Nagyvilág

Kanada katonai kiképzőkkel segíti Ukrajnát

Kanada mintegy kétszáz katonai kiképzőt fog küldeni Ukrajnába, hogy így segítse a biztonsági erőket a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok elleni küzdelemben - jelentette be Kanada miniszterelnöke kedden

Stephen Harper arról számolt be, hogy a kiképző alakulat a konfliktusövezettől messze, Ukrajna nyugati részében állomásozik majd. Az egység a tervek szerint 2017. március 31-ig maradna Ukrajnában.

A kanadai katonák egyebek mellett egészségügyi, logisztikai és repülésbiztonsági kiképzéssel segítenék az ukrán fegyveres erőket, de részt vennének az ukrán katonai rendőrség kiképzésében is.

Korábban az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is katonai kiképzőket küldött a fegyveres konfliktus sújtotta kelet-európai országba. A kanadai kormány februárban újabb büntetőintézkedéseket fogadott el Oroszországgal szemben az ukrán válsággal kapcsolatban.

Ottawa még tavaly augusztusban bejelentette, hogy emberélet kioltására nem alkalmas katonai felszereléseket küld Ukrajnának, válaszként “az orosz agresszióra”.

Az ENSZ legfrissebb adatai szerint a kelet-ukrajnai válság tavaly áprilisi kirobbanása óta legalább hatezer ember vesztette életét a szakadárok és az ukrán hadsereg közötti összecsapásokban, nagyjából tízezren pedig megsebesültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik