Külföld

Lovaggá hamisította magát egy politikus

admin
admin

2010. 07. 11. 09:22

Lovaggá hamisította magát egy malajziai politikus: olyan fotót kreált, amelyen - látszólag - lovaggá avatja őt II. Erzsébet brit királynő.

“Sir” Vong Szu En az ellenzékben lévő Demokratikus Akciópárt közkapcsolati felelősének helyettese. Lovagságát sajtóközleményben tudatta országa népével, amely azután ünnepelte is, mert Malajziában fontosnak tartják a titulusokat. Csakhogy kiderült: a fotó csalás, a kitüntetett férfiból csupán a fej Vongé.

Brit részről közölték, hogy Jeffry Vong Szu En nevű személy a királynő születésnapi ünnepségén még csak a vendéglistán sem szerepelt, nemhogy a lovaggá ütöttek vagy más kitüntetettek lajstromán.

Vong azonban továbbra is kitart lovagsága mellett, az állítja, hogy szerepéért az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezetben tüntették ki, és hogy már megkérte Pápua Új-Guineától az igazoló dokumentumokat, merthogy ez az ország adományozta neki a lovagi címet.

Vongot közben kihallgatta a malajziai rendőrség, de elengedte. Pártja feltehetően ki fogja zárni soraiból. A férfinak egyébként talán a lovagihoz hasonló a doktori címe is. Önmagát nyilvánította a hagyományos kínai orvoslás doktorának, és mindig ragaszkodott neve előtt a Dr. rövidítéshez – adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.