Egyetlen szón gondolkodom, ami a legjobban jellemzi Harmony Korine rendezőt. Öntörvényű? Kétségtelenül. Idegesítő? Sokak szerint. Menő? Nagyon is, kifogástalan ízléssel. Elkallódott? Néha úgy tűnik, de valójában pont annyit dolgozik, amennyit szeretne (nem kifejezetten sokat). Mondjuk azt, hogy Harmony Korine bátor rendező. Csinált egy darabjaira eső, mindenféle ok-okozati logikát tagadó, értelmetlen, anarchista burleszket, majd az egészet térdcsapkodós komédiának álcázta, és bevitte a multiplexekbe. Szabad nevetni.
Korine mindig is különutas szerző volt. Alig múlt húszéves, mikor Larry Clark kiszúrta őt magának gördeszkázás közben. Maga mellé vette alkotótársnak a következő filmjéhez, így Korine megírta a tinédzserkori nihil súlyos kultfilmjét, a Kölyköket, aztán a Gummo – Tétova lelkekkel maga is rendezni kezdett. Nincs itt tér arra, hogy végigtekintsünk a pályáján, legyen elég annyi, hogy Korine beskatulyázhatatlan, folyton kísérletező, megrögzötten avantgárd rendező volt és maradt. Csinált Dogma-filmet Werner Herzoggal (julien donkey-boy), nulla költségvetésű művész-trashfilmet emberekről, akik szeretik kiverni a háztartási szemétre (Trash Humpers), kollektív öngyilkossággal végződő road movie-t sztárimitátorokról (Mister Lonely), és egy újabb lesújtó és felemelő filmet tinilányokról, akik a tavaszi szünet alatt gyilkos bűnözők lesznek egy kicsit, aztán hazamennek (Spring Breakers – Csajok szabadon).
A Túltolva ez utóbbi, 2012-es filmet idézi, amennyiben ezúttal is a töménytelen kábítószerrel és alkohollal kísért, tengerparti lazulás jelenti a hősök első és legfontosabb tevékenységét, de annyiban is, hogy Korine újra ravasz és csalóka engedményeket tesz a mainstreamnek. A Túltolva tele van viccekkel, a főszereplője pedig Matthew McConaughey, tehát pont úgy néz ki, mint egy film, amit jó hangulatban meg lehet nézni a péntek esti buli előtt. Azt nem tudom, hogy akkor is nevetünk-e még, mikor a főhős és túlmozgásos haverja megvernek és kirabolnak egy mozgássérültet, vagy amikor a koldusok serege feldúl egy házat. Korine megmutatja, hogy valakinek ez is vicces.
A történet hőse egy Moondog nevű, léha költő, aki naphosszat a floridai Key West városában henyél, beszívva tántorog ide-oda, és folyamatosan roppant elégedett magával. Van egy dúsgazdag felesége, aki eltartja őt, bár nem élnek együtt. Össze-vissza kavarnak mindenkivel, főleg Moondog, de azért nagyon szeretik egymást meg a közös lányukat, akit a történet elején férjhez adnak. Itt nem részletezendő okok miatt viszont Moondog elveszíti az összes pénzét, és csak akkor kapja vissza, ha kiadja az új könyvét. Valami ilyesmi a történet, de teljesen mindegy, mert a film voltaképpen arról szól, hogy Moondog ide-oda dülöngél, sodródik, és hülyeségeket csinál. Néha túl messzire megy, akkor olyan, mintha észrevenné magát, de valójában nem változtat semmin. Nincs jellemfejlődés, Moondog nem fog megkomolyodni a történet végére, elnézést azoktól, akiknek lelőttem a poént.
Ha nagyon akarjuk, lehet ebben valamiféle „társadalomkritikai” olvasatot találni. Korine egy olyan Amerikáról forgat, ahol nincsenek tájékozódási pontok, nem létezik a hagyományos polgári etika. Moondog a társadalomból való teljes kivonulást választja, mert nem hisz abban, hogy a normális életnek több értelme van, mint annak, amit ő csinál. Fizikai szétesettsége végső soron csak tükrözi a világ szétesettségét. Manapság egy ilyen történetnek szokott köze lenni Donald Trumphoz, de Korine 1997-ben is ehhez hasonló – csak kevésbé cinikus, ezzel együtt zordabb és kíméletlenebb – világot mutatott fel a Gummóban. Vagyis felejtsük el a Trump-kritikát, Korine nem akar állítani semmit napjaink Amerikájáról.
Ennél sokkal általánosabb művészi programja van, ami leginkább a tébolyult romantikus költők ideáljára vezethető vissza.
Korine egészen váratlan és korszerűtlen módon a Marx testvérek nevével fémjelzett anarchista burleszket jelöli ki a Túltolva műfaji kereteként, de persze erősen kötődik a stoner vígjátékok szellemiségéhez is. Ráadásul idegesítő és primitív kísérőzenével mossa össze a teljesen értelmetlen történet epizódjait, olyasmivel, amit blőd francia komédiákban szoktunk hallani. Viszont nem trashfilmet csinál, a Túltolva lázasan villódzó képeiben nincs semmi csavar, azok simán szuperül néznek ki. Talán Korine is öregszik.
Ezt az ámokfutást Matthew McConaughey puhos hassal és nagy-nagy alázattal játssza végig. Felhasználja és kiparodizálja a saját sztárszemélyiségét is, gusztustalanná téve azt a vagány, izmos szörfösfiú-karaktert, akit megannyi filmben hozott. Figurája ezúttal öregszik, rosszul lát és nagyon büdös, de továbbra is szeretné jól érezni magát, torz karikatúráját adva a kapitalista túlfogyasztás hedonizmusának (a filmet sajnos csak szinkronnal játsszák Magyarországon, még szerencse, hogy Nagy Ervin szinkronizálja McConaughey-t, pompásan).
Végeredményben Harmony Korine nevet rajtunk. Nevet azon, aki azt hitte, a Túltolva ártalmatlan vígjáték, és azon is, aki leírja a filmmel kapcsolatban a „kapitalista túlfogyasztás hedonizmusa” szószerkezetet. Úgyhogy hagyjuk ezt a patetikus jellemzést a „bátor” rendezőről. Most legyen az, hogy „vidám”.
Túltolva (The Beach Bum), 2019, 95 perc, 8,5/10
