyvekkel hajigálja őket. Így egy füst alatt sok mindentől meg lehet szabadulni.

Forrás: Athenaeum

Kal Pintér Mihály: Atyavilág

Athenaeum, 2019

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.