Nagyvilág

Dél-Korea elnöke rendkívüli hadiállapotot hirdetett, szerinte az ellenzék összejátszik Észak-Koreával

Luis ROBAYO / AFP
Luis ROBAYO / AFP

Dél-Korea elnöke, Jun Szogjol rendkívüli hadiállapotot hirdetett egy előre be nem jelentett, helyi idő szerint kedd késő esti televíziós beszédben, a parlamenti többséggel rendelkező ellenzéki erőt, a liberális Demokratikus Összefogás Pártját azzal vádolva, hogy szimpatizál Észak-Koreával és államellenes tevékenységet folytat, írja az AP.

Jun nem mondta el, hogy milyen konkrét intézkedésekre kerül sor. A hadiállapot elméletileg ideiglenes, de gyakorlatilag bármeddig fent lehet tartani.  A polgári hatóságok jogköreit ideiglenesen a hadsereg veszi át, a polgári jogok egy része felfüggesztésre kerül.

Li Dzsemjung, az  ellenzéki Demokrata Párt vezetője szerint – aki 2022-ben csak egy hajszállal kapott ki Juntól –, a hadiállapot kihirdetése alkotmányellenes. Han Donghun, a kormányzó Polgári Erő Pártja – amelynek az elnök is a tagja – vezetője is helytelenítette a lépést, és azt mondta, hogy megakadályozza a hadiállapot kihirdetését.

Az elnök bejelentésének előzménye, hogy a parlamentben a többséget birtokló ellenzék blokkolja a kormány által javasolt költségvetés elfogadását. Jun Szogjol egészen a ciklus kezdete óta nehezen tudja érvényesíteni akaratát a törvényhozásban, és az utóbbi hónapokban a támogatottsága is beesett a választók körében.

A dél-koreai törvények értelmében a hadiállapotot a parlamentben többségi szavazással fel lehet oldani. A tévéközvetítéseken és az interneten keringő felvételeken azonban az látható, hogy a rendőrök elzárják a törvényhozás épületének bejáratát, és a képviselők nem tudnak bejutni.

Jun Szogjol az ellenzék akcióit „egyértelműen államellenes magatartásnak” nevezte, amelynek célja , hogy „lázadást szítson”. Állítása szerint az ellenzék tettei „megbénították az államügyeket, és a Nemzetgyűlést bűnözők barlangjává változtatták”.

A Yonhap szerint a hadiállapotot vezető katonai parancsnokság bejelentette, hogy minden politikai aktivitást, a tüntetéseket, a politikai pártok tevékenységét, azok között a parlamenthez köthetőeket is betiltották. A parancsnokság irányítása alá helyezik a sajtót, és a kiadókat is. A hírügynökség hozzátette, a hadiállapot megsértőit letartóztatási parancs nélkül letartóztathatják, és házkutatásokat tarthatnak náluk, külön engedély nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik