Kultúra

Aggódik az irodalomért az új Nobel-díjas

Administrator
Administrator

2010. 10. 18. 10:16

Mario Vargas Llosa szerint az e-könyvek elterjedése és a közoktatás minőségének romlása az irodalom elszegényedéséhez vezethet.
Korábban a témában:

“Eddig a művészet és az irodalom a kultúra közös nevezőjét jelentették, egy olyan teret, amely nyelvi, vallási és korkülönbségekre való tekintet nélkül teszi lehetővé a kommunikációt az emberek között” – mondta el a múlt héten irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Mario Vargas Llosa egy előadáson a brazíliai Porto Alegrében.

A perui író szerint a művelődés kérdése az egyik legfontosabb kulturális probléma. “A közoktatás elszegényesedésének eredményeképpen a politikai vezetők és a szakemberek formálásában elsősorban a privát képzésnek lesz kulcsszerepe, amelyhez viszont gazdasági okokból csak egy szűkebb réteg juthat hozzá”.

Az író aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az elektronikus könyvek elterjedése az irodalom banalizálását eredményezheti.

“Csak rajtunk múlik annak biztosítása, hogy az elektronikus kötetek megőrizzék a könyv hosszú történetének eszmei gazdagságát”.

A perui író a Svéd Akadémia indoklása szerint “hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért” kapta az elismerést. Mario Vargas Llosa eddig több mint harminc művet írt, közülük számos magyarul is olvasható.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.