Külföld

Fico verhetetlen Szlovákiában

admin
admin

2008. 07. 15. 13:25

Ha Szlovákiában július első hetében tartottak volna országos képviselőválasztást, akkor Robert Fico Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) nevű pártja 48,5 százalékos támogatottsággal ismét győzött volna, míg a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) támogatottsága harmadával csökkent volna.

A Szlovák Statisztikai Hivatal (SÚ SR) 1063 fő megkérdezése alapján készült felmérésének mutatói szerint e választás eredményei alapján a törvényhozás ismét a jelenlegi hat pártból állna, de az MKP jelenleg 20 tagú frakcióját mindössze tizenhárom képviselő alkotná.

Fico pártjának támogatottsága májusban 42,9, júniusban 46,7 volt, júliusban pedig már 48,5 százalék volt.

Kisebb lendülettel ugyan, de szintén erősödik a Fico-kormányhoz tartozó nacionalista erő, a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) népszerűségi indexe: az SNS májusi támogatottsága 10,1, a júniusi 10,9, a júliusi pedig 11,4 százalékos volt. Az SNS ezek szerint a második legerősebb párt Szlovákiában.

A sorban a harmadik az előző kormányfő, Mikulás Dzurinda ellenzéki pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), amelynek támogatottsága erőteljesen csökken: májusban még 14,2, egy hónappal később 13,3, július első hetében már csak 9,7 százalékpontos támogatást jegyzett a felmérés szerint.

Mögötte a Fico-kormány harmadik koalíciós pártja, a Vladimír Meciar nevével fémjelzett – sok éve folyamatosan gyöngülő – Néppárt-HZDS áll, amely a májusban és júniusban mért 8,5 és 8,2 százalékos népszerűségi indexét júliusra 9,6 százalékpontra növelte, s ezzel a parlamenti rangsorban a negyedik.

Ötödik a leszálló ágba csúszott MKP. A Csáky Pál vezette magyar parlamenti képviselet májusban mért népszerűségi indexe 11,4, a júniusi kereken 10, a júliusi viszont csak 8,4 százalék volt.

A parlamenti küszöböt még a jelenleg 8,2 százalékos támogatottságot jegyző ellenzéki erő, a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) tudná túllépni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.