Nagyvilág

Maradandó agykárosodást szenvedett egy amerikai egyetemista, miután majdnem halálra itatták

Vádat emeltek két egyetemista ellen az egyesült államokbeli St. Louis megyében, miután egy egyetemista társuk egy úgynevezett beavatási szertartás következtében súlyos, maradandó agykárosodást szenvedett – írja a St. Louis Post-Dispatch.

Ryan Delanty és Thomas Shultz a Missouri Egyetem egyik diákszövetségének (fraternity), a Fi Gamma Deltának a tagjai, amely még tavaly nyáron kereste meg a 19 éves Daniel Santullit, hogy ő is jelentkezzen tagnak.

Santulli – olvasható a család ügyvédje által indított polgári peres eljárás iratában – már a tanév kezdete óta stressz alatt állt és alig aludt a beavatási feladatok miatt. A társai arra kényszerítették, hogy takarítsa ki a szobájukat, vigyen nekik ételt, alkoholt és marihuánát, éjjel-nappal. Annak ellenére, hogy a Fi Gamma Delta szabályzata szerint nem fogyasztanak alkoholt. Az egyik éjszaka megparancsolták neki, hogy másszon bele egy szemeteskonténerbe, ott törött üvegbe lépett és össze kellett varrni a sebeit.

A szülők elmondása szerint hiába kérték, hogy hagyja abba, a középiskolában kosárlabdázó, baseballozó és jéghokit játszó Daniel nem az a típus volt, aki feladja, és nem akart megalázkodni a szövetség többi tagja előtt, ezért teljesítette a követeléseket. „A vádlottak pontosan tudták ezt” – érvelt a család ügyvédje.

A vádirat szerint 2021. október 19-én este Delanty, aki a beavatását „felügyelte”, egy családi kiszerelésű vodkát adott Santullinak és felszólította, hogy igya meg, míg egy másik társa egy tölcsér és egy cső segítségével sört öntött a szájába. A vodkát Shultz vásárolta.

Santullit ott hagyták a kanapén, miközben a későbbi vizsgálatok szerint 5 ezrelék volt a véralkohol szintje, amely életveszélyes is lehet. Az eszméletlen fiú félig később lecsúszott a földre, ekkor már sápadt volt, a szája pedig bekékült. Néhány tag kórházba vitte, ahol megállapították, hogy nem lélegzik és leállt a szíve, ezért újra kellett éleszteni.

Néhány nap múlva levették a lélegeztetőgépről, de maradandó agykárosodást szenvedett. Megvakult, nem tud se beszélni, se másmilyen módon kommunikálni, nem tud járni és egész életében 24 órás felügyeletre lesz szüksége – írja a Hill.

Az USA egyes tagállamaiban az ilyen beavatások bűncselekménynek minősülnek, ráadásul mivel Santulli még nem töltötte be a 21 életévét, az is bűncselekmény, hogy alkoholt adtak neki, így több vádpontban is felelnie kell Delantynak és Shultznak.

Az egyetem az ügyel kapcsolatban annyit közölt, hogy megszüntették a Fi Gamma Deltát és 13 egyetemistát felelősségre vontak, de azt nem részletezték, hogy milyen módon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik