Vaksötét utcákon tekerünk végig, a fülledt levegő 40 fok körül lehet. Tajvan déli nagyvárosában, Kaohsiungban keressük a nemrég meggyilkolt egykori japán kormányfő, Abe Sindzó emlékének állított szentélyt. A virrasztás helyszínét egy japán ismerősöm küldte át. Nem értjük, hogy miért ezen a környékén búcsúztatják a politikust: rendeztlen házak, kupis telkek váltogatják egymást, a kaotikus ázsiai városhoz szokott szemünknek is furcsa. Óvatosan kerülgetjük az úthibákat, a sötétben hatalmas buddhista templom kúszik a képbe. Még nem érkeztünk meg, a telefonunk továbbküld minket.
Szerencsére pár perc és meglátjuk az apró templomot, mellette egy sátorból fény árasztja el a környéket. Az utcáról nyíló szentélyt Japán legismertebb történelmi szimbóluma, a felkelő nap zászlója díszíti, a bejárat felett rövid kínai szöveg köszönti a látogatót: Abe Sindzó japán miniszterelnök emlékére. Piros kárpit vezet a hófehér sátorba, ahol padlótól plafonig, irdatlan mennyiségű virág áll. A krizantém- és orchideacsokrok között a japán miniszterelnökről készült portré áll.
A rozsdaövezetben ragyogó Abe-szentélynél már csak jelenlétünk szürreálisabb. Három tajvani ücsörög a sátor előtti kerti asztalnál, a sörösüvegek és hamutálak alapján lekéstünk az este csúcspontjáról. Döbbenettel vegyes csodálattal bólogatnak, mikor kiderül, hogy két magyar jött el az Abe Sindzónak állított, világvégi szentélybe. Körbevezetnek minket, kiderül, hogy a második világháborúban elsüllyesztett japán hadihajó legénységének emlékére épült a sintoista templom. Itt fogadják most az Abe Sindzót búcsúztatókat. Nem csak a kaohsiungi japán közösség tagjai látogatják az Abe-szentélyt. „Sok helyi szerette a japán miniszterelnököt, hiszen Tajvan függetlenségének kérdésével, a sziget és Japán kapcsolatának építésével, visszavonulása után is kiemelten foglalkozott” – teszik hozzá. Ez látszik a szentély mellett kiterített japán zászlón is, amire filctollal írták fel a látogatók az Abe Sindzónak címzett búcsúüzeneteiket. Az aláírók többsége tajvani volt.
Tajvan örök barátja
Japán leghosszabban szolgáló egykori miniszterelnökét július 8-án, a nyílt utcán gyilkolták meg. Abe 2020 szeptemberében egészségügyi okokra hivatkozva lemondott posztjáról, a politikától azonban nem vonult vissza. A tragikus júliusi napon is éppen a tokiói felsőházi választásokra készülő kormánypárt mellett kampányolt. Házilag barkácsolt fegyverével egy 41 éves férfi lőtte le Abét, elmondása szerint pusztán személyes okokból. Úgy vélte ugyanis, hogy Abe Sindzó támogatta a családját korábban kisemmiző szekta, az Egyesítő Egyház megjelenését Japánban.
A merénylet az egész világot megrázta, a 67 éves Abét ugyanis hazájában és a nemzetközi porondon is elismert államférfiként tartották számon. Izgalmas időszakban vált a nagypolitika közismert alakjává. A jobboldali LDP (Liberális Demokrata Párt) színeiben 2006 és 2007, majd 2012 és 2020 között vezette Japánt, a nemzetközi nyilvánosság számára kül- és biztonságpolitikai reformjaival vált ismertté. Aktív diplomáciája miatt a világ legtöbb vezetőjével többször találkozott, többükkel évtizedes kapcsolatokat ápolt.
Sehol nem búcsúztatták azonban olyan mély együttérzéssel, mint Tajvanon. A kormány szinte saját halottjának tekintette az egykori japán kormányfőt, a közintézeteken félárbócra eresztették a zászlót, Caj Jing-ven miniszterelnök elsők között méltatta halála után. Alelnöke, William Lai Tokióban részt vett a temetésen is.
Szintén egyedülálló módon Tajvan fővárosában, a tajpeji japán képviseleti iroda előtt búcsúfalat állítottak fel a meggyilkolt politikus emlékére. A járdára épített, fehér installációra üzeneteket írtak, rajzoltak és ragasztottak a látogatók, hivatalos közlések szerint két hét alatt több mint 15 ezren búcsúztak el ott Abe Sindzótól. Egyik szerda kora délután, munkaidőben az emlékhely tele volt gyászolókkal. Szemben a meghitt kaohsiungi szentéllyel, ez már inkább az Instagramra lőtt szelfikről, semmint a megemlékezésről szólt. Érdemes volt viszont lemenni a japán képviseleti iroda alagsorában felállított, hivatalos emlékhelyre. Itt sorban álltak a gyászolók, hogy Abe portréja előtt mélyen meghajolva, majd a követségi emléktáblát aláírva búcsúzzanak a politikustól.
Szép, gyarmati idők…
Miért viseli meg Tajvant ennyire egy japán politikus elvesztése? Válasz lehet a kérdésre a tajvaniakban mélyen gyökerező vonzalom a japán kultúra iránt. Legyen az egy popbanda, egy sorozat vagy éppen egy sarki étterem, aminek köze van a japán kultúrához, kiemelt figyelmet kap a tajvani emberektől.
A Japán iránti nyitottság mögött a Kínával szembeni csalódottság áll
– magyarázza kaohsiungi ismerősöm, Peng Jing. A tajvani társadalomban a mai napig dolgozik a sérelem azért, amit a kínai nacionalisták, a Kuomintang partraszállása után kellett a helyieknek elszenvedniük. A Csang Kaj-sek vezette KMT és a Mao Ce-tung vezetése alatt álló Kínai Kommunista Párt 1927 és 1949 között vívott polgárháborút, aminek végén a nacionalisták Tajvanon találtak menedéket. Elképzelésük szerint a szigetről indulva szabadították volna fel a szárazföldi Kínát, Tajvanra tehát mint ideiglenes táborhelyre tekintettek. Ezzel azonban a társadalmat mai napig megosztó belső konfliktus alakult ki. A Kínából akkor érkezett csoport tagjai a vajsangren jelzőt kapták, akik elkülönülnek a kínai és egyéb etnikumú többségi társadalomtól. Míg a vajsangrenek identitása egyértelmű kínai, a szigeten élők (a bensengrenek) többsége tajvaniként határozza meg magát.
„A KMT első lépései között volt a statárium bevezetése. Ez Tajvan legsötétebb korszaka volt” – folytatja tajvani identitású barátom. Az 1949 és 1987 közötti katonai diktatúra egyszerre hozott gazdasági fellendülést és kőkemény elnyomást Tajvannak. Az ellenállás tagjait megkínozták és bebörtönözték, a halálra ítélt politikai fogjok száma elérte a 3-4 ezret. A KMT nemcsak korlátozta a politikai szerveződést és a szólásszabadságot, de például a szigeten beszélt hokkien nyelvjárást is üldözték. „Apám életének közel a felét a statárium alatt töltötte el. Gyerekkorában, ha az iskolában valaki a saját nyelvén szólalt meg, kizárták a folyosóra a nyakában lógó táblán azzal a felirattal: Sajnálom, hogy tajvaniul beszéltem. Egy gyerek nyilván nem értette meg, hogy miért kell bűnhődnie azért, ha saját anyanyelvén szólal meg” – folytatta Peng Jing. Szerinte a KMT túlkapásai miatt a tajvani emberekben erős nosztalgia alakult ki a második világháborút megelőző japán gyarmati idők iránt.
„Akkoriban a felsőoktatás Japánban zajlott, nagyszüleim is oda jártak egyetemre. Nem meglepő, hogy a szüleimet is abban a meggyőződésben nevelték, hogy Japán a legfejlettebb ország Ázsiában” – tette hozzá.
Kína ellen, keresztény szamurájokkal
Bár a kínai nacionalisták megszépítették a múlt emlékeit, Tajvan és Japán kapcsolata sem volt mindig kiegyensúlyozott. Először a Japánt egyesítő Tojotomi Hidejosi uralkodóban merült fel Tajvan elcsatolásának gondolata még 1598-ban. Az ezt előkészítő levélre igazi kuriózumként tekint a történész szakma, stílusa jól tükrözi az éledező birodalom és a sziget viszonyát.
„Behódolásuk jeleként már a Fülöp-szigetek és a Rjúkjúi Királyság is követeket küldött, (…) az önök országának követei azonban mindezidáig nem jelentek meg katonai parancsnokságainkon. A lojalitás ilyen mértékű hiányával bizonyosan kiváltják az ég haragját. Kedvezőtlen földrajzi elhelyezkedésük miatt ugyanakkor bizonyára nem értesültek a külvilágban történtekről, ezért elmulasztották kifejezni tiszteletüket hatalmammal szemben. (…) Emlékeztetném, hogy az univerzumban a Naptól származik mindennek a fejlődése, s ugyanaz a Nap kiszáríthat, elpusztíthat bármit. Az ügy lezárását az önök jól megfontolt döntésére bízom”.
Tojotomi Hidejosi sosem váltotta be lenéző fenyegetését. Pedig a kapcsolatfelvételre nem került sor, a Tajvanra küldött japán diplomata ugyanis nem tudta kézbesíteni a levelet: a szigeten őslakos törzsek éltek, nem volt tehát központi hatalom, amellyel érdemben tárgyalhatott volna. Bár Hidejosi letett tervéről, utódai hamarosan ismét napirendre vették Tajvan ügyét. Az első fegyveres misszióval egy megkeresztelkedett, cserébe a jezsuiták politikai és katonai támogatását élvező szamurájra, Harunobu Arimára bízták. Ez a próbálkozás sem járt sikerrel, az őslakosok hatékony védelmét a japán gyarmatosítók nem tudták megtörni.
Japán végül 1895-ben, a szigeten 1683 óta uralkodó Kínával vívott győztes háborúval tudta kiterjeszteni hatalmát Tajvan felett. A birodalom részének értelmezett szigeten jelentős reformokat, beruházásokat és fejlesztéseket hajtottak végre, jelenlétüket azonban nem minden tajvani nézte jó szemmel. A helyiek véres gerilla hadviselést folytatta a japán csapatok ellen. A megszállás első hónapjában közel ötezer japán halt meg az ellenállásban, a tajvaniak veszteségei pedig elérhették a tízezer főt.
Az évszázadokon át tartó, kudarcokkal teli próbálkozások mögött két fő ok húzódott meg. Egyrészt földrajzi elhelyezkedése miatt Tajvan fontos logisztikai hídfőállásnak ígérkezett a délre terjeszkedő japán kereskedők és hadihajók számára, másrészt a XVI. században lezajlott egységesülés után a japán uralkodókat egyre jobban frusztrálta Kína hegemón pozíciója a térségben. Az általános vélekedés tehát az volt, hogy a sziget megszerzésével Japán két legyet üthetne egy csapásra. Nem véletlen,
Abe Sindzó, a pótolhatatlan
Tajvan stratégiai szerepe napjainkra semmit nem változott, jelentősége viszont a globalizációval rengeteget nőtt. A sziget Kelet-Ázsia fejlett gazdaságait köti össze a villámgyorsan fejlődő dél-kelet ázsiai térséggel, miközben kaput nyit Csendes-óceán és így az Egyesült Államok irányába. Kína számára a sziget státusza továbbra is kiemelten neuralgikus pont, visszacsatolása stratégiai és presztízskérdés egyaránt. Mivel Peking túllépve saját térségén a globális világpolitikai szintéren is meghatározó hatalommá vált, megrendszabályozására Tajvan az egyik, ha nem a legfontosabb ütőkártya az Egyesült Államok kezében.
Ezt ismerte fel Abe Sindzó, aki Japán biztonságát az Egyesült Államok, Kína és Tajvan alkotta háromszög dinamikájához viszonyította.
„Abe Sindzó megértette, hogy a Tajvan és Kína között jelenleg fennálló status quo biztosítása kulcsfontosságú Japán területi integritására nézve” – véli Jeff Sheng, az Amerikai Kereskedelmi Kamara Japán-kapcsolatokkal foglalkozó részlegének elemzője. A japán politikus ugyanis úgy gondolta: ha Kína kiterjeszti hatalmát Tajvan felett, a szigethez közel eső, Japánhoz tartozó területek közvetlen fenyegetés alá esnek. Jeff Sheng szerint Abe ezért hangsúlyozta, hogy a Tajvant ért fenyegetés valójában Japánra nézve is fenyegetést jelent. „Ez nem csak Tajvan támogatásáról szólt. Ezzel Abe Kínának üzent, hogy egy Tajvannal szembeni katonai fellépést Japán vészjelzésként értékelne” – folytatta a szakértő.
Éppen ezért Abe Sindzó meggyilkolása politikai, nemzetbiztonsági szempontból is érzékeny veszteség Tajvan számára. A szakértő szerint Kisida Fumio japán miniszterelnök korábban azt nyilatkozta, hogy elkötelezett az Abe által lefektetett stratégiai alapvetések mellett. „Kisida viszont nagyobb hangsúlyt fektethet a japán gazdasági érdekekre Kínában. Ezért az is elképzelhető, hogy Tokió hajlandó lesz gazdasági előnyökért kihátrálni Tajvan egyes érdekeki mögül” – folytatta Sheng. A sok bizonytalanság között ezért most csak egy valami biztos: nincs most olyan politikus Japánban, aki pótolni tudná Abe Sindzót Tajvan számára.
