Nagyvilág

A katalánok tiltakoznak és nagyobb autonómiát követelnek

Az alkotmánybíróság döntése értelmében a régióban többségben élő katalánokat nem lehet "nemzetalkotó" népcsoportnak tekinteni a spanyol alaptörvény szerint.

A rendőrség szerint a belvárosban tartott tömegmegmozduláson 1,1 millió ember vett részt, de a tüntetés szervezői 1,5 milliósra becsülték a tömeget.

A barcelonai tüntetésre egy nappal az után került sor, hogy a spanyol alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek minősítette Katalónia új, 2006-ban elfogadott autonómia-statútumának egyik fontos részét. Ez a statútum – amely nagyjából a német tartományok helyi alkotmányának felel meg – mind a spanyol, mind a katalán parlamentben jóváhagyást nyert, Katalónia polgárai pedig népszavazáson adták rá áldásukat, de a konzervatív Néppárt (PP) 2006-ban panaszt emelt ellene a madridi alkotmánybíróságon.

A taláros testület – a liberális és konzervatív bírák négy évig tartó vitája után – döntést hozott arról, hogy a katalánok nem lehet “nemzet” (mint azt a statútum preambuluma rögzíti), mert az ellentétes a spanyol alkotmánnyal, amely csak egy nemzetet – a spanyolt – ismer el Spanyolországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik