A kilencvenes években Portugália súlyos kábítószer-válságba került, mind a túladagolásos halálesetek, mind a szerhasználók HIV-fertőzöttsége arányában Európa egyik legrosszabb mutatóval rendelkező országának számított. A közegészségügyi vészhelyzetre reagálva a portugál kormány által felkért szakemberek új irányt szabtak a drogok elleni küzdelemnek: a kábítószerhasználat dekriminalizálását, és az egészségügyi ellátórendszer megerősítését. Az azóta eltelt tizenkilenc év őket igazolta.
A BBC Witness History című sorozatában Dr. João Goulão, a dekriminalizációs törvény egyik előkészítője beszélt az elmúlt csaknem két évtized tapasztalatairól. Mint elmondta, az ezredforduló előtti években szinte nem volt olyan család Portugáliában, amelyben nem volt valamilyen heroinnal kapcsolatos probléma. „Ha véletlenszerűen megkérdeztek volna embereket az utcán, hogy mi a legnagyobb félelmük a gyerekeik jövőjével kapcsolatban, a drogfüggőséget mondták volna” – érzékelteti az orvos a probléma nagyságát.
A Goulão által vezetett, új drogstratégiát megalkotó bizottság több radikális intézkedést javasolt, köztük az összes kábítószer kis mennyiségű birtoklásának, illetve személyes használatának dekriminalizálását, legyen szó könnyű vagy kemény drogokról. Ez nem legalizációt jelent, a drogkereskedelmet továbbra is büntette a törvény, és a fogyasztás sem maradt következmények nélkül: az érintetteket terápiára irányították, pénzbírságot vagy közösségi szolgálatot szabhattak ki rájuk, de senkit nem zártak börtönbe többé kábítószerezés miatt. A drogfüggőséget nem bűnügyként, hanem betegségként kezelték, országszerte addiktológiai központok nyíltak a gyógykezelésük érdekében. 2001 előtt a drog elleni küzdelem forrásainak mintegy 90 százalékát a büntető szankciók érvényesítésére fordították, és mindössze 10 százalék jutott az egészségügyi ellátás finanszírozására, a törvényt követően ez az arány megfordult.
Kezdetben sok kritika érte a kormány döntését. A bírálók úgy vélték, az ország a drogturisták paradicsomává válhat, és a portugál droghasználókat is szokásaik fenntartására ösztönözhetik az enyhe büntetőjogi szankciók. Goulão azonban úgy gondolta, annyira súlyos a helyzet az országban, hogy nincs vesztenivalójuk.
A javulás valóban nem azonnal következett be. A törvény életbe lépése után átmenetileg növekedett a kábítószer-használat, a gyilkosságok száma pedig 41 százalékkal nőtt a drogreformot követő öt évben, aminek a kábítószer-kereskedelem fellendüléséhez is köze lehetett.
A hosszú távú statisztikák alapján viszont egyértelműen működik a stratégia. 2008-ra több mint négyszer annyian fordultak meg rehabilitációs intézményekben, mint 1999-ben, a heroinfüggők száma a két időpont között a felére, százezerről ötvenezerre csökkent, a droggal kapcsolatos HIV-fertőzések, bűnügyek és halálesetek száma is jelentősen visszaesett: 2015-ben már Portugália büszkélkedhetett a legalacsonyabb, droghoz köthető halálozással Európában.
Portugália sikere láttán több európai ország is hasonló drogstratégiát kezdett alkalmazni, a magyar kormány azonban más utat választott: 2012-ben Európa egyik legszigorúbb drogtörvényét vezették be Magyarországon, aminek alapján akár két év letöltendő börtönbüntetés is járhat egy füves cigi elszívásáért. A parlament által 2013-ban elfogadott Nemzeti Drogellenes Stratégia 2020-ra a „kábítószermentes Magyarország” elérését tűzte ki célul, a területen dolgozó szakemberek viszont éppen ellenkező tendenciát látnak.
