A világ talán legőszintébb helyei a kiskocsmák. Nem a divatos, bár lehet, hogy ott is megered az emberek nyelve. Azért amiről itt szó van, azok mégis inkább a rendes, szocreál hangulatú kiskocsmák, ahol örökké a bor, sör, és a vegyespálinka utánozhatatlan szagremixe szól, ott tuti megnyílnak egymásnak az egymástól mégoly távollévő társadalmi csoportok képviselői is, amint együtt isznak a munka után egy stampedlire betérő szobafestők, a nosztalgikus ízlésű budai urak, és a bulinegyedtől hidegrázást kapó valódi hipszterek, akik nem is tudják, hogy hipszterek.
Ebből indul ki a Katona Kamra új premierje, az Ürgék alaphelyzete is: öt pasi, akarom mondani, ürge ül be meginni valamit a kopottas kiskocsmába, ahol az egykor dizájnos berendezés már menthetetlen retrónak számít, de nem is baj, jó hátteret szolgáltat a történetekhez, amelyek jelentős része úgyis azokban az években gyökerezik, ahonnan a retró kinőtte magát: az átkosban. Nem mintha a kornak különösebb jelentősége lenne, azon kívül, hogy megadja a darab kulturális alapjait: a politika itt most nem szereplő, a kirajzolódó sorsok meg éppúgy megeshetnek ötven éve, mint ma, vagy éppenséggel ötven évvel utánunk.
A darabot Pelsőczi Réka és Török Tamara állította össze változatos emberekkel készült interjúkból, kiegészítve az együtt és külön is működő szövegdarabokat hasonlóan változatos korokból származó dalokkal, táncdal, sanzon, kuplé, rockdal, akad mindenféle. Ilyen formán ami összeáll, az valamiféle z afféle tökéletlen kordokumentum és látlelet a mi kis közép-európai életünkről, ami mindig kelet-európaibb a kelleténél. Főként az alkotók látlelete persze, csak egyféle lehetséges értelmezés, de mégis kijön belőle valami, ami általában érvényes. Hát persze: minden elhangzott mondat, minden kirajzolódó történet igazi, valódi emberekkel valóban megtörtént eset, valódi életek képei, és mindegyik megállna önmagában is.
A főszerepeket Ujlaki Dénes, Szacsvay László, Bán János, Tasnádi Bence és Dér Zsolt játsszák, ők képviselik a változatos férfikorokat és élethelyzeteket sodródó művésztől papucs tudóson át az idősödés különféle arcaiig örökké szerelmes bonvivántól szoknyapecéren át a megnyugodott majdnem papókáig, aki, mint mondja, már beéri annyival, hogy feszültség nélkül elbóklásznak egymás mellett az asszonnyal. Ők, a három idős férfi az igazi fókuszpontjai a darabnak, a rendező és a dramaturg a legtöbb interjút hatvan-hetvenéves férfiakkal vette fel. Az ő sokféle tapasztalataik és viszonylagos bizonyosságaik állnak szemben, ha nem is ellentétben a két fiatalabb férfi történeteivel, amelyek sokkal inkább szólnak még az útkeresésről. A női figurák a darab nagy részében inkább csak a rajongás néma tárgyai, múzsaféle alakok, de azért, talán az egyensúly kedvéért a darab végére azért nekik is hangjuk lesz, Pálmai Anna és Pálos Hanna hoznak egy-egy plusz képet a történetbe.
„Semmi különös” történetek ezek, öt hősünk mesélget, nem is annyira egymáshoz beszélve, inkább elbeszélve egymás mellett mondják a magukét, mint a pszichológusnál, csak itt senki se kérdezte őket. Úgy licitálnak egymásra, mint… leginkább mint az átlag magyar beszélgetés- és vitakultúra bármely művelője, ezért is olyan ismerős mindaz, amit látunk. Inkább kapunk pici történeteket, villanásokat egy-egy emberéletből, a lehető legtöbbféle, de kivétel nélkül reális, esetleg ismerős emberi nyomorultságokról, mindezt úgy, hogy közben a végkicsengés mégsem a szenvedésteli élet hiábavalósága, hanem valami nagyon megengedő, szeretetteli és emberi dolog, valami olyasmi, hogy mind nyomik vagyunk, de ezzel olyan nagy baj nincs azért.
Az Ürgék a Katona Kamra színpadán látható május 18-tól.
Kiemelt kép: Horváth Judit
