Nagyvilág

Pénteken, helyi idő szerint este 8-kor megkezdődik John McCain arizonai, és Barack Obama illinoisi szenátor első elnökjelölti vitája a Mississippi Egyetemen. A kül- és biztonságpolitikai kérdésekben McCaint tartják erősebbnek, Obama viszont több napos tréningen, többek között szimulációval készül az összecsapásra.
2008. 09. 26. 06:30
A délkelet-angliai légi irányítás számítógépes rendszerének meghibásodása komoly fennakadásokat okozott csütörtök este London repülőtereinek forgalmában; egy budapesti járatot törölni kellett.
2008. 09. 25. 20:19
Útjára indították csütörtökön a harmadik olyan kínai űrhajót, amely embereket juttatott ki a kozmoszba - jelentették be az ázsiai ország hivatalos tömegtájékoztatási eszközei. Ennek a missziónak során kínai űrhajós először lép ki a nyílt világűrbe, vagyis hajt végre űrsétát.
2008. 09. 25. 17:32
A Fehér Ház jelenlegi lakói már kifelé kacsingatnak, néhány karrierdiplomata kivételével ugyanis a jelenlegi adminisztráció teljesen lecserélődik - adott betekintést lapunknak a Fehér Ház humánerőforrás-menedzsere. Bár elméletileg egy kelet-közép-európai származású embernek is van esélye a következő elnök mellett dolgozni, a HR-szakma csúcsán álló szakember szerint karrierépítéshez jobb, ha inkább a globális vállalatok adta lehetőségeket próbálju
2008. 09. 25. 12:26
Lesújtó véleményt mond a szlovák oktatási miniszter magatartásáról a SME című szlovák napilap, amiért olyan „magyar nyelvű" tankönyvet kényszerít rá a felvidéki magyar iskolák negyedik osztályos tanulóira, amelyben a magyar mondatokon belül minden földrajzi nevet szlovákul írnak.
2008. 09. 25. 11:06
A tervek szerint csütörtökön, közép-európai idő szerint kora délután indul Föld körüli útjára a következő kínai űrhajó emberrel a fedélzetén. Ez lesz a harmadik eset, hogy Kína embert küld a világűrbe, de most történik majd meg először, hogy kínai űrhajós űrsétát tesz.
2008. 09. 25. 07:30
Tbilisziben lassan visszatérnek a normális kerékvágásba: a gyerekek iskolába járnak, a vásárlók a legújabb kollekció darabjaiból szemezgethetnek. A területének 30 százalékát elvesztett ország lakossága azonban választ vár azokra a kérdésekre, hogy mi vezetett idáig, és vajon meg lehetett volna előzni a háborút, például úgy, hogy Dél-Oszétia bombázása helyett egyszerűen berobbantanak egy alagutat.
2008. 09. 25. 06:30
Az amerikai haditengerészet egyik üzemanyag-szállító hajója figyelmeztető lövésekkel tartóztatott fel a szomáliai partoknál két kalózhajót, amely üldözőbe vette a katonai járművet - jelentette be az amerikai haditengerészet szerdán.
2008. 09. 24. 21:59
"Nem most jött el az ideje, hogy újoncokkal próbálkozzunk" - üzente a Munkáspárt szerdán zárult idei kongresszusán a modern brit politikatörténet egyik legnépszerűtlenebb miniszterelnöke, Gordon Brown. Brit politikai kommentátorok azonban a manchesteri Labour-számvetés után sem tennének fel nagy pénzeket arra, hogy a jövő évi kongresszus szónoki pulpitusán is Brownt látják majd viszont.
2008. 09. 24. 19:05
Az ENSZ közgyűlésén, New Yorkban tartott gyújtóhangú beszédet kedden Mahmud Ahmedinedzsád, melyben „néhány zsarnok állam” számlájára írta a világ problémáit. Beszédében kiemelte, hogy az amerikai világbirodalom hamarosan útja végéhez érkezik.
2008. 09. 24. 14:28
Tízszázalékos részesedést tervez vásárolni az olasz Telecom Italiában a Moammer el-Kadhafi líbiai vezető kormányának irányításával működő, állami befektetési alap, a Libyan Investment Authority.
2008. 09. 24. 13:54
Több mint százezer embert menekítettek ki szerdára Kína déli partvidékén a Hagupit névre keresztelt tájfun miatt, amely óriásdagályt okozott több part menti városban.
2008. 09. 24. 11:30
Kereket oldott egy mexikói cirkusz öttonnás elefántja, de szabad csatangolása szomorú véget ért: forgalmas országútra tévedt kedden, ahol halálra gázolta őt egy autóbusz. Kereket oldott egy mexikói cirkusz öttonnás elefántja, de szabad csatangolása szomorú véget ért: forgalmas országútra tévedt kedden, ahol halálra gázolta őt egy autóbusz.
2008. 09. 23. 21:04
Olvasói sztorik