Nagyvilág

Szabadlábra helyeztetnék Hodorkovszkijt

Mihail Hodorkovszkij ügyvédei szerdán kérelmezték az egykori olajmágnás idő előtti szabadlábra helyezését az illetékes csitai bíróságtól.

A lépésről Moszkvában számolt be a csalásért bebörtönzött volt YUKOS-vezér egyik ügyvédje, Jurij Smidt, örömét fejezve ki afelett, hogy (a kivételes bánásmódot mindvégig elutasító) Hodorkovszkijt sikerült erre rábeszélniük.

“Mi magunk készítettük elő az összes iratot, és örömmel közölhetem, hogy sikerült őt rábeszélnünk erre” – mondta Smidt az ügyvédi csapat nevében.

Nem kell megbánnia

Az ügyvédek hangsúlyozták, hogy az általuk kért intézkedés nem mérhető egy amnesztiához vagy kegyelmi kérvényhez, s jóváhagyásához nincs szükség arra, hogy a vádlott megbánást tanúsítson, vagy beismerje bűnösségét.

A sajtóértekezleten kiosztották Hodorkovszkijnak a bíróságoz intézett saját folyamodványát is. “Tudatában vagyok annak, hogy jogomban áll szükség esetén közvetlenül országunk elnökéhez fordulni. Tisztelve azonban az érvényben lévő törvényt és a bírói hatalom intézményét mint a társadalom és az állam egyik alkotmányos alapját, úgy gondolom, mindenekelőtt a törvény által számomra biztosított jogok és lehetőségek bírósági érvényesítésének útját kell felhasználnom jelenlegi helyzetem könnyítésére” – írja indoklásában a volt YUKOS-vezér.

Mihail Hodorkovszkij (Fotó: MTI)

Mihail Hodorkovszkij (Fotó: MTI)

Politikai fogoly?

Az orosz jogvédők és számos külföldi értékelés szerint politikai megfontolásból bebörtönzött Hodorkovszkij egy másik ügyvédje, Robert Amsterdam már kedden, a BBC orosz adásának nyilatkozva megerősítette, hogy védencük idő előtti feltételes szabadlábra helyezését fogják kérni.

A német Süddeutsche Zeitungban aznap megjelent interjújában Amsterdam összefüggésbe hozta elhatározásukat azzal, hogy az új orosz elnök, “Dmitrij Medvegyev közölte, harcot kíván indítani az Oroszországban uralkodó jogi nihilizmus ellen”.

Ki kell érdemelnie

A Csitai terület büntetésvégrehajtási igazgatóságának vezetője a moszkvai bejelentésre úgy reagált, hogy a szabadlábra helyezést Hodorkovszkijnak még ki kell érdemelnie. “Az emberek ezért dolgoznak, normálisan viselik magukat, nem sértik meg a rendet, és nem okoznak kárt az államnak és személyeknek. Más útja ennek nincs” – mondta, utalva talán a Hodorkovszkijra korábban több ízben, állítólagos rendbontásokért kiszabott büntetésekre.

Hodorkovszkijt és Platon Lebegyevet, az azóta felszámolt YUKOS-ban főrészvényes Menatep csoport volt vezetőjét 2003-ban tartóztatták le, állami vagyon csalással való eltulajdonlásával és adóelkerüléssel vádolva őket. 2005-ben 9-9 évi szabadságvesztésre ítélték őket, amit fellebbezés után egy-egy évvel enyhített a bíróság.

A börtöntelepről 2006 decemberében mindkettőjüket a csitai vizsgálati fogházba szállították az ellenük felhozott újabb vádak kivizsgálására, amelyekért akár újabb 10-15 év börtönbüntetést is kaphatnak. A Bajkálon túli Csita bírósága múlt pénteken hosszabbította meg újabb három hónappal Hodorkovszkij vizsgálati fogságát, s várhatóan csütörtökön Lebegyevvel is így jár el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik