Nagyvilág

A szerb radikálisok, nacionalisták és szocialisták megállapodtak arról, hogy Belgrádban összefognak, s ezzel előrevetítették országos szintű koalíciójuk, kormányuk létrehozását is - derült ki a B92 belgrádi rádió és televízió szerdai híradásából.
2008. 05. 14. 21:36
A vöröskereszt becslése szerint akár a 128 ezret is megközelítheti a hónap elején Mianmarra lesújtó ciklon halálos áldozatainak a száma. A mianmari katonai junta az említett adatoknál jóval kisebb veszteségmérlegről számolt be.
2008. 05. 14. 18:28
A központ feladata az lesz, hogy megelőzze a komputerek és számítógépes hálózatok elleni internetes behatolási kísérleteket vagy támadásokat, illetve fellépjen az ilyenek elkövetői ellen. Ezt a fajta tevékenységet a NATO egyre komolyabb katonai és polgári jellegű fenyegetésnek tartja.
2008. 05. 14. 17:04
Megkapta a vízumot, így várhatóan pénteken indul Mianmarba a Baptista Szeretetszolgálat két munkatársa, akik pénzadományt visznek magukkal a pusztító ciklon sújtotta országba.
2008. 05. 14. 16:49
Hillary Clinton erőteljes nyugat-virginiai előválasztási győzelme ellenére Barack Obamát "majdnem-jelöltként" emlegeti a szerdai The New York Times, hangsúlyozva, hogy az afro-amerikai politikusnak gondjai támadhatnak bőrszíne miatt.
2008. 05. 14. 15:59
A szerbiai választáson legtöbb szavazatot szerzett szövetség vezetője, a Demokrata Párt koalíciót ajánlott szerdán a Szerb Szocialista Párt vezette párttömörülésnek, amely a késő délelőtti órákban a szerb radikálisokkal és Vojislav Kostunica eddigi miniszterelnök táborával kezdett kormányalakítási tárgyalásokat.
2008. 05. 14. 14:41
Szerbiában a szocialista párt vált a mérleg nyelvévé, a demokrata és a radikális-nacionalista tábor is tárgyalásokat kezdett vele, mert nélküle egyik sem tudja létrehozni a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget - derült ki a szerdai belgrádi lapok híradásaiból.
2008. 05. 14. 11:11
Hillary Clinton könnyedén győzött a keddi előválasztáson Nyugat-Virginiában, a fehér kétkezi dolgozók bástyájának számító szövetségi államban, de úgy tűnik, hogy még ez sem állíthatja meg Barack Obama magabiztos menetelését.
2008. 05. 14. 08:24
Az emberiességi alapon végrehajtott katonai akció is szerepel a természeti katasztrófa sújtotta Mianmarnak szánt segélyek lehetséges eljuttatási módszerei között - mondta kedden a brit külügyminiszter.
2008. 05. 13. 22:46
Viktor Juscsenko ukrán elnök nem mondhatta el az ország helyzetét értékelő beszédét a parlamentben, miután a Julija Timosenko kormányfő tömbjébe tartozó képviselők körülvették a szónoki emelvényt és elzárták a pódiumhoz vezető utat.
2008. 05. 13. 18:46
A kínai kormány kedden közölte, hogy szívesen fogadja a külföldi segélyfelajánlásokat. Az ENSZ szerint össze nem hasonlítható a mianmari katonai kormányzat és a kínai hatóságok eljárása a külföldi segélyek fogadásával kapcsolatban. Kína ugyanis azon van, hogy minden erejét bevesse a bajba jutottak megsegítésére" - vélekedett az ENSZ-illetékes.
2008. 05. 13. 15:42
Az ENSZ szerint Mianmarban a segélyeknek csak csekély része jut el a Nargis ciklon túlélőihez, áldozataihoz, miközben olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint a hadsereg a jobb minőségű külföldi segélyeket megtartja magának, vagy a feketepiacon értékesíti, és az embereknek romlott élelmiszereket oszt ki.
2008. 05. 13. 14:25
A példátlan szárazságtól sújtott katalán főváros súlyos helyzetének enyhítésére befutott az első ivóvizet szállító tartályhajó Barcelona kikötőjébe. A szükségterv szerint a medence feltöltéséért és autómosásért 3000 eurós büntetés jár.
2008. 05. 13. 10:54
Erdélyben az egymással rivalizáló erők közötti új egység jöhet létre a következő időszakban - mondta Orbán Viktor, miután találkozott Szász Jenővel, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnökével.
2008. 05. 13. 10:30
Olvasói sztorik