Nagyvilág

Egymillió dollárért kelt el a tudós kézírásos jegyzete

aukcio(210x140).jpg (aukció, vétel, vásár, apróhírdetés)
aukcio(210x140).jpg (aukció, vétel, vásár, apróhírdetés)

Alan Turingról most készült film.

Több mint egymillió dollárért kelt el hétfőn egy New York-i árverésen Alan Turing brit matematikus, második világháborús kódfejtő kézírásos jegyzetfüzete.

Turing életét sokan abból a Kódjátszma című, Benedict Cumberbatch főszereplésével forgatott brit filmből ismerték meg, amely idén forgatókönyvéért Oscar-díjat kapott.

A számítógép-fejlesztés úttörőjeként tisztelt matematikus a második világháború alatt a nácik Enigma-kódjának feltörésén dolgozott. Az 56 oldalas, 1942-es dátummal keltezett jegyzetfüzet Turing bonyolult matematikai és számítógép-tudományi feljegyzéseit tartalmazza abból az időszakból, amikor kutatócsoportjával a Bletchley Parkban álló kódfejtő intézményben dolgozott. Vélhetően ez az egyetlen hosszabb kézirat, ami Turingtól fennmaradt.

A Bonhams aukciósház közleménye szerint a relikviát 1 millió 25 ezer dollárért (288 millió forintért) vásárolták meg. Turingot homoszexualitása miatt – ami akkoriban illegális volt Nagy-Britanniában – az ötvenes évek elején meghurcolták, és hogy a börtönbüntetést elkerülje, beleegyezett, hogy “gyógyulása érdekében” hormonkezelésnek vessék alá.

A matematikus 1954-ben hunyt el ciánmérgezésben. Halálát öngyilkosságnak minősítették, bár barátai és családja úgy gondolták, hogy baleset történhetett. A jegyzetfüzet azok között a tanulmányai között volt, amelyeket végrendeletében barátjára és matematikus kollégájára, Robin Gandyra hagyott.

Gandy a tanulmányokat 1977-ben átadta a cambridge-i Kings’s College archívumának, de a jegyzetfüzetet megtartotta, és üres lapjaira írta le álmait, amelyekről pszichiáterének kellett beszámolnia. A Bonhams szerint az írások “nagyon személyesek”. A jegyzetfüzet 1995-ben bekövetkezett haláláig Gandy tulajdonában maradt.

Az aukciósház arról is tájékoztatott, hogy a relikviát áruba bocsátó tulajdonos nem kívánta felfedni magát. Azt viszont bejelentette, hogy a bevétel egy részét jótékony célokra fordítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik