Az amerikai elnök "kártékony fekete majomnak", akinek jobb lenne, ha "más majmokkal élne együtt egy afrikai vadasparkban" – fogalmazott az észak-koreai állami hírügynökség.
Továbbra sincs látható jele annak, hogy Oroszország visszavonná az ukrán határ mentén felvonultatott katonai erőit - mondta a NATO főtitkára. A szervezet befogadná Finnországot és Svédországot.
Az orosz államfő a krími Szevasztopolba érkezett pénteken, ahol részt vesz a győzelem napja alkalmából szervezett katonai díszszemle légi és vízi bemutatóján.
Libanonban is megjelent a közel-keleti légúti megbetegedés (Middle-East Respiratory Syndrome, MERS) . Szaúd-Arábiában újabb öt halottja van a betegségnek a rijádi egészségügyi tárca pénteki tájékoztatása szerint.
Az iszlamista lázadók által elrabolt nigériai diáklányok érdekében emelt szót az amerikai színésznő új filmje, a Demóna londoni bemutatóján, a vörös szőnyegen.
Tűz ütött ki péntek hajnalban a kijevi tévétornyot és közszolgálati televíziót összekötő föld alatti kábelcsatornában, amely lehetséges, hogy szándékos akció eredményeként tört ki.
Oroszországban ma van a győzelem napja, május 9-én emlékeznek meg arról, hogy 1945-ben legyőzték a náci Németországot. A Vörös téren és a Krímben is ünnepelnek.
Miközben egyre nagyobb a felháborodás a világban az elrabolt nigériai lányok miatt, a Boko Haram nevű iszlamista szervezet újabb vérengzést hajtott végre.
A nyakán találták el, nem tudták már megmenteni az életét. A caracasi zavargások során egy másik rendfenntartót is meglőttek, kettőt pedig kővel dobtak meg.
A tavalyi első fokúnál is szigorúbb büntetést szabtak ki arra a szaúd-arábiai férfira, aki internetes oldalt alapított a vallás szerepének megvitatására a sivatagi királyságban.
Halálos medvetámadás történt az észak-amerikai ország nyugati részén, az áldozat egy olajtársaság női alkalmazottja volt - közölte csütörtökön a CNN amerikai hírtelevízió.
A szíriai Homsz óvárosából az utolsó lázadó is távozott. Az AP hírügynökség képén jól látszik, milyen hangulat uralkodik a helyszínen. Hátborzongató fotó.