Manapság boldog-boldogtalan képregény-adaptációt gyárt, de mivel a fő franchise-ok foglaltak, a Marvel és DC legfontosabb címei helyett/mellett más tartalmakat kell keresni a vállalkozó kedvűeknek. Az Amazon 1986-ig ment vissza, Ben Edlund akkor agyalta ki The Tick (a Kullancs) és örökös side-kickje, Arthur (a Moly) karakterét, a népszerűsége viszont pikk-pakk akkora lett, hogy 1994 és 1996 között három évadot is megélt a kalandjai alapján készült animációs filmsorozat.
2001-ben aztán a FOX szedte elő a karaktert, igaz, akkor már nem gyerekcsatornáján, és élőszereplősítette Ticket. Akkor mérsékelt érdeklődés mellett kilenc darab 22 perces epizódot élt meg a széria, majd nem folytatták.
Az Amazonos újragondolásnak aztán az eredeti alkotó, Ben Edlund lett a producere, valamint az a Patrick Warburton, aki az előző széria főszereplője volt. Az első két részt direktori székében is ismert név került, ugyanis az a Wally Pfister készítette, aki Christopher Nolan filmjeinek fényképezése után (A sötét lovag-trilógia, Mementó) átnyergelt rendezésbe (és megcsinálta a bűnrossz Transzcendenst).
Tick egyvalamiben ergya csupán: csak akkor fedezi fel a veszélyt, ha az arcába sétál, de ez végül is annyira nem nagy para, hiszen ellenfelei, a szupergonoszok sem százasok. Elég csak Chairface Chippendale-re gondolni (neki tényleg egy szék van az arca helyén), aki egy ízben a Holdra akarta felírni a saját nevét, s ez félig sikerült is neki; vagy Dínó Norbertre, aki tényleg dínóvá tud változni, ha akar. Jöhetnek azonban mutáns űrlények, zombi patkányok, Tick minden csávából győztesen kerül ki, hiszen megállíthatatlan, sérthetetlen és lágyszívű. A képregény azonban nem ezért volt remek, hanem azért, mert rengeteg kikacsintás, popkulturális utalás, szuperhős-köntös kifordítás szegélyezte.
Az újragondolt szériában is vannak popkulturális utalások, de a FOX 2001-es verziójával ellentétben nem kimondottan szitkom, hanem egy sokkal szatirikusabb megközelítése a szuperhős zsánernek, kicsit olyan szellemben, ahogyan a Kick-Ass is teszi. Vannak benne halvány poénkák, de azért ott van benne az explicit erőszak, és a tetteknek következménye van. Például emberek halnak meg, ha valami felrobban.
A cselekmény egy olyan világban játszódik, ahol teljesen megszokott, hogy léteznek szuperhősök, sőt, az első álarcos igazságosztó megjelenése konkrétan a tunguszkai meteor becsapódásától datálható. A maskarás önbíráskodók jól végzik a dolgukat, de egy napon Arthur, az egyébként szuperhétköznapi, szuperátlagos, szupererő nélküli könyvelő rádöbben, városát bizony egy ismert főgonosz uralja a háttérben, csak ezt senki nem veszi észre, mert halottnak hiszik. Egyik éjjel, amikor épp kémkedik egy furcsa fegyverszállítmány után, a vakszerencse összehozza a kék spandexes, nagydarab, hiperzizi Tickkel, aki aztán nem száll le róla, mert szerinte a végzet egymásnak teremtette őket.
Az első évad első hat része augusztus 25-én érkezett, a második fele viszont jövőre folytatódik. Kérdés, hogy utána is marad-e benne potenciál, vagy ugyanúgy kasza lesz a sorsa, ahogy 2001-es elődjének. Jó trip ugyan, remek 90-es évek életérzést ad, de nem biztos, hogy sokan vevők erre a hangulatra (nem elég vicces, és nem is elég komoly), amit képvisel. Pedig ott van benne a potenciál. Ha sikerülne továbbtolni mindkét irányt, ha sokkal szatirikusabb lenne, azokat a nézőket is bevonzaná, akik alapvetően utálják a szuperhőszsánert.
