Kultúra

“Az irodalom a legfontosabb dolog”

Mario Vargas Llosa kedden Stockholmban tartotta meg azt az előadást, amelyet a friss Nobel-díjasok hagyományosan kitüntetésük átvétele előtt tartanak.

A 74 éves író a svéd tudományos akadémia dísztermében családja, több mint száz barátja, valamint politikusok és diplomaták jelenlétében az olvasást mint a “legfontosabb dolgot” méltatta, az irodalmat pedig a nemzeteket összekötő hídnak nevezte. Az irodalom “élvezetet, szenvedést okoz vagy meglep”, és egyesít bennünket nyelvre, hitvallásra, szokásokra, hagyományokra és előítéletekre való tekintet nélkül – mondta.

Az író, elbeszélő és dramaturg Vargas Llosa úgy véli, hogy a fikció “elengedhetetlenül szükséges a civilizáció fennmaradásához”. Számára az olvasás, amely “az álmot életre kelti, az életet pedig álomra váltja”, legalább olyan fontos, mint az írás. “Fikciók nélkül az ember kevésbé lenne tudatában az életet élhetővé tévő szabadság fontosságának, és a pokolnak, amellyé az élet változik, ha egy zsarnok, egy ideológia vagy egy vallás tiporja össze” – fogalmazott.

Egyórás előadásában Vargas Llosa köszönetet mondott Spanyolországnak, ahol valamennyi művét kiadták, valamint Franciaországnak “felejthetetlen” irodalmi tanulmányaiért.

A politika iránt is szenvedélyesen érdeklődő Vargas Llosa beszélt politikai nézeteiről, és a “liberális demokrácia” védelmét szorgalmazta.

A Nobel-díjas perui író támogatását fejezte ki a diktatúrákkal szembeszálló csoportok és politikusok, például az Asszonyok fehérben kubai ellenzéki mozgalom és Aung Szan Szjú Ki mianmari Nobel-békedíjas iránt, s egyúttal sajnálkozott azon, hogy demokratikus kormányok “gyakran nem velük, hanem hóhéraikkal szemben mutatnak jóindulatot”.

Mario Vargas Llosa a “hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért” kapta meg az idei irodalmi Nobel-díjat, amelyet pénteken vesz át Stockholmban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik