Élet-Stílus

Eltávolítottak a gyermeke születési anyakönyvi kivonatából egy nőt, miután a felesége megcsalta a spermadonorukkal

RHJ / Getty Images (illusztráció)
RHJ / Getty Images (illusztráció)
A bizarr történet azzal indult, hogy a leszbikus pár tagjai spermadonort kerestek egy hirdetésben.

Kivették a gyermeke születési anyakönyvi kivonatából a nevét annak az anyának, akinek a felesége úgy esett teherbe, hogy titokban megcsalta őt a spermadonorukkal – számolt be az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bíróságának egyik friss döntéséről a Sun című bulvárlap.

Az ügyet tárgyaló Gwynneth Knowles bírónő azzal indokolta a döntését, hogy a nő és a most 6 éves gyerek között nincs biológiai, vagy bármilyen más, jelenleg is fennálló kapcsolat, ezért nincs joga ahhoz, hogy szülőként szerepeljen a dokumentumban.

A jogi vita hosszas csatározás után, a szigetország igazságszolgáltatási rendszerének legmagasabb szintjén ért véget, ezért a Knowles bírónő a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos nem hivatalos megállapodások kockázataira tökéletesen rávilágító példaként jellemezte az ügyet.

„A pár különválásából eredő következmények mindkettejük és a spermadonor számára is pusztítóak voltak” – fogalmazott a bírónő, illetve azt is hozzátette, hogy „ha eljön az ideje, akkor az érintett gyermeknek a korához megfelelő magyarázatra lesz szüksége arról, hogy mi történt, amikor megfogant, és miért lett egy másik születési anyakönyvi kivonata”.

Az egész történet még 2016 végén indult, amikor az ítéletben csak P. és Q. néven emlegetett két nő közösen szeretett volna gyermeket vállalni, ezért feladtak egy hirdetést, amiben spermadonort kerestek. A kiszemelt férfival aztán egy kocsmában találkoztak, hogy megállapodjanak a feltételekről.

Azonban az első két alkalommal sem sikerült mesterséges úton teherbe esnie a gyermek megszülését vállaló P.-nek, aki annyira összetört ettől, hogy a spermadonornál keresett vigaszt.

A kétségbeesett P. és a spermadonor titokban találkozott a nő külföldön lévő szüleinek a házában, ahol természetes úton is megpróbáltak gyermeket nemzeni. Majd ezután még további két alkalommal szexeltek egymással – P. pedig az egyik aktus során teherbe is esett.

Az anyakönyvi kivonatról most eltávolított Q. természetesen azt feltételezte, hogy a terhesség a mesterséges megtermékenyítés eredménye, és nagyon boldog volt. A baba 2017 végén világra is jött, és a születési anyakönyvi kivonatába mindkét nőt beleírták, hiszen ekkor még egy párt alkottak. (P-t biológiai anyaként, Q-t pedig szülőként tüntették fel.)

De miután házasságuk megromlott, és a gyerek nevelésén is összevesztek, P. beismerte Q.-nak, hogy megcsalta a donorral.

„Q.-nak nincs biológiai kapcsolata X.-szel, és meg kell barátkoznia azzal, hogy a döntésem miatt nem ismerik el szülői minőségét” – fogalmazott a Q törléséről döntő Knowles bírónő az ítéletben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik