Nagyvilág

Nem feszegetik tovább a román kormányfő plágium-ügyét

Jogerősen lezárta a román legfelső bíróság hétfőn Victor Ponta miniszterelnök plágium-ügyét, elutasítva az őt feljelentő ellenzéki politikusoknak az ügyészségi határozat ellen emelt fellebbezését.

A szociáldemokrata kormányfőt Mihail Neamtu, Adrian Papahagi és Augustin Ofiteru, a jobbközép Igaz Románia Szövetség politikusai panaszolták be 2012-ben az ügyészségen, azt állítva, hogy egy a nemzetközi jogról szóló, doktori dolgozatára épülő könyvének több mint egy harmadát más szerzők munkáiból másolta, megsértve a szerzői jogot.

A legfőbb ügyészség a román szerzői jogvédő hivatal (ORDA) szakvéleménye alapján tavaly bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást: a döntés elleni fellebbezést bírálta el hétfőn a legfelső bíróság.

A Nature című brit tudományos hetilap 2012 júniusában azt állította, hogy Ponta doktori disszertációjának több mint a fele plágium, a miniszterelnök azonban ezt nem ismerte el, és nem volt hajlandó lemondani tisztségéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik