Az őrizetesek kínvallatását tiltó ENSZ-konvenció harminc éve lépett érvénybe, mégis világszerte alkalmazzák - áll az Amnesty International kedden Londonban ismertetett évfordulós jelentésében.
Katar állam emírjével és a tervek szerint a miniszterelnökkel is tárgyal kedden a köztársasági elnök. Áder János személyében először keresi fel magyar államfő az arab monarchiát.
Felderítő repülőgéppel és szakértőkkel Washington is segít Nigériának, hogy megtalálják a Boko Haram szélsőséges iszlám szervezet által elrabolt gyerekeket.
A kelet-ukrajnai szakadárok népszavazása a demokrácia brutális paródiája, amelynek segítségével az ukrán állam szétverésének forgatókönyvét valósítják meg - jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök.
A kelet-ukrajnai Luhanszk megye lakói a vasárnapi "népszavazáson" támogatták a megye önállóságát, most pedig kinyilvánította Ukrajnától való függetlenségét.
Az orosz kormányfő válaszlépések kidolgozására adott utasítást, amiért a múlt pénteken a moldovai hatóságok egy időre visszatartották a Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettest és kíséretét szállító repülőgépet.
A 90 éves lengyel tábornokot, egykori államfőt egy katonai kórházban ápolják. Felesége egyébként válással fenyegeti, mert viszonyt folytat ápolónőjével.
Újabb célzott szankciók bevezetéséről határoztak orosz tisztségviselőkkel szemben az Európai Unió külügyminiszteri hétfőn - közölte az Európai Unió Tanácsa.