Nagyvilág europoli

Megindította Magyarország ellen a jogállamisági mechanizmust az Európai Bizottság

Aris Oikonomou / AFP
Aris Oikonomou / AFP

Miután az Európai Bizottság biztosi kollégiuma, vagyis valamennyi biztos elfogadta a javaslatot, Margaritisz Szkínasz európai bizottsági alelnök hivatalosan is bejelentette a feltételességi mechanizmus néven is ismert folyamat elindítását.  Bár korábban szó volt arról, hogy Lengyelország is érintett lesz, ezt végül a döntéshozók nem tartották indokoltnak, így csak Magyarországgal szemben folyik majd az eljárás. A magyar kormány hivatalos tájékoztatásáról szintén még a mai napon gondoskodnak.

A mechanizmus az uniós pénzek védelmét szolgálja. Egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen szerdán délelőtt a hvg.hu Eurológus című uniós melléklete szerint Magyarország vonatkozásában a következő problémás területeket nevezték meg:

  • a közbeszerzések,
  • az európai költségvetések végrehajtása,
  • az auditok,
  • a monitoring,
  • az elszámolási eljárás,
  •  a transzparencia,
  • a csalások megelőzése, a korrupció.

Ezek a gondok, mint elhangzott, már több mint tíz éve léteznek Magyarországon. A magyar kormány  ezekre mindeddig nem nyújtott megnyugtató megoldást, ám az Európai Bizottság mostanra rendelkezik megfelelő eszközzel a gondok orvoslására.

Az eljárás maga 5-9 hónapot vehet igénybe, amelynek végén a tagállamok tanácsa elfogadja az Európai Bizottság javaslatát a pénzügyi intézkedésekről, amelyeknek a jogsértésekkel arányban kell állniuk. A tagállamok csak kétharmados többséggel térhetnek el az Európai Bizottság előterjesztéséről.

Fontos szabály az is, hogy a végső felhasználók érdekeit védeni kell, vagyis a forrásokat el kell juttatni azokhoz, akiket megillet. Ez azonban már nem Brüsszel dolga lesz, hanem a tagállamnak a költségvetésből saját költségéből kell fedeznie.

A jogállamisági mechanizmust már az előző, Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság is napirendjére tűzte, akkor azonban sem az Európai Parlament, sem az uniós tagállamok nem támogatták a kezdeményezést. Végül 2020 júliusában került először a tagállamok elé a javaslat, amely azonnal éles tiltakozást váltott ki a magyar és a lengyel kormányból.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik