Nagyvilág

Meghalt egy férfi Amerikában, miután a rendőrök öt percig a nyakán térdeltek

AFP
AFP

Meghalt egy 30 éves, mentális problémákkal küzdő férfi, miután az ellene intézkedő rendőrök öt percen keresztül térdeltek tarkóján a kaliforniai Antiochiában.

Angelo Quinto szorongástól, depressziótól és paranoiától szenvedett az elmúlt hónapokban. Testvére, Isabella Collins december 23-án maga hívta ki a rendőröket a házukba, mert attól tartott, hogy a férfi bántani fogja anyjukat – idézte a CNN John L. Burris ügyvédet, aki  a család megbízásából indított pert Quinto halála miatt.

A kereset szerint Quinto anyja pár perce már a karjaiban tartotta a fiát, aki kezdett megnyugodni, ám amikor az antiochiai rendőrség két tisztje megérkezett, nem is próbálták megérteni a helyzetet, ehelyett azonnal megragadták Quintót és kitépték az anyja karjaiból. Quinto a kényszerintézkedés következtében elvesztette eszméletét, egy helyi kórházba szállították, ahol három nappal később halottnak nyilvánították.

Maria Quinto-Collins, a férfi édesanyja mobiltelefonjával rögzítette az eset egy részét. „Mi történt?” –  kérdezte lélegzetvisszafojtva, amikor azt látta, hogy a fia arccal földnek, mozdulatlanul fekszik, majd amikor a rendőrök megfordították, véres volt az arca.

Az ügyvéd úgy tudja, a rendőrök nem viseltek testkamerát, ám a helyi rendőrség a Quinto halála óta eltelt közel két hónap alatt sem adott tájékoztatást az ügyről.

Az ügyvéd szerint a rendőrök már megbilincselték Angelót, de nem hagyták abba a fiatalember bántalmazását, és megmagyarázhatatlan módon a „George Floyd technikát alkalmazták” rajta, hiába kérte őket, hogy ne öljék meg.

A megyei körzeti ügyészség vizsgálja Quinto halálának körülményeit, a helyi halottkém hétfőn azt közölte a CNN-nel, hogy a halál okának megállapítása még mindig függőben van.

Az áldozat testvére elmondta, valószínűleg soha nem fogja kiheverni a történteket, ő abban a reményben hívta ki a rendőröket, hogy segítsenek megakadályozni a helyzet eszkalálódását, de ha helyesen cselekedtek volna, nem ölték volna meg a testvérét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik