Százötvenedik epizódja felé közelítő sorozatunk, a főváros rejtett szépségeit bemutató Ismeretlen Budapestben a város szívétől egészen a határáig tartó térből mutattunk már be furcsa történeteket, vagy épp mindennap látott, de szépségüket a siető emberek elől elrejtő épületeket. Ma a város egyik legforgalmasabb csomópontjára, a nem épp jó hírű Blaha Lujza térre indulunk, hogy megismerkedjünk a város egy elfeledett részletével.
A XVIII. században még mocsaras, beépítetlen területből a tér közepén lévő, nem épp rendezettségéről és tisztaságáról híres parkoló, illetve betontenger helyén egykor apró park, és egy jókora épület állt: a Népszínház.
A XIX. század második felének legnépszerűbb műfaját, a vidéki nép életét és jellegzetes figuráit bemutató népszínművek előadására alapított intézménynek 1875-re született meg az óriási épülete, melyet a többek közt a Budapesti Operettszínházat, a Vígszínházat és a Szegedi Nemzeti Színházat is tervező bécsi Fellner és Helmer építészpáros terveit dícséri.
Az épület harminchárom éven át, 1908-ig adott otthont a műfaj legnagyobb darabjainak, de ekkor az Astorián állt, életveszélyesnek nyilvánított Nemzeti Színház lebontásával (ablakainak egy része a városi legendák szerint egy zuglói bérházra került) az ország legfőbb társulata vette át az épületet – a tervek szerint csak ideiglenesen, míg a régi helyén nem épül meg az új Nemzeti –, akik több mint fél évszázadon át innen szórakoztatták és fakasztották könnyekre a közönséget.
Az épületet ekkor – a hivatalos indok szerint a metróépítés okozta statikai meggyengülés miatt – kiűrítették, két évvel később pedig részlegesen visszabontották, maradványait pedig felrobbantották. A tér képe ezzel gyökeresen megváltozott, a helyzeten pedig a patinás Corvin Áruház két évvel későbbi alumíniumba burkolása sem javított.
A Nemzeti Színház azonban nem nyom nélkül tűnt el a Blaháról, hiszen a tér egyik oldalán áll ma a nevében erre emlékeztető Hotel Nemzeti, a térre az Astoria felől érkezve azonban egy másik mementóval is találkozhatunk: a teret uraló kupolák mellett megbúvó apró toronnyal.
A Csokonai utca felől megközelíthető, a Népszínház utca és a Rákóczi út közé szorult klinkertéglás, a középkori képüket még megtartó toszkán települések – így például San Gimignano – tornyaival távoli rokonságban álló neoreneszánsz épület 1895-ben, éppen húsz évvel a színház megnyitása után készült el.
Az előtérben az egykori Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola (ép.: Hauszmann Alajos, 1889) udvara, műhelyépülete és gépháza – az épület ma az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának, illetve a 2017-től a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba olvadt Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak ad otthont.
Az Ybl Miklós halála után a Szent István-bazilika épületét befejező Kauser József tervei alapján megvalósult épület a Nemzeti Színházat szolgálta ki, negyvenhét méter magas tornyában pedig jókora víztartályokat rejtettek el.
Ezek tartalmát a díszletek süllyesztéséhez és emeléséhez, valamint a vasfüggöny és a háttérfüggönyök mozgatásához használt, a színházépületben álló süllyedőmester által vezérelt hidraulikus gépek használták fel, de jutott a vízből a tűzveszélyt pillanatok alatt elhárítani képes színpadi záport lehetővé tévő vízvezetékekbe is.
Terveit Kauser Máltás Hugóval együtt már 1892-ben, Előterjesztés a Népszínház tűzbiztonsága tárgyában címet viselő füzetében leírta: a színházhoz 1,6 méter magas, 90 centiméter széles alagúttal kötődő épület
És tényleg így is történt: az épület pincéjében rejtették el a színház gőzfűtését vezérlő kazánházat, a többi szinten pedig a díszletfestők, valamint a jelmeztervezők műhelyeit, akik húsz évvel tovább tudtak ellenállni a kor változásának, mint az egykori Nemzeti: a házat 1985-ben vette át a magyar textilkülkereskedelem terén egykor egyeduralkodó HUNGAROTEX, akiknek első dolguk volt a jókora, körbejárható tartály szétvágása. Azt tartó henger alakú, körlépcsővel körbevett térbe azóta lift került, a lépcső pedig továbbra is járható. Az épület ma a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. irodáinak ad otthont, a tartály helyén pedig tárgyalót alakítottak ki. Az épület sajnos nem bejárható, de szökőévente egyszer persze be lehet jutni a toronyba, és megcsodálni az onnan nyíló páratlan kilátást.
Az alig száz méterre lévő színházhoz nyolcvan át egy, a Hotel Nemzeti alatt átnyúló földalatti alagút vezetett, melyben a második világháború éveiben, illetve az 1956-os forradalom napjaiban is bújtattak embereket. Az alagút egészét a színház eltüntetésekor nem szüntették meg teljesen, egy része így jó eséllyel még ma is létezik.
Az információk forrásai: Búza Péter: A torony (in: Budapest, 26. évf. 11. szám, 1988. november), Víztorony.hu, a fekete-fehér fotók a Fortepanról érkeztek (orig.: Szabó Ferencné, 1962, Hunyady József, 1965 és UVATERV, 1965)
