Nagyvilág

Agyonlőttek egy rendőrt a tüntetők

A nyakán találták el, nem tudták már megmenteni az életét. A caracasi zavargások során egy másik rendfenntartót is meglőttek, kettőt pedig kővel dobtak meg.

Lelőttek egy rendőrt a venezuelai fővárosban csütörtökön, egy ellenzéki tüntetés során – közölte a helyi rendőrség.

A tiltakozó akciót azt követően tartották, hogy a biztonsági erők felszámolták a Caracasban hetek óta tüntető fiatalok négy táborát és 243 személyt őrizetbe vettek.

A csütörtökön tüntetők összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel, és a zavargásban egyiküket meglőtték a nyakán. A rendőr később belehalt sérüléseibe.

Egy másik rendőrt szintén lövés sebesített meg, két további rendfenntartót pedig a tájékoztatás szerint kővel dobtak meg.
Venezuelában február eleje óta tartanak a kormányellenes tüntetések, amelyek már többször vezettek erőszakhoz. A kormány közlése szerint az összetűzésekben összesen már 42-en haltak meg, a sebesültek száma pedig meghaladja a 800-at.
Az ellenzék szerint a kormány szándékosan eltúlozza az áldozatok számát, hogy bűnözőknek állítsa be az ellene tüntetőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik