Az Egyesült Királyság négy ruandai menedékkérőnek adta meg a menekült státuszt, miközben minden létező fórumon amellett érvelt, hogy Ruanda biztonságos ország – derül ki az Observer oknyomozásából. Az utóbbi években Rishi Sunak tory kormányának központi politikai céljává vált az úgynevezett Ruanda-terv, melynek keretében szisztematikusan a kelet-afrikai országba telepítenék a csónakokkal az Egyesült Királyságba érkező menedékkérőket.
A rossz emlékű elképzeléseket idéző tervet eleve hatalmas viták övezték, tavaly ősszel pedig a brit legfelsőbb bíróság mondta ki, hogy törvénytelen az intézkedés, mivel Ruanda nem biztonságos harmadik ország a menedékkérők és menekültek számára. A kormány azonban ennek ellenére sem adta fel célját, és új megállapodást kötöttek Ruandával, miszerint az nem adna ki menedékkérőket olyan további országnak, ahol az életük veszélybe kerülhet.
Sunak szerint az újratárgyalt megállapodás már tényleg garantálja az Afrikába telepített menedékkérők biztonságát, de a most megjelent cikk ennek jelentős mértékben ellentmond. Kiderül belőlük, hogy az egyik menekültet október 12-én fogadták be, vagyis épp azon a napon, amikor a kormány Ruanda egyértelmű biztonságossága mellett érvelt a bíróságon. A menekült a ruandai ellenzéki párt egyik tagja volt, amelynek több tagja is eltűnt vagy meghalt. A brit hatóságok elismerték, hogy megalapozott a félelme az üldöztetéstől a hazájában.
Nagy-Britanniának abba kéne hagynia, hogy úgy tesz, mintha ez egy biztonságos hely lenne. Találjanak valami más kifogást, amivel az embereket Ruandába küldik, de ne mondják, hogy azért teszik ezt, mert biztonságos, mert ez sértő a hozzám hasonló emberek számára
– mondta a névtelenséget kérő menekült. Másikuk szintén arról számolt be, hogy Ruandában elég, ha kritizálod a kormányt, vagy felmerül, hogy az ellenzék támogatója vagy, és azonnal veszélybe kerülhet az életed.
Emberek ennél sokkal-sokkal kevesebbért is meghaltak, és sokkal kevesebbért börtönbe kerültek.
A Ruanda-terv körüli vitáról szóló korábbi cikkünket itt olvashatják: