Kultúra

Falhoz szögelhetem magam a művészetért

Jánossy Villő
Jánossy Villő

újságíró. 2018. 09. 22. 07:08

Az Ékszerek éjszakáján megérthetjük, hogy kár volt csak hordanunk a gyűrűket és nyakláncokat.
Korábban a témában:

Semmi sem példázza jobban a modern és kortárs művészet – sokak számára – megfoghatatlanságát, mint amikor a  leggazdagabb élő művészek egyikének az alkotását nézték szemétnek, és pakolták egyenként a kukazsákba. Damien Hirst egy londoni galériában állított ki, és egy új munkáját is kirakta, amit másnap az egyik dolgozó nem tartott túl sokra. A hamutálat, a félig teli kávés poharakat és sörös üvegeket eltakarította, elvégre azt hitte, hogy a tegnapi megnyitó maradványai. A közel húszéves történetet a művész nagyon mulatságosnak tartotta, és mások is azon élcelődtek, hogy a takarító végtelen ráérzéssel szúrta ki a pocsék koncepciót. Ez a sztori csak azért passzol az Ékszerek éjszakájához, hogy egy kicsit más szemmel nézhessünk az ékszerekre, ne a hagyományos funkciójuk lebegjen a szemünk előtt. A negyedik alkalommal megrendezett háromnapos rendezvény szervezőivel (illetve a felével), Börcsök Annával, Fazekas Veronikával és Fekete Fruzsival beszélgettünk a fő kiállítás helyszínén a KÉK-ben, hogy megértsük, miért lehet a divaton túl beleszeretni a gyűrűnek, nyakláncnak vagy karkötőnek álcázott műtárgyakba.

A FISE (Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület) tagjai, a H6 kortárs ékszertervező csoport (Börcsök Anna, Fazekas Veronika, Fekete Fruzsi, Horányi Kinga, Neuzer Zsófia, Tengely Nóra) még januárban vette át a rendezvényt, és idén mintegy száztíz alkotóval negyvenkét kiállítási helyszínen fogták össze a magyar és részben nemzetközi művészeket, és még ehhez a számhoz jönnek hozzá a diákok. Az Ékszerek éjszakájának hivatalos programja egészen vasárnapig tart, és az egész esemény szíve a Bartók Béla úti kiállítóterembe költözött. Itt láthatjuk a Szimbiózis pályázat alkotóit a külföldi piacról és itthonról. A tárlat egy menő ékszeres oldalon, a Klimt02-n is megjelent, és összesen négy díjat osztott ki a héttagú zsűri, akik között például ott ült az a Lőrincz Réka, aki még a celluxot is ékszerré tudja alakítani.

Fekete Fruzsi, Fazekas Veronika, Börcsök Anna. Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Hordható és hordhatatlan művészet

Nagyon fontos kiemelni, hogy az Ékszerek éjszakája nem egy vásár, hanem azt a tévképzetet hivatott eloszlatni az érdeklődők fejében, hogy az ékszerek csak a dizájnban érnek valamit. Persze a megélhetést sokszor a divat adja, viszont van egyfajta ellentét a konceptuális ékszer és az egyszerűen szép és üres tárgyak között. Most az előbbihez kerülhetünk kicsit közelebb, ami csak elsőre tűnik nehéz feladatnak.

Valahogy ott tart a műfaj, mint a modern művészet a ’60-as évek végén, a ’70-esek évek elején. Vagy hogy még korábbra menjünk, mikor Marcel Duchamp 1913-ban művészeti értékkel ruházott fel egyszerű, hétköznapi tárgyakat: egy konyhaszék tetejére biciklikereket applikált és művészetet kiáltott. A 20. században és tovább rengeteg alkotó vagy esztéta foglalkozott a művészet fogalmával, hogy a múzeum küszöbe-e a vízválasztó. Hasonló gondolkodásra sarkall Joseph Kosuth széke, aki egy fotóval, egy hús-vér székkel és a tárgy szótári definíciójával tett hozzá a konceptuális művészethez, ami nem állt meg a 20. század közepén, csak éppen akkor hatott annyira újnak.

A formák, szabályok, technikák elmosódtak, hol összefogtak, hol hátat fordítottak egymásnak, hogy megnehezítsék a laikusok dolgát, akik jogosan kiálthatnak fel elsőre, hogy ezt én is meg tudom csinálni! 

