Hiába jött kevesebb uniós pénz, így is nagy a korrupció és a szabálytalanság az uniós forrásokkal kapcsolatosan Magyarországon – állapította meg az EU Csalás Elleni Hivatala, az OLAF a tavalyi évre vonatkozó, most megjelent jelentésében, amit a Népszava szúrt ki. Az OLAF 11 vizsgálatot folytatott nálunk az előző évben és öt esetben tett ajánlást az uniós pénzek visszafizetése érdekében. Ezzel holtversenyben a harmadik helyen állunk, Románia és Bulgária előz meg minket, az olaszokkal holtversenyben. 2022-ben még elsők voltunk, vagyis e tekintetben valamit javult a helyzet.
A lap cikke szerint elsők vagyunk viszont függő ügyeket tekintve, vagyis hogy hány esetben nem hoztak határozatot a hatóságok az eljárás elindításáról 2019. és 2023. között. Összesen 15 ilyen ügy van, ahol nem léptek a hatóságok. Háromban született döntés, egyben ejtették a vádat és kettőben született vádemelés. A jelentés nem tér ki, hogy mely ügyekről van szó.
A Legfőbb Ügyészség kapunknak eljuttatott közleménye szerint ugyanakkor ezzel szemben a valóság az, hogy a jelentésben „függő döntésként” értékelt igazságügyi ajánlások esetében hazánkban minden esetben nyomozás van folyamatban. Azt írják: a „függő döntés” nem arra vonatkozik, hogy az igazságügyi ajánlásról nem született döntés, hanem arra, hogy az igazságügyi ajánlással érintett nyomozásban még nem hozták meg a végső döntést. Az OLAF jelentése ennek megfelelően tér ki arra, hogy azokban az ügyekben, ahol az igazságügyi hatóság döntött, mennyi volt a megszüntetés és mennyi a vádemelés, tették hozzá.