Nagyvilág
Hétfőig 777 menekültet fogadtak be és helyeztek el ideiglenesen a konfliktus sújtotta Krím félszigetről Lemberg (Lviv) megyében.
Felakasztotta magát Mick Jagger divattervező barátnője, L'Wren Scott.
2014. 03. 17. 18:03
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa további egy évvel meghosszabbította az ENSZ afganisztáni missziójának (UNAMA) mandátumát.
Kilencvenhét éves korában elhunyt Joseph Fan Csung-liang, Sanghaj katolikus püspöke, akit az állampárt soha nem ismert el - közölték hétfőn hívei.
Nincs százszázalékosan biztonságos reaktor a szigetországban - állítja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója.
Az Európai Unió után az amerikai elnök is szankciókkal büntet orosz és ukrajnai tisztségviselőket.
Helyi idő szerint hétfő kora reggel mozdult meg a föld az amerikai nagyvárosban. Sérültekről és károkról egyelőre nem érkeztek hírek.
2014. 03. 17. 16:03
A hivatalos kínai média munkatársai napok óta a maláj vezetőkön és a légitársaságon köszörülik a nyelvüket.
Jogerősen lezárta a román legfelső bíróság hétfőn Victor Ponta miniszterelnök plágium-ügyét, elutasítva az őt feljelentő ellenzéki politikusoknak az ügyészségi határozat ellen emelt fellebbezését.
A kelet-líbiai Bengáziban történt merényletben legkevesebb heten vesztették életüket, a sebesültek száma több mint egy tucat.
Jóváhagyta a Vatra Romaneasca Szövetség (UVR) szerda délutánra meghirdetett, a város főterére tervezett tüntetésének megszervezését a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal illetékes bizottsága.
Orosz és ukrán vezetők elleni szankciókat fogadtak el az Európai Unió külügyminiszterei.
2014. 03. 17. 14:22
Hetvenemeletes Krisna-templomot építenek az észak-indiai Uttar Prades.
Mintegy 16 ezer embert börtönöztek be, amelyből háromezren Muzulmán Testvériség vezetői, de kiskorúak is vannak közöttük.
Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállásakor elesett szovjet katonákra emlékeztető emlékmű áll február közepe óta az egyik prágai köztemetőben - közölte hétfőn az echo24.cz cseh hírportál.
Csak a páratlan rendszámú autók közlekedhetnek a Franciaország északi részén közel egy hete tartó magas légszennyezettség miatt.
Két lehetséges légifolyosó mentén bárhol landolhatott az utasszállító. Egyre gyanúsabbak a pilóták: a gépről azután jött a búcsúüzenet, hogy a földi nyomkövető rendszert szándékosan kikapcsolták.
Oroszország közölte feltételeit, amely mellett rögzítenék Ukrajna területi egységét és semleges katonai-politikai státusát.
2014. 03. 17. 12:36
A SEAL különleges alakulatának csoportja szerezte vissza a kormányellenes lázadók által elfoglalt tankert.
40 ezer tartalékost hívnak be az ukrán fegyveres erőkhöz. Közben a krími voksolással kapcsolatban a válsztási csalás gyanúja is felmerült. Putyin kedden rendkívüli beszédet tart.
Fico és Kiska nyilatkozatai azt vetítik előre, hogy nagyon kemény és durva kampányra kell számítani.
Népszavazást tartottak az eddig is külön jogállású városban vasárnap. A krími parlament függetlenségi nyilatkozatot fogadott el hétfőn rendkívüli ülésén.
2014. 03. 17. 10:23
A chilei földmozgás 6,7-es erősségű volt, elővigyázatosságból telepítették ki a part menti területekről az ott lakókat.
2014. 03. 17. 06:25
- 03:30 Rosta Miklós: Szegediként pikáns itt játszani, de jó érzés Veszprémben magyarként játszani
- 22:42 South Park-idézetet posztolt az alpesisíző, aki kiesésekor dühében az erdőbe vonult
- 21:32 A választás utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 21:12 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.25.
- 21:02 „Ilyenkor azt kívánod, bárcsak elnyelne a föld” – ki az a Tourette-aktivista, akit a királynő is kitüntetett, most meg miatta áll a bál a BAFTA körül?
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 18:13 Babát vár Szabados Ági
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 17:14 Stephen Hawking bikinis nőkkel tűnt fel az Epstein-akták egyik fotóján
- 16:21 Jeszenszky Géza attól tart, hogy a kormány „hamis zászlós” akcióra készül
- 12:47 Orbán Viktor: Katonákat telepítünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
- 14:46 Sophie Turner új szintre emelte a pucérruha fogalmát
- 16:15 Nem orosz kőolajat indítottak meg a horvátok Magyarország felé
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el
- 14:03 Orbán Viktor elbukta 15 éve meghirdetett harcát
