Nagyvilág

Európa csak 2018-ban küldi fel saját űrszondáját

Egy és negyed évvel későbbre, 2018 októberére halasztották a Napot minden másnál közelebbről megfigyelő Solar Orbiter európai űrszonda felbocsátását.

Az Európai Űrügynökség (ESA)közleménye szerint a misszió azért szenved késedelmet, mert még tovább kell tesztelni az űrszonda berendezéseit ahhoz, hogy garantáltan minden kitűzött tudományos cél megvalósulhasson.

A napszonda három és fél év alatt éri el végleges pozícióját a Nap körüli elliptikus pályán. A felforrósodástól pajzs által védett mesterséges égitest 43 millió kilométernél is jobban megközelíti a Napot, vagyis közelebb lesz hozzá, mint a hozzá legközelebb keringő bolygó, a Merkúr.

A Solar Orbiter, amelyet az amerikai Cape Canaveralből bocsátanak fel az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA hordozórakétájával, minden eddiginél részletesebben vizsgálja majd a Napot, közelebb merészkedve központi csillagunkhoz, mint bármilyen eddigi űreszköz.

Elsősorban a napszelet, a Napból kiáramló töltött részecskék áramlatát vizsgálja, és mintát vehet belőle nem sokkal az után, hogy az áramlat elhagyta központi csillagunkat.

Az űrszonda figyeli a flereket (a naplégkör egy korlátozott részének hirtelen, percek alatti erős kifényesedését a röntgentartományban és esetleg más hullámhosszokon), ahogy vizsgálja a koronakidobódást, a napkorona egy darabjának kilökődését a bolygóközi térbe.

A Solar Orbiter tíz műszere közül kilencet európai, egyet amerikai kutatók fejlesztettek ki.
A hét évig tartó misszió része az ESA Cosmic-Vision 2015-2025 elnevezésű űrkutatási programjának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik