Nagyvilág

Exhumálhatják Franco tábornokot, akitől még az SS-vezére is elborzadt

Még Himmler, az SS és a Gestapo főnöke is elborzadt attól a céltalan brutalitástól, amit Franco rémuralma jelentett az 1940-es évek Spanyolországában. A diktátornak azonban máig vannak hívei. Végső nyughelyre mégsem talált – a madridi baloldali kormány napokon belül sírjának áthelyezését tervezi.

A spanyol Legfelsőbb Bíróság szeptember végén több kérdésben is igazat adott a szocialista kormánynak, így engedélyezte az 1975-ben elhunyt Francisco Franco tábornok exhumálását, és elutasította unokáinak fellebbezését a holttest sírból való kiemelése ellen. Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök szerint az ítélet a „spanyol demokrácia győzelme” volt, ami nem csoda, hiszen 2018 júniusában kormányának egyik első intézkedéseként jelentette be az exhumálás tervét. Fő érve a síráthelyezés mellett az volt, hogy demokráciában nem őrizheti kultuszhely egy diktátor emlékét. Ugyanakkor Franco leszármazottai a bírósági döntés után közölték: minden lehetséges módon próbálják megakadályozni az exhumálást, így készek az alkotmánybírósághoz vagy akár az Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordulni.

Carmen Calvo miniszterelnök-helyettes múlt pénteken mégis azt közölte, a kormány két héten belül elrendeli a néhai diktátor exhumálását, ami így október 25-éig megtörténik. A pontos időpontról csak 48 órával korábban fogják értesíteni a leszármazottakat, hogy jelen lehessenek, ha akarnak, egyébként azonban a nyilvánosság kizárásával zajlik majd a folyamat. Hivatkozott a legfelsőbb bíróság döntésére, és hozzátette, a törvényeket mindenkinek be kell tartania. A Franco nyughelyén, az Elesettek Völgyében található apátságot vezető perjel, Santiago Cantera ugyanis azt mondta, nem engedélyezi a síráthelyezés végrehajtását, és felhívta a figyelmet arra, hogy a család még nem merítette ki az összes jogorvoslati lehetőséget. A legfelsőbb bíróság döntése alapján azonban nincs szükség az apátság engedélyére az exhumáláshoz.

Eközben a baloldali kabinet sem tétlenkedik az eurómilliók fölött trónoló diktátorcsaláddal szemben. Az El País szerint az igazságügyi minisztérium felvetette, hogy a Franco-unokák több millió eurót érő kastélya, a Pazo de Meirás, a diktátor egykori nyári rezidenciája jogtalanul került a família birtokába, és az állam visszakövetelné az ingatlant.

Pazo de Meiras. Fotó:Miguel Riopa / AFP

Az exhumálás akadályozására egyébként három másik jogi panaszt is benyújtottak, de várható volt, hogy a szocialisták már a november 10-ei előrehozott választások előtt végrehajtanák, hogy – mint Sánchez mondta – lezárják a spanyol történelem sötét fejezetét.

A Spanyolországot 1939-től haláláig irányító diktátort, Francisco Francót az Elesettek Völgyében temették el. Eredetileg maga Franco sem akart itt sírhelyet, és ő az egyetlen, akit úgy temettek oda, hogy nem az 1936-39-es polgárháborúban halt meg. A jelenlegi szocialista ügyvezető kormány pedig végképp nem akarja, hogy a „Vezér” (El Caudillo) sírja kultuszhely maradjon.

Az Elesettek Völgye Madridtól 50 kilométerre nyugatra található. A több mint 30 ezer idetemetett közül csak Franco és Primo de Rivera nevét tüntették fel, utóbbi Franco fasiszta jellegű pártjának, a Falangénak volt az alapítója. A komplexum fő látványossága a világ legmagasabb, 152 méteres kőkeresztje, de van bazilika és bencés kolostor is. Ezeket részben Franco politikai foglyai építették.

A kormány azt tervezi, hogy Franco új sírhelye a felesége, Carmen Polo mellett, a Mingorrubio El Pardo nevű temetőben legyen, ez körülbelül 20 kilométerre északra található Madridtól.

Sánchez ügyesen osztja meg a jobboldalt Franco exhumálásának felvetésével, másrészt fontos gesztust tett baloldali híveinek. A középjobb Néppárt amúgy is leszálló ágba került, miközben egyre erősödik a bevándorlásellenes Vox párt, amely ellenzi Franco újratemetését, és a diktátor politikai örökségét sem tekinti mindenben elvetendőnek. Emiatt pedig az eddig mérsékelt Néppárt politikusai is radikalizálódni kezdtek. Egyikük szerint az exhumálás a szocialista kormánynak csak az első lépése. „De mi lesz a következő?” – tette fel a kérdést Isabel Díaz Ayuso, aki a Nagy-Madridi önkormányzatot irányítja. „Talán a környék templomai fognak lángra kapni, mint 1936-ban?” – folytatta a provokatív kérdéseket. Ez óriási botrányt kavart Spanyolországban, ahol az 1936-os köztársasági kormány ellen Franco katonái indítottak felkelést.

Az Elesettek Völgye. Fotó: Elena Shesternina / Sputnik / AFP

A történelmi tényekkel azonban sokan nincsenek tisztában. A Financial Times megszólaltatott például egy mai „Franco-hívőt”. A vezetéknevét titokban tartó nyugdíjas szerelő, José Antonio nemrég Granadából, Dél-Spanyolországból utazott az Elesettek Völgyébe, hogy végső búcsút vegyen Francótól. Öt és fél órát vezetett, hogy felkeresse a bazilikát a hatalmas kereszt alatt, ahonnan hamarosan kiemelik a tábornok maradványait. A férfi felidézte azokat a napokat, „amikor nyugodtan mehettél ki az utcára, bár nem volt annyira sok demokrácia és szabadság”.

José Antonio nincs egyedül: a brit lap még aznap látott fasiszta karlendítéssel szalutáló „zarándokot” a tábornok sírjánál, amelyet elborítottak a virágok, s amelynek felirata sem volt már látható a sok friss koszorútól, illetve emlékérméktől, óráktól, amelyeket a megemlékezők otthagytak.

A Franco család közben ragaszkodik ahhoz, hogy ha megmozdítják a diktátor földi maradványait, akkor a tábornokot temessék a Madrid központjában lévő Almudena katedrális kriptájába. Sánchezék viszont semmiképpen sem egy turistaattrakció kellős közepén akarnak új kultuszhelyet teremteni a véreskezű diktátornak.

De miért okoz Franco tábornok még halála után 44 évvel is politikai felfordulást Spanyolországban?

Sir Paul Preston történész szerint ennek oka az, hogy a dél-európai országban elmaradt az a fajta történelmi szembenézés, ami Németországban vagy Olaszországban megtörtént a második világháború után a nácizmussal és a fasizmussal. Ugyanakkor Spanyolország nem lépett be a második világháborúba, a diktátor pedig a nyugati országok által elismerve, békésen halt meg 1975-ben.

Franco ugyan polgárháborújához kapott német náci és olasz fasiszta segítséget, és így győzte le a (szélső)baloldali és centrista köztársaságpártiakat, de később a Nyugattal épített ki kapcsolatokat, és hazáját az Európai Gazdasági Közösséghez (az EU elődjéhez) közelítette. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Nyugat elfelejtette volna Franco hatalomra kerülésének körülményeit. Heinrich Himmler Spanyolországba látogatott 1940-ben, egy évvel a falangista tábornok győzelme után, és elborzadt az ott tapasztalt elnyomás brutalitásától – ezt a Harvardon és a Columbia Egyetemen is tanító George Packer írta 2005-ös, a spanyol polgárháborúról szóló cikkében. Pedig Himmler nem akárki volt: az SS és a Gestapo főnöke. A tömeggyilkosságokért a náci rezsimben Hitler után talán leginkább ő tehető felelőssé, sokáig ő számított a második embernek a Führer után.

Alberto Reig Tapia és Paul Preston is ír Himmler 1940-es látogatásáról. Szerintük is meglepődött a náci tömeggyilkos a spanyolok kegyetlensége láttán, de Francóék brutalitását nem humanitárius okokból ítélte el, hanem mert az politikailag kontraproduktív volt, ráadásul értékes munkaerőt vont el a romokban lévő ország újjáépítésétől.

Franco és Himmler találkozója. Fotó: Narodowe Archiwum Cyfrowe / Wikipedia

Spanyolországban több a tömegsír, mint a világ bármely más országában, leszámítva Kambodzsát – ezt a Guardian idézi fel. Márpedig Kambodzsában Pol Pot és a Vörös Khmer kommunista diktatúrája idején, 1975 és 1979 között a lakosság 21-26 százalékát kiirtották. A spanyoloknál a becslések szerint legalább félmillió halottja volt annak a polgárháborúnak, amely 1936 és 1939 között zajlott az országban. A polgárháború nyertese Franco tábornok volt, és az általa bevetett fehérterrornak legalább ötvenezer, de akár kétszázezer áldozata is lehetett.

Hozzá kell tenni: a vörösterror szintén akár százezer ember gyilkolhatott le a spanyol polgárháború idején. A ’30-as években ugyanis szélsőséges kommunista, anarchista és trockista csoportok is üldözték a jobboldaliakat. Sőt a spanyol baloldal egymást is gyilkolta, amiben kulcsszerepe volt Sztálin katalóniai emberének, Gerő Ernőnek. (Ő később itthon Rákosi Mátyás utódja volt kommunista pártvezérként.) A marxista POUM tömörülés tagjainak legyilkolásában részt vett Gerő – erről Baráth Magdolna történész írt.

A POUM harcosai a leglelkesebb köztársaságpártiak voltak, ugyanakkor ez a mozgalom követett el sok atrocitást és gyilkosságot a jobboldal ellen. Így Gerő szerepe a gyilkosok legyilkolása volt 1937-ben. Gerő elképesztő ötletekkel is előállt a Komintern spanyolországi megbízottjaként: például felvetette a Franco kezén lévő Kanári-szigetek átadását Angliának, hogy a köztársaságiak oldalára állítsák Londont. A Kanári-szigetek végül Spanyolország részei maradtak, ugyanis Franco győzött a polgárháborúban és még további évtizedeken át kormányozta az országot, részben falangista pártja, részben katonai diktatúrája révén.

S hogy milyen módszerekkel tette ezt? A politikusként és írónőként is ismert Lidia Falcónt hétszer tartóztatták le és kínozták meg. Egy cella mennyezetéről lógatták le, a hasát ütöttek, és azt üvöltötték: „Nem fogsz többé szülni, kurva!” A 83 éves nő így nyilatkozott idén márciusban az Elesettek Völgyéről:

Gondolja, hogy Hitler földi maradványait egy ilyen hatalmas emlékműben őriznék, ahová a hívei elzarándokolhatnának és leróhatnák a tiszteletüket?

Inés Madrigal 49 éves, de ő is a „franquismo”, a francóizmus egyik áldozata: egyike azoknak a százezreknek, akiket gyerekkorukban elraboltak a szüleiktől és más „politikailag megbízható”, azaz „franquista” családokhoz helyezték el. 300 ezer ilyen gyermekrablás történhetett Spanyolországban. Madrigal sem érti, hogy miért maradt ezek után ilyen díszsírhelye Francónak, aki szerinte súlyosan megosztotta Spanyolországot. „Néhányan akarunk erről beszélni, mások nem” – tette hozzá a Guardinnak.

Tény, hogy sokan nem akarnak a múltra emlékezni. Az 1977-es törvény amnesztiát adott a polgárháború és a diktatúra bűnöseinek, és egyfajta paktum is létrejött ekkor: a „felejtés paktuma”, amelynek lényege az volt, hogy mindenki igyekezett minél gyorsabban megfeledkezni a Vezérről.

Franco hatalmi periódusa azonban nehezen felejthető: valószínűleg még mindig 100 ezer ember holtteste nyugszik tömegsírokban. Ez aligha hagyja nyugodni a kései örökösöket, de a túlélők is emlékezhetnek: Carlos Hernández de Miguel újságíró-történész szerint legalább 300 koncentrációs tábort működtetett Franco, és ezekben legalább hétszázezer, de akár egymillió spanyol is áteshetett az ideológiai átnevelésen.

A felejtés ugyanakkor praktikusnak tűnt a hetvenes-nyolcvanas években, amikor még egy puccskísérlet is borzolta a spanyolok idegeit: 1981-ben Tejero alezredes megpróbálta a parlamentet elfoglalni, de egy tévékamera épp felvette az eseményeket.

Fotó: Oscar Del Pozo / AFP

A franquismo igyekezett tisztára mosni a spanyol agyakat, és ez részben sikerült is. Ennek jele, hogy a Francisco Franco-alapítvány is igyekszik megakadályozni az exhumálást. A híveket felszólította a szervezet, hogy imádkozzanak Francóért, „az ő lelkéért és azokért, akik Spanyolországért estek el”. A szervezet levelet írt Ferenc pápának is, hogy ne engedélyezze az állami hatóságoknak, hogy bejussanak a bazilikába a Franco család beleegyezése nélkül. Ám a Vatikáni Rádió tavalyi híre szerint Sánchez miniszterelnök-helyettese már tavaly kikérte a pápa beleegyezését az exhumálásba, és az egyház nem tett ellenvetést 2018-ban.

A Vatikán nem véletlenül engedékeny: a katolikus egyház szerepe a Franco-diktatúrában különösen kényes kérdés. Az egyház vezetése Francót támogatta, hiszen a szélsőbaloldal irtotta a papságot a polgárháborúban. Ám a francóisták is gyilkoltak időnként a papok között. Sőt a Vezér uralmának vége felé az egyház egyes csoportjai a halódó diktátorral is szembeszálltak. A Franco-rendszer kezdetben a szigorú katolicizmussal azonosult szerinte, később viszont a katolikusok három különböző tendenciát képviselő csoportra váltak szét, azaz felbomlott a „Fekete Spanyolország”. Az első csoport egy új típusú egyházi rendet képviselt, amely a laikus társadalmat és az államhatalmat is át akarta szőni. A másik ellenzéki volt és a vidéki papságra támaszkodott. A harmadik pedig az első kettő között hullámzó tömegre alapozott. Ma a szocialisták ezt a jobboldali megosztottságot kihasználva folytatják a saját táborukat egységesítő politikáját, Franco exhumálása tehát az ultrakonzervatív „Fekete Spanyolország” elleni fellépést segíti elő.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.