Nagyvilág

Óriási erőfitogtatást tartott a Vörös téren Putyin

Oroszországban ma van a győzelem napja, május 9-én emlékeznek meg arról, hogy 1945-ben legyőzték a náci Németországot. A Vörös téren és a Krímben is ünnepelnek.

Oroszország minden évben a moszkvai Vörös Téren tartott katonai díszszemlével, rakétavetők, harckocsik és nehézbombázók felvonultatásával ünnepli a második világháború szövetséges hatalmainak győzelmét a hitleri Németország felett. A feltétel nélküli megadást rögzítő dokumentumot Berlinben 1945. május 8-án késő este írták alá, de az Moszkvában már május 9-e volt.

Ez idén sem volt másként, hatalmas tömeg gyűlt össze a Vörös téren.

A Krím is ünnepel

A mai események zárásaként a korábban Ukrajnához tartozó Krím-félszigeten is megemlékezéseket tartanak, néhány orosz sajtóorgánum arról számolt be, hogy minden bizonnyal Putyin is részt vesz a krími rendezvényen – írja az MTI. Ez lenne az első alkalom, hogy az orosz elnök megjelenik a félszigeten annak Oroszországhoz csatolása óta. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő mindenesetre úgy nyilatkozott, nem tudni, hogy Putyin elutazik-e a Krím félszigetre az ünnepi alkalomra. “Jelenleg annyi biztos, hogy az elnök részt vesz a moszkvai parádén” – mondta.

A moszkvai megemlékezés ezekben a percekben ért véget, a parádéról készült teljes videó már fenn is van a legnagyobb videómegosztón.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik