Nagyvilág

Az Európai Bizottsághoz, Antonio Tajani közlekedésügyi biztoshoz fordul két román fuvarozói érdekvédelmi szervezet az APTE 2002 és a Fort a magyar hatóságok bírságolási gyakorlata miatt – jelentették be az egyesületek vezetői pénteken Nagylakon.
2009. 07. 10. 14:07
Az áramkimaradás éppen akkor következett be, amikor a csúcs résztvevői befejezték munkareggelijüket. Váratlanul kialudtak a fények és a monitorok képernyői, s leállt a termek légkondicionálása is.
2009. 07. 10. 13:00
A romák társadalmi és biztonsági helyzete jelentősen romlott egész Európában, világszinten pedig Szomáliában és Irakban a legrosszabb a kisebbségek helyzete – derül ki a Minority Rights Group nemzetközi kutatásából. Az adatok alapján a népirtás veszélye a Szovjetunió felbomlása után még mindig fenyeget, a kisebbségek ellen irányuló erőszak egyre fokozódik.
2009. 07. 10. 08:20
Tizenhat különböző országból indították Dél-Korea ellen a hét elején azt a hackertámadás-sorozatot, amely órákra megbénította az elnöki hivatal és több kormányzati ügynökség honlapjának működését - állapította meg a dél-koreai titkosszolgálat.
2009. 07. 10. 06:48
Fáradtak, dekoncentráltak vagy spiccesek? Döntsék el az olvasók! Mindenesetre az idei G8-találkozó egy újabb gyöngyszemmel gyarapodott, akárcsak a Nicolas Sarkozy sajtótájékoztatójáról emlékezetes 2007-es csúcs. A Medvegyev megtámogatásáról készült fotó alapján az FN összegyűjtötte a legakadozóbb elnöki beszédeket. Természetesen a magyarok sem maradtak le.
2009. 07. 10. 06:30
A törvény következtében a kisebbségi nyelvek használata az élet bizonyos területein lényegében bűncselekménnyé válik – fogalmazott a szlovák nyelvtörvényre utalva Michael Gahler német EP-képviselő, az Európai Parlament külügyi bizottságának alelnöke. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szerint a bírálat mögött a magyar irredentizmus lobbista tevékenysége áll.
2009. 07. 09. 21:33
A világ ipari nagyhatalmai és az élen járó fejlődő országok vezetői támogatni fogják, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszer stabilan és jól működjön. A G8-ak Ötökkel (G5) bővített csúcstalálkozóján a klímaváltozás elleni harc folytatása gerjesztette a legtöbb vitát.
2009. 07. 09. 21:00
A kalózok miatt az Ádeni-öbölben járőröző hadihajók elkoboztak tíz tonna kábítószert, amellyel vélhetőleg az afganisztáni terroristák finanszírozták volna a kiadásaikat – jelentette be csütörtökön a VI. amerikai flotta. A főként hasisból álló rakomány piaci értéke mintegy 70 millió dollár, ez volt az idei legnagyobb elfogott drogszállítmány. Szalála ománi várostól 150 mérföldre (240 kilométer) délkeletre fogta [...]
2009. 07. 09. 20:00
Feltehetően a június utolsó napján szerencsétlenül járt jemeni utasszállító repülőgép áldozatainak testmaradványaira bukkantak a Comore-szigetek partjainál helyi halászok csütörtökön.
2009. 07. 09. 14:15
Több mint 31 millió tévénézője volt az Egyesült Államokban Michael Jackson keddi búcsúztatásának, a nemzetközi adatokra azonban még várni kell - közölte szerdán egy médiakutató cég; Los Angeles-i illetékesek szerint 1,4 millió dollárra rúgnak az elhunyt popsztár emlékünnepségével kapcsolatos városi kiadások.
2009. 07. 09. 13:09
Nagy területre kiterjedő áramszünet sújtotta - helyi idő szerint szerda este - az amerikai nagyváros, Los Angeles nyugati részét, ahol sokan ragadtak be leállt liftekben, illetve közlekedési dugókban.
2009. 07. 09. 08:00
Felfüggeszti az amerikai kormány 16,5 millió dollár katonai jellegű támogatás folyósítását Hondurasnak - jelentette be helyi idő szerint szerdán az Egyesült Államok hondurasi nagykövetsége.
2009. 07. 09. 07:03
Június eleje óta 37 fiú halt bele a körülmetélésbe Dél-Afrikában, s csak a múlt héten 13 halálos áldozata volt a népi hagyományhoz tartozó beavatkozásnak - közölték szerdán helyi igazságügyi illetékesek.
2009. 07. 08. 20:48
Olvasói sztorik