Végtelenül leegyszerűsítve, minden mellékágát, mögöttes tartalmát most mellőzve a konceptuális művészet nyitja, hogy a fogalmiság, az idea az első, a forma másodlagos. Lehet, hogy eleinte szépnek látunk egy műtárgyat, de fölöslegesen, ha nem érezzük a mögöttes tartalmat, és ez igaz fordítva is. Elintézhetünk a közízlés szerint egy ronda darabot, de ha megértjük magunktól, vagy elmagyarázza egy hozzáértő, rögtön egy új világ nyílhat ki. Mindez nagyon fontos az ékszerek terén, hogy túllépjünk az egyszerű formán és műtárgyként kezelhessük őket. „Külföldön már nem kérdés, elmosódott az art, a design és a craft határa, már másról megy az elméleti vita. Mi viszont még ennél a résznél tartunk, fölmerül ez a kérdés”–  és ezzel Börcsök Anna, az egyik szervező arra utalt, hogy mi egy kissé lemaradva értjük meg az ékszerek másik oldalát.

Jó ez az időszak, izgalommal tölt el, hogy egy változásnak vagyunk a tanúi.

– Börcsök Anna szerint pár év múlva már nem kell magyarázni, hogy miért készítenek a művészek elsősorban tartalommal felvértezett, nem kizárólag a mindennapokra szánt darabokat.

Itt mindennek története van, és érdemes is tanulmányozni az ékszereket, ugyanis nem csak a szemünknek szól a kiállítás. A Kortárs Építészeti Központba (KÉK) a legtöbb művet hazai művészek hozták, de küldtek pályamunkákat Amerikából, Kínából, Németországból és Angliából is. Nemzetközi szinten elismert kiállítást rakott össze a csapat, de tényleg nem árt a Facebookon utánaolvasni a karkötőknek és a társainak, hogy lássuk a teljes képet. A Budai Rajziskolában gyökeredző és a MOME-n összeért szervezőbrigád szerette volna megmutatni, hogy mennyi tehetséggel vagyunk körbevéve, akikről nem is tudunk.

Lehet, hogy undorító, de mindenhol ott van

Hogy ne csak általánosságban beszéljünk, mindenképpen összefoglalunk pár példát a legérdekesebb ékszerek közül, hogy hogy kerül mondjuk egy vécédeszka az ötvösmunkák közé. Börcsök Anna korábban glóriákat gyártott a budi egy fontos részéből, egy jókora csavarral így emelkedett a szentek közé, most azonban a szimbiózis témába illesztette be a deszkát. Olyat tárgyat keresett, ami körülvesz bennünket, nem tudunk nélküle létezni, mégsem beszélünk róla olyan sokat. A telefon egyébként is elcsépelt a modern ember szimbólumaként, hát maradt a vécéülőke, mint háttérbe szorított, nem túl sok teret kapó, de annál fontosabb kellék.

Fotó: Facebook

Vagy ott van egy német születésű, de Finnországban dolgozó művész, Wiebke Pandikow nyaklánca fából és műanyagból. Szinte nem is látszik, hogy ott a nem természetes anyag, ami az emberek miatt kénytelen szimbiózisban élni a környezettel.

Az egyik alap konceptuális műtárgy egy darab fülbevalóvég a falban, ami arra kéri az érdeklődőket, hogy legyenek részesei a kiállításnak, legyen a fal az ékszerük. Persze nem kell feltétlenül odaszögelnünk magunkat, de elméletben már érdekes, hogy tud bevonni bárkit egy egyszerű hétköznapi tárgy. A párja pedig Yichen Dong Gyűrű vagyok című (I am a Ring) munkája, ahol szegény gyűrű bárhogy erőlködik félig mindig fülbevaló marad viccet csinálva az elegáns ékszerből. De a Szimbiózis nem az a hely, ahol kilóra és karátra mérik a szépet.

Yichen Dong: I am a ring. A gyűrű lelkitársa a nyaklánc, ami fülbevaló akar lenni. Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Hogy lássuk mennyire nincs messze a dizájn a műtárgyaktól több olyan kiállítóval is találkozhatunk, akit a boltokból már jól ismerhetünk. A Szimbiózison Visy Dóri munkáit láthatjuk, de az Ooh My Deerből Sarkadi Fanni szintén megmutatja magát.

A teljes programért érdemes az esemény Facebook-oldalára  vagy honlapjára ellátogatni, és szerezni egy térképet összes kiállítással. De enélkül is bele fogunk az Ékszerek éjszakájába botlani a Bartók Béla úton vagy a Falk Miksa utcában egész hétvégén.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.