Egy fiatal író túl van az első sikeres könyvén, és alkotói válságba kerül. Elutazik egykori tanárához és mentorához, hogy ihletet merítsen, de ekkor egy szörnyű bűntényre kerül fény, s a fiatal tehetésg azon kapja magát, hogy a mestere ügyében nyomoz. Aki a vád szerint évtizedekkel azelőtt megölt egy gyereklányt, akibe halálosan szerelmes volt. És akihez írta az első, nagy sikerű regényét.
Az igazság a Harry Quebert-ügyben története izgalmas, ugyanakkor érezni, hogy nem csak a bűnügyről van szó, mint egy igazán jó regényben. A könyv egyfelől önmagára utalgat vissza, és egy idő múlva már nem tudjuk biztosan, hogy a fiatal író a gyilkosságról készülő műve nemaz a könyv-e, amit a kezünkben tartunk. Miért fontos ez? Így jobban belekerülünk a történetbe, kicsit magunkat is figyeljük, ahogy halad előre a történet.
És az eléggé halad. Kirajzolódik előttünk egy fiatal író karaktere, aki kétségbeesetten kapálózik a „sikeres tehetség” skatulyájában, látunk egy nagy nevű írót, Harry Quebertet, aki annak idején szintén szerepet játszva ismerkedett meg szerelmével. A kisváros, ahol a történet játszódik, szintén tele van magukat megjátszó alakokkal, figurákkal. Hazugság, hamis remények és önáltatás – te, kedves olvasó, hogy állsz ezekkel? És azért sem árt szembenézni kicsit, mert a történetben mindezeknek egyre nagyobb jelentőségük lesz.
Mégpedig minden erőlködés nélkül. Holott majdnem 700 oldalról beszélünk, bőbeszédű, olykor fecsegő oldalakról, melyekbe olyan jó belevetni magunkat, mintha a hűs balatoni habokba ugranánk fejest. És aki egyszer beleugrott, annak nem nagyon van kiút – e sorok írója az utolsó 200 oldalt egy szuszra, egy este termelte be, majd maradt olvasmány nélkül vakációjának második felére.
Joel Dicker könyve megfog, és nem ereszt. Tudni akarod az igazságot Harry Quebert ügyében? Jól teszed, mert akkor magaddal is el kell kicsit beszélgetned. Egy okos könyv nyitott olvasóknak a nyár szuper lezárásához.
