A koronavírus-járvány jelentős zavarokat okozott a globális ellátási láncokban. A kínálati oldal torzulásai miatt
- képtelenek voltak kielégíteni a nyersanyagigényt,
- a kész termékeket nem szállították le időben,
- de az alkalmazottak sem tudtak bejárni a munkahelyükre.
Időközben ugyan megszűntek a járványügyi korlátozások, és a szállítási költségek visszaálltak a Covid előtti szintre, ám a cégek az üzletmenet folytonossága és kiszolgáltatottságuk csökkentése érdekében belekezdtek a gyártás és a szállítás átszervezésébe, amit az ukrajnai háború kitörése után még elkötelezettebben támogatnak az euroatlanti világ kormányai.
Az Egyesült Államoknak kell egy Kína a Csendes-óceán jó oldalán
Kína évtizedeken át volt a globalizáció központja. Lényegében korlátlan mennyiségű, vidékről a városokba áramló bérmunkást tudott a gyártósorok mellé állítani, miközben a kínai kormány rengeteg pénzt fordított a kikötők és egyéb infrastruktúra fejlesztésére, kiépítve az ellátási láncokat. A multinacionális vállalatok sokáig verhetetlen áron tudtak szinte bármilyen terméket előállítani.
Azonban Peking „zéró Covid” politikája – melyet egészen 2022 végéig fenntartott – sok nagyvállalat számára megtörte ezt a bizalmat: a luxusmárkáktól a gyorséttermekig számos céget sújtottak a szigorú korlátozások. Az országba vetett üzleti bizalom a közelmúltban közel egy évtizedes mélypontra esett vissza, melynek következtében csaknem kétszer annyi amerikai vállalat döntött úgy, hogy csökkenti a beruházásait Kínában – több mint 60 vállalat –, mint egy évvel korábban. Az európai vállalatok is elégedetlenek a helyzettel. Az Európai Unió kereskedelmi kamarájának felmérése szerint tavaly minden negyedik európai vállalat fontolgatta a Kínából való kivonulást.
Idén január 8-tól ismét megnyíltak a világ második legnagyobb gazdaságának nemzetközi határai, azonban a „zéró Covidnak” messzire nyúló hatásai lehetnek az olyan vállalatok számára, mint Apple és a Tesla, amelyek nagy mértékben támaszkodnak a chip-ellátási lánc esetében Kínára. 2023 elején a Tesla részvényei 12 százalékot zuhantak, miután az elektromos autógyártó az elemzői várakozásoktól elmaradó szállításokról számolt be, az Apple-részvények pedig 3 százalékot estek, mivel az ünnepi szezonban aggályok merültek fel a iPhone iránti kereslettel kapcsolatban. Az Apple a hírek szerint a termelés legalább egy részének áthelyezését fontolgatja Vietnámba vagy Indiába.
A nearshoring olyan offshore tevékenység, melynek keretében a cégek közelebb hozzák a gyártási kapacitásaikat a célpiacaikhoz. A globális nagytőke számára ilyen célállomás Magyarország is, amelynek komparatív előnye elsősorban abból származik, hogy hozzáférést kínál az európai piachoz.
A legfőbb kérdés mégis az, hogy a távol-keleti dominancia fellazulásával mely országok szolgálják ki a világ legnagyobb fogyasztói piacát, az Egyesült Államokat.
Made in Mexico
A Deloitte tavaly novemberben publikált kutatása szerint a nearshoring már javában zajlik. A felmérésbe 305, főként az Egyesült Államokban működő, 500 milliótól 50 milliárd dollárig terjedő éves árbevétellel rendelkező szállítmányozó és gyártó céget vontak be, melyeknek szűk kétharmada, mintegy 62 százaléka már meg is kezdte a termelési kapacitások áthelyezését.
Habár a Deloitte az elemzésében megjegyzi, „a robotika és az automatizáció fejlődése” enyhíti a nyugat-európai és észak-amerikai termelési kapacitások számára a munkaerőköltségek miatti nyomást, rövid távon olyan országok profitálhatnak az ellátási láncok lokalizálásából, mint Mexikó. Az ország gazdasági minisztere, Raquel Buenrostro úgy nyilatkozott, 400-nál is több amerikai vállalat tervezi áthelyezni a termelését Ázsiából Mexikóba. Mind az Egyesült Államok, mind Mexikó kormánya elkötelezett abban, hogy minél több vállalat döntsön így: a két ország kormánya az idei évben tervezi nyilvánosság elé tárni azt az intézkedéscsomagot, amely az ázsiai gyártókapacitások Mexikóba telepítésére ösztönözné a multinacionális cégeket.
A nyár folyamán Andres Manuel Lopez Obrador mexikói elnök azt mondta, hogy az amerikai vállalatok 40 milliárd dollárt terveznek befektetni az országban 2024-ig, ami szerinte a globális ellátási láncok élvonalába helyezi Mexikót.
A nearshoring folyamatát az Egyesült Államok kormánya olyan nagyszabású intézkedésekkel igyekszik elősegíteni, mint az inflációcsökkentési, valamint a chiptörvény, melyek elsősorban az amerikai ipar versenyképességének javítását célozzák, de speciális pénzügyi ösztönzőket biztosítanak a Kanadában vagy Mexikóban gyártott termékek számára is.
Az amerikai kormánynak a termelés átszervezése nem pusztán ellátásbiztonsági és geopolitikai szempontból fontos, ugyanis egy mexikói gyárban előállított áru értékének 40 százaléka amerikai üzemekben gyártott alkatrészekből és részegységekből épül fel, míg ugyanez az arány Kínában csak négy százalék, ráadásul Peking ezt még lejjebb igyekszik nyomni, hiszen önellátásra törekszik.
A mexikói gyártás mellett szól az is, hogy félszer-másfélszer kevesebbet kell fizetni a földgázért, mint Kínában. Mexikó földgázárai az Egyesült Államok áraihoz vannak kötve (miután az ország földgázszükségletét 75 százalékban az északi szomszédja elégíti ki), amelyek a világpiacon viszonylag alacsonynak számítanak, a távolság és az ingadozó olajárak miatt pedig a szállítási költségek is lényegesen magasabbak, ha egy cég Kínából akarja elérni az amerikai fogyasztókat.
Az elmúlt tíz évben az iparban dolgozók órabére Kínában folyamatosan magasabb volt, mint Mexikóban, ahol ez idő alatt stagnáltak a bérek. Kínában egy évtized alatt megháromszorozódott az iparban dolgozók munkabére, így 2021 elején már 6,32 dollárt kerestek óránként, miközben a mexikói melósoknak átlagosan csupán 2,27 dolláros órabért kellett fizetni. Emellett a gyenge peso is fűtheti a beruházási kedvet: a mexikói nemzeti valuta az elmúlt 30 évben folyamatosan veszített az értékéből a dollárral szemben, míg Kínának nincs lebegő devizája, a jüan értékét a dollárhoz kötik.
Mexikó részese 13 szabadkereskedelmi megállapodásnak – amelyek összesen 50 országra terjednek ki –, beleértve a Transz-csendes-óceáni Partnerségi Megállapodás (CPTPP) és a NAFTA helyébe lépő USA–Mexikó–Kanada Egyezményt (USMCA). Az észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás a mexikói áruk számára könnyű hozzáférést biztosít az Egyesült Államokhoz és Kanadához, ráadásul a mexikói árukra szinte semmilyen importvám nem vonatkozik (amelyekre pedig igen, azokra is csak csökkentett vámtételeket lehet alkalmazni). Ez valamennyi multinacionális cég számára vonzóvá teszi a mexikói gyártást. Továbbra is messze az Egyesült Államok a legnagyobb befektető az országban (2021-ben a külföldi működőtőke-beáramlás 45 százaléka érkezett az USA-ból), azonban a közelmúltban olyan európai vállalatok is bejelentették, hogy 2023-ban gyártóüzemeket létesítenek az országban, mint a német Volkswagen és Continental autógyártók, valamint az olasz Pirelli gumigyártó.
Tavaly a mexikói ipari termelés 5 százalékkal nőtt, a volumene pedig immár nagyobb, mint a járvány kitörése előtt volt. A Bank of America közgazdászai szerint a szektor a jelenlegi feltételek mellett „a legjobb növekedési lehetőséget kínálja a következő tíz évben”.
Az alacsony munkaerőköltségek és az Egyesült Államokhoz való viszonylagos közelség miatt a többi latin-amerikai ország sincs lemaradva. Az Amerika-közi Fejlesztési Bank (IDB) júniusi jelentése szerint a latin-amerikai és karibi térségben 2025-ig 78 milliárd dollárral növekedhet az export értéke a gyógyszerektől a megújuló energiaforrásokhoz használt alkatrészekig.
Már a kínaiak is Mexikóban vannak
A kínai-amerikai kereskedelmi háború a Donald Trump-éra óta tart, az érvényben levő szankciókon és vámokon pedig Joe Biden adminisztrációja nemhogy enyhített volna, hanem kiszélesítette azokat. Az Egyesült Államok mintegy 300 milliárd dollár értékű kínai importárura, a teljes import 66,4 százalékára vetett ki vámokat.
Ugyanakkor a Mexikóban gyártott termékek többségét nem sújtják vámok, így a kínai vállalatok számára is menekülőutat kínál a termelési kapacitások átszervezése. Amennyiben Mexikóban állítják elő a termékeiket, ráüthetik a „Made in Mexico” bélyeget, után pedig oda szállítják őket Észak-Amerikán belül, ahova akarják. Egy Nuevo León állambeli ipari parkban (Hofusan) 28 különböző kínai cég működik, melyek most dollármilliárdokat fektetnek be a gyáraikba, hogy kiszolgálják az amerikai piacot.
A fő piacunk az Egyesült Államok, nem akarjuk elveszíteni
– mondta a The New York Timesnak az egyik legnagyobb kínai bútorgyártó cég vezetője, aki épp 300 millió dollárból épít gyárat Mexikóban.
A kínai infrastruktúra-hálózat továbbra is sokkal kiterjedtebb és fejlettebb, mint Mexikóban, így a kínai vállalatoknak a kulcsfontosságú alkatrészek nagy részét (például a ruhaipari vállalatok a textilt) még mindig az anyaországból szállítják. Mindez rávilágít arra, hogy a Távol-Kelet várhatóan továbbra is a világ fontos gyártóközpontja marad.
A kínai vállalatok uralják a kritikus nyersanyagok globális kitermelési és feldolgozó piacait, különösen a napelemekhez és az elektromos autókhoz használt akkumulátorok gyártásához szükséges ritkaföldfémek esetében (az akkuiparban Kína a nikkelen kívül minden nyersanyag több mint 50 százalékának feldolgozásáért felelős). Kínában a világ ritkaföldfém-bányászatának mindössze harmada zajlik, mégis a globális termelés 60, valamint a feldolgozási kapacitás 85 százalékát ellenőrzi. A jövőben ez nem csupán a gazdasági, hanem a geopolitikai hadszíntéren is fontos ütőkártya lehet Peking kezében.
