Nem lehet nem tévés forradalomként tekinteni az elmúlt évek sorozatokat érintő eseményeire, hiszen a mostani minőség- és számbeli változás, plusz az, hogy A-kategóriás hollywoodi színészek jelenjenek meg bennük, a kétezres évekig szinte elképzelhetetlennek tűnt. Olyannyira, hogy ha ’99-ben azt mondja valaki,hogy olyan szériákat fogok nézni, amiben Jude Law (Ifjú pápa), Matthew McConaughey, Woody Harrelson, Vince Vaughn és Colin Farrell (A törvény nevében) vagy Kevin Spacey (Kártyavár) alakít, és amiket Paolo Sorrentino (Ifjú pápa), Martin Scorsese (Bakelit) rendez, biztosan kinevetem. Ráadásul ezek nem egyedi esetek, hiszen hosszan sorolhatnám még az HBO, a Netflix, az Amazon vagy a Hulu produkcióit.
Az intézmény megerősödésének fő letéteményese a HBO volt, amely már a hetvenes évek óta a minőségi szórakoztatást propagálja, és a kilencvenes-kétezres években rá is erősített a sorozatokra, elég csak a Maffiózókra, a Sírhant művekre, a Szex és New Yorkra, a Trónok harcára vagy a Westworldre gondolni, csak hogy a legismertebbeket említsük.
A másik megkerülhetetlen intézmény mára a Netflix lett, amely 2007-ben kezdte el streaming-szolgáltatását az Egyesült Államokban (fun fact: a cég 1997-es indulásakor még DVD-lemezeket kínált kikölcsönzésre postán keresztül). Ekkor még csak más csatornák és filmstúdiók filmjeit, illetve sorozatait tették elérhetővé felületükön, majd idővel közreműködtek koprodukciókban, végül 2013-ban dobbantottak egy nagyot a Kártyavárral. Az azóta eltelt négy évben több mint 126 saját gyártású sorozatot és filmet készítettek el, a tempót pedig jól mutatja, hogy csak augusztus további részében 20 (!) saját gyártású műsoruk érkezik.
A Netflix ráadásul a sorozatjunkie-k álmainak netovábbja, hiszen azok a nézők, akik nagy tételben szeretik darálni a sorozatokat, ahelyett, hogy egy-egy hetet várnának az epizódokra, itt megkaphatják, amire vágynak, hiszen minden széria pakkban, az összes epizódjával együtt kerül fel a szolgáltató oldalára.
Hogy lehet ilyen mennyiségben tartalmat gyártani?
Csak úgy, hogy a cég előre menekülő politikát folytat: a Netflix hiába elérhető már több mint 190 országban, hiába lépte át nemrég a százmilliós előfizetői számot, nézői egyelőre nem költenek annyi pénzt a szolgáltatásra, mint amennyiből megtérülne az, hogy elszórnak például 40 millió dollárt a Szívek szállodája-folytatás négy epizódjára, 100 milliót A koronára vagy 200 milliót a Marco Polo két évadára (értsd: az, hogy valaki regisztrál a szolgáltatásra, nem jelenti azt, hogy minden hónapban meg is újítja az előfizetését).
Netflix stock is up 8.2% at $174.87 on strong earnings & guidance.
Revenue: $2.79B
Earnings: 15 cents
Subscriber growth +4.14 million pic.twitter.com/yMYEU82t5w— Richard Southern (@richard680news) 2017. július 17.
Nem nehéz összerakni a matekot, a Netflix 1,5 milliárd dolláros amerikai és földkerekség többi országából összeszedett 1,2 milliárdos bevétele el is megy a kiadásokra, ami 2016-ban amúgy sem olyan eget verő összeg. Persze a mi pénztárcánkhoz mérve igen, de ha mondjuk azt nézzük, hogy ugyanebben az évben a Disney több mint egymilliárd dollárt kaszált a Zsivány Egyessel, úgy, hogy a film december 14-én debütált a mozikban (tehát kicsivel több mint két hete volt összegyűjteni ezt az összeget) már árnyaltabb a kép.
Nem szerencsés persze a parizert és a lókolbászt összehasonlítani, csak ezzel szeretném árnyalni, hogy a mozibiznisz még mindig nagyságrendekkel több bevétellel jár, mint a tévé vagy a streaming. A már említett HBO is töménytelen mennyiségű pénzt szór el sorozataira, és bár nincs pontos adatunk róla, mennyit, mert a csatorna féltve őrzi az adatokat, de piaci elemzők szerint a Trónok harca egy-egy évadára 100 és 150 millió dollár közötti összeget költenek, ami egy tisztességes, egész estés blockbuster büdzséjével ér fel. A HBO üzleti modellje viszont a Netflix-szel ellentétben azért működőképesebb, mert rengeteget profitál a jogdíjakból (hogy a tartalmak olyan országokba is elkerülhessenek, ahol nincs HBO), a DVD- és Blu-ray eladásokból, valamint a merchandisingből.
Miért jó akkor a Netflixnek, hogy ennyit költ, ha nem rentábilis a vállalkozás?
Ez az előre menekülés még jól finanszírozható, mert a befektetők és részvényesek egyelőre támogatóan lépnek fel, és a streaming-szolgáltató olyan, mint egy feneketlen zsák, amiben mindig lesz még pár cent arra, hogy leigazolják egy szerepre Brad Pittet. Ez egyfajta befektetett bizalom, és kicsit az Alexandra könyvhálózat viszonyaira emlékeztet (csőd is lett a vége). A kiadók ugyanis Magyarországon bizományba adják a könyveket a terjesztőknek, így például az Alexandrának is, vagyis pénzt csak akkor kapnak, ha a könyvet a könyvesboltban valóban el is adták.
Itt a befektetők pénzt “helyeznek bizományba”, és az a céljuk, hogy idővel több pénzt vehessenek ki. Kérdés, hogy ez mikor történhet meg. A Netflixnek még legalább 100 millió előfizetőre kéne szert tennie, hogy egyáltalán a fény megcsillanjon az alagút végén, ehhez azonban még többet kell invesztálnia. A szolgáltatás ugyanis azokban az országokban a legkedveltebb, ahol az angol nyelv ismeretével nincs gond (USA, Egyesült Királyság, Írország, Ausztrália, Svédország, Norvégia, Franciaország, Németország), a többi 180 országban viszont alig van nemzeti nyelven elérhető tartalom, s ez bizony minket magyarokat is távol tart a Netflixtől, hiába érhető el nálunk is tavaly január óta.
Csak emlékeztetőül, az eNET 2016 februárjában készített kutatásából kiderült, hogy a felnőtt magyar internetezők hol és hogyan szeretnek tévéműsorokat, illetve filmeket nézni: a válaszadók 86 százaléka legalább havi rendszerességgel használja az online videomegosztó portálokat, de ami ennél is fontosabb, csupán
Mindössze minden hetedik válaszadó tölt le feliratot, ami azt jelenti, hogy vagy már eleve szinkronizált vagy feliratozott filmeket néznek. A Netflix számára tehát hátrányt jelenthet a magyarok mostani „egynyelvűsége”, mivel egyelőre nincs magyarul szinkronizált tartalom, és feliratozott is alig (márciusban ez számszerűleg három filmet és 11 sorozatot érintett).
A Netflixnek tehát ennél jobban kéne figyelnie az országok sajátos tartalomfogyasztási szokásaira, ha versenyben akar lenni, hogy kiváltsa például a nálunk oly népszerű torrentezést. Erre persze már vannak jelek, mert például a Star Trek sorozat fordítására a Netflix a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának azon hallgatóit kérte fel, akik elvégezték a VisualData Media Services (VMD) filmfordítói továbbképzését az SZTE-n.
Ehhez viszont további, helyi viszonyokat ismerő szakemberekre és irodákra lenne szükség, az ő foglalkoztatásukat további 200 millió előfizető tudná megtéríteni. A Netflix viszont szemlátomást nem ebben látja a jövőt, egyelőre jól elvannak azzal, hogy a már említett 190 országban elérhetővé tették a szolgáltatást, minimálban próbálják kiszolgálni a regionális igényeket (miközben amúgy az Egyesül Államokban a Kaland, játék, kockázat-könyvekre emlékeztető tartalmakat gyártanak videó formátumban, amellyel a nézők aktív részesei lehetnek a történteknek, és a döntéseiken múlik, merre halad a film cselekménye) és inkább a brandet erősítik.
Iparági szakértők szerint ez nem is feltétlenül rossz döntés, mert a – már említett – II. Erzsébet királynő fiatalkorát feldolgozó A koronára elvert rengeteg dollár ügyes húzásnak bizonyult az Egyesült Királyságban, komoly marketingértéket képviselt, 24%-kal nőtt is az előfizetők száma a szigetországban. A Netflix egyébként az UBS befektetési bank szakértői szerint 2017-ben 360 millió eurót költ el tartalomra csak az Egyesült Királyságban, a következő négy évben pedig ez az érték 409 millió euró lehet éves szinten. Ráadásul Richard Eary, az UBS médiaszakértője szerint
A legfontosabb az arculat
A Netflix tehát igyekszik arcot adni a terméknek, és az, hogy Martin Scorsese 150 millió dollárból kifejezetten a stream-szolgáltatóra készíti legközelebbi filmjét, az nemcsak úri huncutság, hanem a marketingterv része, olyan egyedi tartalmakkal próbálja vonzóvá tenni a portékát, ami sehol másutt nem elérhető. Az arcokat viszont tolni is kell minden platformon. Ez odáig fajult, hogy a szolgáltató idén történelmet írt, 2017-ben két netflixes film, Boon Joon-ho dél-koreai rendező Okja, és Noah Baumbach The Meyerowitz Stories című alkotása is versenybe szállt Cannes-ban az Arany Pálmáért, ami sokak nemtetszését is kivívta.
