Nagyvilág

Brutális kampányra számítanak Szlovákiában

A második fordulóba jutott Fico és Kiska nyilatkozatai, és a szoros eredmény azt vetítik előre, hogy a következő két hétben nagyon kemény és durva kampányra kell számítani – derül ki cseh lapok elemzéseiből.

A szombati első forduló alapján Robert Fico, kormányfő, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnöke és Andrej Kiska független vállalkozó jutottak a két hét múlva sorra kerülő sorsdöntő második fordulóba. Fico 28, Kiska 24 százalékot kapott.

Kiska volta győztes

A szlovákiai elnökválasztás első fordulójának igazi győztese a milliárdos és az emberbarát Andrej Kiska – állítja Zbynek Petrácek a konzervatív Lidové Novinyben.

Hasonlóan Andrej Babis csehországi sikeréhez, Kiska szintén legyőzte a bejáratott szlovákiai politikai intézményrendszert. Bár a végeredményt nehéz megjósolni, bizonyos tendenciáknak vagyunk tanúi: a politikai intézményrendszer kezd vesztésre állni azon autentikus vezérekkel szemben, akik a nép nevében lépnek fel a bűnös pártok ellen – mutat rá Petrácek.

Az újság egy másik kommentárjában ugyanakkor azt állítja, hogy minden látszat ellenére a második fordulóban mégis Fico az esélyesebb a győzelemre.

Kiska a szlovákiai pártok politikájával elégedetlenek táborának a jelöltje. Élettörténetével képes úgy a baloldali, mint a jobboldali választókat is megszólítani – véli a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap. Fico és Kiska első forduló utáni első nyilatkozatai is egyértelműen azt bizonyítják, hogy a következő két hétben nagyon kemény és durva kampányra kell számítani – írja a lap.

Sikeres az üzletben, de ismeretlen a politikában

Nagyon nehéz helyzetben vannak a szlovákok, hiszen az ukrajnai válság árnyékában kell új államfőt választaniuk – mutat rá Lubos Palata a Mladá Fronta Dnes című liberális napilapban. Fico mellett politikai tapasztalatai szólnak, illetve az, hogy pártja a Smer ellenőrzi az ország minden kulcsfontosságú pozícióját. Ez utóbbi ugyanakkor ellene is szól, mert az elégedetlenek tábora is nagy.

Kiska sikeres az üzleti szférában, de ismeretlen a politikában. Az üzleti szférában nagyon jó hírneve van, és emberbaráti tevékenységével széles körben elismerést is szerzett magának. A választás nagyon nehéz – véli Palata.

A baloldali Právo szerint a második fordulóban az győz, akinek sikerül jobban mozgósítani potenciális választói bázisát. Fico előnyben van, mert támaszkodhat pártjára, mások szerint viszont Kiska szélesebb kört tud megszólítani. Jelenleg csak egyvalami biztos, hogy a második forduló eredménye nagyon bizonytalan – mutat rá a Právo.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik