Külföld

Végrehajtják az első kínai űrsétát

admin
admin

2008. 09. 25. 17:32

Útjára indították csütörtökön a harmadik olyan kínai űrhajót, amely embereket juttatott ki a kozmoszba - jelentették be az ázsiai ország hivatalos tömegtájékoztatási eszközei. Ennek a missziónak során kínai űrhajós először lép ki a nyílt világűrbe, vagyis hajt végre űrsétát.

A Sencsou-7 (Shenzhou) űrhajót az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartományban található Csiucsüan (Jiuquan) űrközpontból egy Hosszú Menetelés típusú hordozórakéta emelte a magasba. A kínai földi irányítás nem sokkal később bejelentette, hogy az űrhajó 373 kilométeres magasságban Föld körüli pályára állt.

A legénység háromtagú. Közülük Csaj Cse-kang (Zhai Zhigang) várhatóan szombaton, de lehet hogy már pénteken kilép a világűrbe mintegy negyven perces időtartamra. Az űrrepülést 68 órásra tervezik.

Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök nem sokkal az indítás előtt az űrközpontba érkezett, hogy személyesen kívánjon jó utat Csaj Cse-kangnak és két társának, Liu Po-mingnek (Liu Boming), valamint Csing Haj-pengnek (Jing Haipeng). Az államfő szerint a harmadik űrmisszió újabb nagy ugrást jelent a kínai űrtechnológia fejlesztése terén.

Kínai ember Jang Li-vej (Yang Liwei) személyében a Sencsou-5-ös űrhajón 2003 őszén járt először a kozmoszban, és ezzel Kína a Szovjetunió és az Egyesült Államok után a világ harmadik olyan országává vált, amely saját területéről, saját fejlesztésű űreszközeivel embert juttatott a kozmoszba.

Két évvel később, 2005 októberében pedig a Sencsou-6 két utasa, Fej Csün-lung (Fei Junlong) és Nie Haj-seng (Nie Haisheng) tett ötnapos utat a kozmoszban. Kína tervezi, hogy a jövőben saját űrállomást is Föld körüli pályára állít, és ugyancsak céljai között szerepel, hogy embert küld a Holdra.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.