Az egyik oldalon az az érv szerepelt, hogy lassan többen fizetnek elő Netflixre, mint amennyien moziba járnak, vagyis helye van egy ilyen megmérettetésen a Netflix filmjeinek, mások viszont azt vitatták, hogy miért számítana művészi értékűnek egy film, ha a mozikban nem jelenik meg. Többek között Pedro Almodóvar spanyol rendező, a fesztivált megnyitó sajtótájékoztatón közleményt olvasott fel, hogy márpedig a Netflix nem Cannes-ba való, mert nem lehet egy lapon emlegetni a többi versenyfilmmel ezeket produkciókat.
Személy szerint nem gondolom, hogy Arany Pálmát vagy bármilyen más díjat kéne adni egy olyan filmnek, amit nem nézhetünk széles vásznon. […] Harcolni fogok ezért, attól félek, hogy a fiatalabb generáció nem látja át (a problémát – a szerk.). […] A filmvászon mérete nem kéne, hogy kisebb legyen egy széknél, amin ülünk.
A pár héttel ezelőtt bemutatott Dunkirk rendezője, Christopher Nolan is szót emelt a Netflix ellen, mert a létező legnagyobb formátumú kamerával, az IMAX 70 milliméteres gépével forgató direktor is nehezményezte, hogy a maximális moziélményt csak a vetítőtermekben lehet elérni, és minden csorbul, ha az ember a telefonján, a tabletjén, vagy a nappaliban lévő LED-tévén nézi ezen tartalmakat.
A Netflix azonban szemlátomást tesz ezekre a kritikákra, továbbra is megkörnyékezi a nagy neveket, próbálja a legismertebb alkotókat és színészeket bevonni, bár nem minden vállalkozása végződik elsöprő kritikai sikerrel, gondoljunk csak a Brad Pitt főszereplésével készült háborús szatírára, a War Machine-re. Ennek az iránynak a következő állomása, hogy például David Finchert is berántotta a cég, hogy segítsen elkészíteni egy a HBO-s True Detective-hez hasonlatos kultkrimi-sorozatot. A napokban jelent meg a Mindhunter első trailere, ami magán is viseli azokat a rendezői jegyeket, amik például Finchert a Hetedikben, a Holtodiglanban vagy A Zodiákusban is jellemezték (a rendezőnek persze nem ez az első közös munkája a Netflixszel, hiszen rendezett ő már Kártyavár epizódot is).
Mindenkit lenyomni
A Netflix úgy próbál nyereségessé válni, hogy igyekszik szinte mindent dominálni. Ennek része, hogy szinte hirtelen terjesztették ki a szolgáltatást az egész világra, hogy tudnak annyi pénzt és alkotói szabadságot biztosítani ismert filmkészítőknek, hogy lássanak perspektívát abban, hogy filmjeik maximum csak fesztiválokon láthatók moziteremben. (A Disney, ugye, hasonló expanzív gazdasági politikát folytat, gondoljunk csak a Marvel- és a Star Wars-franchise-ok bekebelezésére gondolni).
Sőt, ha azok az egyelőre meddőnek tűnő tárgyalások is beérnek, amit a Netflix Kínával folytat, akkor érkezik az igazi Kánaán. Az üzlet létrejöttét azonban nagyban befolyásolja, hogy a világ legnagyobb országában elég komoly cenzúraszabályoknak kell megfelelni, a moziban bemutatott filmekből gyakorta kivágnak jeleneteket. Ez megtörtént már A szürke ötven árnyalatával, a legutóbbi James Bond-filmmel, s az Alien: Covenanttal is, ebből a Michael Fassbender által megformált androidok egyik közös pillanatát távolították el a cenzorok. Mivel a Netflixen nem csak egy-egy film, hanem csak az USÁ-ban közel 7000 tartalom érhető el, viszonylag bajos és végeláthatatlan mennyiségű egyeztetésnek kéne végbemenni ahhoz Kínában, hogy minden egyes film esetében külön megállapodás születhessen.
Arról nem is beszélve, hogy Kínának nemcsak “saját Google”-ja, a Baidu, hanem Netflixe is van, a iQiyi. Annyi előrelépés már történt, hogy a Netflix áprilisban megállapodott kínai riválisával, hogy legalább originális tartalmai közül néhányat vegyen át, de az igazi kínai térhódítás még továbbra is álom marad.
Ám azt sem szabad elfelejteni, hogy amennyiben nem emelkedik a várt ütemben a nézőszám – ahogy ez a Bloomberg-tanulmány is írja – könnyen visszasilányulhat az egész Netflix egy olyan online tékává, ahol maximum annak örülhetnek az előfizetők, hogy elérhetők a The Flash előző évados kalandjai. Egyelőre nem lehet felmérni, hogy a Netflix melyik útra lép, mindenesetre a cég színes-szagos prezentációkkal próbálja meggyőzni befektetőit, hogy az efféle tartalmakra van igény és lehetséges még több előfizetőt berántani.
