Fanfárok nélkül, pestiesen szólva suttyomban távoztak az utolsó amerikai katonák Afganisztánból az elmúlt napokban. Sajtójelentések szerint július 2-án hagyta el az utolsó amerikai katona a bagrami katonai légibázist, amely egykor forgalmas központként, egyfajta átrakodó állomásként szolgált a közép-ázsiai országba érkező nemzetközi erők számára. A légibázist egyébként még az Egyesült Államok építette segélyként az 1950-es években, de híressé a szovjet megszállás alatt vált.
Az amerikai kivonulást napokkal előzte meg Németország és Olaszország kivonulása Afganisztánból. Az elmúlt két évtizedben a NATO jelenléte alapvetően négy nagy regionális központra és légibázisra épült fel: északon a németek, nyugaton az olaszok, délen és a fővárosban az USA működtette ezeket a bázisokat, ezért is volt jelzésértékű a két európai szövetséges múlt heti távozása.
Sajtóhírek szerint az amerikai katonák távozásával már csak 650 amerikai fegyveres maradt az országban, az ő szerepük a kabuli nagykövetség őrzése és védelme lesz. Ez valószínűleg nem áll ellentmondásban a tálibokkal kötött 2020-as megállapodással, hiszen alaphelyzetben az amerikai külképviseleteket szerte a világon katonák, elsősorban tengerészgyalogosok védik. Van, ahol a jelenlétük inkább jelképes (így Magyarországon), de van, ahol ténylegesen védeni kell a támadásoktól a nagykövetséget, például Irakban.
A távozás időzítése leginkább azért furcsa, mert Joe Biden elnök korábban 2021. szeptember 11-ét jelölte meg a végleges csapatkivonás időpontjának, amit sokan bíráltak vagy legalább is furcsálltak. A dátum természetesen a 2001. szeptemberi New York-i terrortámadásra emlékeztet, amelyet az al-Káida terrorszervezet követett el afganisztáni bázisairól konspirálva. Tény, hogy ilyen módon szimbolikusnak nevezhető az időpontválasztás, de az is, hogy ha a Fehér Ház mindenáron egy évfordulóhoz akarta kötni a kivonulást, találhatott volna pozitívabb kicsengésű, sikeres eseményre utaló dátumot is. 2001 októberében kezdődtek meg például a légicsapások a tálibok ellen, és novemberben foglalták el Kabult az amerikai katonák által támogatott afgán erők. Mindkét évforduló az USA tálibok felett akkor aratott győzelmét jelképezhette volna, szimbolikusan ellentételezve a vereség elismerését idéző, az amerikai kivonulásról szóló, a tálibokkal kötött megállapodást.
Miközben azonban a szakértők és a politikusok a szeptember 11-i időpont szimbolikáját vitatták, az amerikai döntéshozók másra készültek. Már május elején kiszivárogtak olyan hírek, hogy Washington valójában július 4-ére, a Függetlenség Napjára időzíti a kivonulást.
A korai kivonulás hallatán a NATO-szövetségesek aggodalmuknak adtak hangot, mondván, az USA alig egyeztetett a partnereivel, és egy előrehozott csapatkivonás a kudarc kockázatával jár. Mindenesetre az amerikai légierő beszüntette az afgán kormányerők légi támogatását, és távoztak a harci eszközök, a Pentagon pedig beszüntette az adatközlést az országban tartózkodó amerikai katonák számáról. Az afgán hadsereg eközben toborzásba kezdett a légibázis biztosítása érdekében. Asráf Gáni afgán államfő hivatalos látogatásra érkezett Washingtonba, de a kommünikék csak semmitmondó általánosságokat tartalmaztak. Majd jött a hír a német és az olasz erők távozásáról.
Ezt a folyamatot zárta el aztán július 2-án az amerikai erők kivonása. Az egészben a legfurcsább a némaság. Sem az amerikai elnök, sem egyetlen magas rangú politikai vagy katonai vezető nem adott magyarázatot a dátumra, sőt afgán oldalról sem volt semmilyen kommentár, zászlókkal feldíszített dísztribün ünnepélyes átadás-átvétellel.
A visszamaradó mintegy 650 katona kapcsán elhangzott egy olyan félmondat, amely szerint ezek a nagykövetség biztosítása mellett szerepe játszhatnak a repülőtér védelmében is. A júniusi NATO-csúcs előtt Recep Tayyip Erdogan török elnök utalt hasonlóra, mondván, török, pakisztáni és a kormány felajánlása esetén magyar katonák biztosíthatnák a kabuli nemzetközi repülőteret a jövőben. Abban a formában nem sok realitása volt az ötletnek, hiszen ez a három ország képtelen lenne fenntartani és minden támogató képességet biztosítani egy ilyen komplex misszióhoz. Később Gulyás Gergely miniszter azt mondta, „ha van NATO-misszió, készek vagyunk részt venni benne. Erről egyelőre egyeztetések zajlanak”, ami inkább kihátrálásnak tűnik, hiszen a NATO most vonul ki, és harminc tagország amúgy is nehezen jutna egyezségre egy ilyen kérdésben.
Egészen más lenne azonban a küldetés perspektívája, ha az Egyesült Államok is részt benne, ha akár csak jelképes jelenléttel is, de biztosítaná a szükséges támogató képességeket, a felderítést, légi támogatást, szállítást. Magyarország Irakban jelenleg is részt vesz egx hasonló misszióban, a kétoldalú kapcsolatok erősítése pedig indokolhatná a magyar szerepvállalást, de még így fennmarad a legfontosabb akadály. Az USA ugyanis arról állapodott meg a tálibokkal, hogy minden katonai erőt kivon az országból (a diplomáciai védelem, mint említettük, talán kivétel), és ez nemcsak rá, hanem minden más NATO-tagországra vonatkozna, így Törökországra és Magyarországra is.
Elképzelhető, hogy a külpolitikai boszorkánykonyhákban éppen kifőzni készülnek valamit, elképzelhető, hogy a tálibok is érdekelté tehetőek valamiféle kiskapu elfogadásában, de erről egyelőre ellentmondásosak a hírek. Csak annyi biztos, hogy az USA távozása Afganisztánból politikai értelemben kudarccal zárult.
