A vasárnap reggel óta lángoló olajtartályok füstje keddre Dél-Anglia jelentős részét beborította, és Franciaország felé vette útját. Hétfő hajnaltól 150 tűzoltó küzd egymást váltó műszakokban a 30-40 méter magasra felcsapó lángokkal.
Két hónappal a pakisztáni földrengés után élve húztak elő egy negyvenéves pakisztáni nőt a szomszédai. Állapota válságos, de nem reménytelen, feltételezések szerint elég élelmet talált maga körül, és a beszivárgó esővizet ihatta.
A németországi Saar-vidéken tartott élelmiszerellenőrzés során bakteriálisan erősen szennyezett liba, lazac és pulykahúsra bukkantak - közölte hétfőn saarbrückeni egészségügyi minisztérium.
Az Európai Bizottság javasolta, hogy az unió és Irak kapcsolatainak szorosabbra fűzése érdekében a két fél kezdjen tárgyalásokat egy kereskedelmi és együttműködési megállapodás mielőbbi – még 2006-ban történő – megkötésére.
Ante Gotovina volt horvát tábornok mind a hét ellene felhozott vádpontban ártatlannak vallotta magát a hétfőn megkezdődött meghallgatásán az ENSZ hágai Nemzetközi Törvényszékén.
Második éjszaka is folytatódtak a zavargások az ausztráliai Sydneyben; egy helyi rádió jelentése szerint a dühöngő fiatalok ismét autókat rongáltak meg és kirakatokat vertek be baseballütőikkel.
Súlyos büntetéseket hozott hétfőn a háborús perekben eljáró belgrádi különbíróság a vukovári vérengzés feltételezett tettesei ellen: a 16 vádlott közül nyolcat húszévi börtönbüntetésre ítélt a törvényszék.
Kína az OECD egy tanulmánya szerint tavaly túlszárnyalta az Egyesült Államokat az információtechnológiai (IT) termékek exportjában: 180 milliárd dollár értékben exportált IT-termékeket, míg az Egyesült Államok csak 149 milliárdért.
Feladta a versenyt a Likud vezetéséért Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter és úgy döntött, hogy csatlakozik Ariel Saron kormányfő új pártjához, a Kadimához, tovább mélyítve ezzel a kormányzó Likud válságát.
Hétfőn jelenik meg először a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező Nemzetközi Törvényszék előtt Ante Gotovina horvát tábornok.
Egy Szíria-ellenes nézeteiről ismert keresztény képviselő, újságíró volt a célpontja és egyik áldozata a hétfőn Bejrútban elkövetett merényletnek - közölték libanoni televízióállomások.
Az unió politikusai az EU 2007 és 2013 közötti költségvetési tervezetének tárgyalására jöttek össze hétfőn Brüsselben. A tárgyalás előtt Jack Straw csókkal üdvözölte osztrák kollégáját, Ursula Plassniket.
Hétfőn reggel a csehországi Prága–Brünn autópályán (D1) két magyar kamion összeütközött. A balesetben az egyik magyar kamionsofőr és utasa, egy nő sérülést szenvedett, de egyikük sincs életveszélyben – jelentette hétfőn a cseh rendőrség.
Hétfő hajnalban is nagy intenzitással égett a dél-angliai Hertfordshire grófságban előző reggel felrobbant olajtároló telep. Angliában több helyen pánikszerű üzemanyag-felvásárlás kezdődött, jóllehet a hatóságok közölték, hogy a tűzvész nem okoz jelentősebb ellátási kiesést.
Nem zárta ki az Irán elleni katonai csapás lehetőségét az izraeli védelmi minisztérium egy vezető tisztségviselője arra az esetre, ha az Izrael egyik fő ellenségének számító iszlám ország folytatja erőfeszítéseit atomfegyverek előállítására.
Több tízezren tüntettek Horvátországban a horvát függetlenség hősének tartott, a hágai Nemzetközi Törvényszék által háborús bűnökkel vádolt horvát tábornok, Ante Gotovina mellett.
Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetnek be Irakban a december 15-i parlamenti választásra készülve, hogy elejét vegyék a merényleteknek és biztosítsák a nyugalmat a szavazóknak - jelentette be Báker Szulág iraki belügyminiszter.
Fúzióra lép nyugati eredetű szövetségesével a német szociáldemokratáktól balra álló, keletnémet gyökerű Baloldali Párt - döntöttek a szervezet drezdai kongresszusán.
Vasárnapi brit lapértesülés szerint az Európai Unió két éve titokban engedélyezte, hogy az Egyesült Államok "bűnözőket" szállítson európai "tranzitlétesítmények" érintésével.