Nagyvilág

A meleg tönkretesz vonatokat

Három vonatot kellett kiüríteni Németországban, mert a nagy meleg miatt tönkrementek a léghűtő berendezések, és a kocsikban elviselhetetlenné vált a hőség - közölte a német állami vasúttársaság vasárnap.

Helyi sajtóértesülések szerint három zsúfolt vonat szerelvényében a hőmérséklet 50 Celsius fok fölé is emelkedett.

“Olyan volt, mintha szaunában ültünk volna” – nyilatkozta egy 16 éves utas a Westfallenblatt című napilapnak. Az újság arról is beszámol, hogy néhány utas attól félt, elájul, ezért a lefeküdtek a kocsikban. Egy kisfiú édesanyja pedig, kalapáccsal próbálta betörni az ablakot, hogy friss levegőt engedjen be.

Az utasokat végül Hannoverben, illetve Bielefeldben szállították le a vonatokról. Hideg üdítőket kaptak és elhelyezték őket más járatokon, amellyel folytathatták útjukat – közölte a német vasúttársaság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik