A Tunéziában kezdődő arab tavasz egyszer és mindenkorra átrajzolta a Közel-Kelet térképét. Kirobbanása óta évtizedeken át uralkodó diktátorok buktak meg, újak emelkedtek fel, országok süllyedtek a teljes káoszba és polgárháborúba. Bár a nagy forradalmi hullám már lecsengett, a konfliktusok a mai napig nem csitultak.
Bár minden arab nemzetállam konfliktusa mutat egyedi sajátosságokat, a vallási szál szinte mindegyiknek a sajátossága. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a Közel-Kelet konfliktusai nagy részének van vallási színezete, ez lehet az iszlámon belüli konfliktus (síiták és szunniták összetűzése), de Izrael és Irak esetében a konfliktus a zsidó és a keresztény vallás hívői és a muszlimok között is zajlik. Ennek tetejében pedig megjelent a szunnita-szunnita konfliktus is (elsősorban Irakban), itt arról beszélhetünk, hogy szélsőséges iszlamista szervezetek terrorizálják saját vallásuk tagjait.
Fotó: Thinkstock
A 2011-es forradalmi hullám lecsengése után a legtöbb forradalmon átment országban (Egyiptom, Líbia, Tunézia stb.) az addig tűzzel-vassal elnyomott politikai iszlamista mozgalmak kerültek hatalomra – elsősorban a Muzulmán Testvériség nevű nemzetközi szervezet nemzeti fiókjai. Rohamtempóban alakultak meg a Testvériség mérsékelt és a fegyveres harcot elutasító ideológiáját képviselő pártok szerte a térségben, Izrael és a nyugati világ által terrorszervezetként jegyzet Hamász nem volt többé egyedül. Tekintve, hogy üres lappal indultak egy komoly szociális hálóval a hátuk mögött, a kiírt népszavazásokon taroltak ezek az új szervezetek. Úgy tűnt, hogy a fegyveres dzsihád nem fog előkerülni többé és az al-Káidának valamint a többi dzsihadista szervezetnek leáldozott.
Nem ez történt. 2013-ra az iszlamista kormányokkal szemben olyan fokúvá vált az elégedetlenség, hogy több országban tüntetésekhez vezetett. Egyiptomban, katonai puccsal megbuktatták Mohamed Murszit, a Muzulmán Testvériség elnökét, szervezetét betiltották, tagjait börtönbe zárták vagy kivégezték. Az iszlamista tömb – látva annak a doktrínának a bukását, hogy erőszakmentesen is hatalomra lehet kerülni, valamint kialakítani az Iszlám államot – újra a fegyveres harc, a dzsihád felé fordult. Így vált lehetségessé, hogy az árnyékok közül hirtelen a hírek középpontjába került Az Iszlám Állam Irakban és a Levantban nevű terrorszervezet, amely felszívva a politizálásban csalódott fiatal iszlamistákat a Közel-Keleten elfoglalta a polgárháborús Szíria és Irak egy jelentős részét és kikiáltotta a Kalifátust.
A konfliktus természetesen nem csak vallási természetű, a közel-keleti államok sajátos berendezkedése, az etnikai konfliktusok teszik szinte átláthatatlanná az okaikat. Nézzük, a teljesség igénye nélkül, hol miért harcolnak.
EGYIPTOM (kb. 84 millió fő)
2013 nyarán általános tömegtüntetések kezdődtek az iszlamista Murszi kormányzat ellen, mely odáig vezetett, hogy az egyiptomi hadsereg fegyveresen elmozdította székéből az elnököt, Mohamed Murszit. A Muzulmán Testvériség ellentüntetéseit éles lőszer bevetésével számolták fel, becslések szerint három nap alatt meggyilkolva 1600 embert. A Muzulmán Testvériség tagjait letartóztatták, a szervezet alapítványainak a számláit befagyasztották, tömeges kivégzések kezdődtek. 2014-ben új alkotmány készült, mely jelentős mértékben korlátozza a szabadságjogokat, ez évben pedig elsöprő többséggel nyert a választásokon Abdel Fatáh Ász-Sziszi tábornok, aki egyébként az egész katonai puccsot levezényelte. A Muzulmán Testvériség megmaradt sejtjei, összeolvadva a katonai segítséget nyújtó Hamasszal (ezt politikai elemzők sejteni vélik) több terrorszervezetet hoztak létre a Sinai-félszigeten és megkezdték a kormányzati és katonai épületek támadását. Jelenleg hetente hallani bombamerényletekről az ország nagyvárosaiban, a Sinai-félszigeten pedig olyan súlyos a helyzet, hogy izraeli engedéllyel több egyiptomi zászlóalj vonult a határvidékre felszámolni a terroristák kiképzőbázisait és az alagutakat, melyek a Gázai Övezetbe vezetnek. Emellé az országban olyan komoly gazdasági válság van, mely akár éhséglázadáshoz is vezethet.
LÍBIA (6 millió fő)
Moamár Kadhafi elnök 2011-es megbuktatásával és meggyilkolásával nem oldódtak meg az ország problémái. 2012-ben bár az Átmeneti Nemzeti Kormány átadta a hatalmat a szekulárisokból és iszlamistákból alakult Általános Nemzeti Kongresszusnak (ÁNK) és sikerült hat évtized után „független” elnököt választani Ali Zejdán személyében. Az ÁNK azonban képtelen volt felszámolni az országban a polgárháború óta szabadon működő fegyveres milíciákat, nem tartott sokáig, míg egy nyílt fegyveres konfliktus kibontakozott a felek között. A Kadhafi-rendszer egy volt tábornoka, Khalifa Haftár 2014 februárjában egy tévébeszédében az iszlamisták által dominált ÁNK megdöntésére szólította fel a népet és a milíciák támogatásával megtámadott több iszlamista kézen lévő katonai bázist Bengháziban. A kormány megdöntését célzó hadjáratát „Líbia méltósága” hadműveletnek keresztelte, szövetségesei pedig megtámadták a parlamentet Tripoliban. Jelenleg is heves harcok folynak az ország fővárosában, míg Bengháziban Anszár as-Sáría terrorszervezet vette át az irányítást és harcol a Haftárhoz átállt katonai erőkkel. A helyzet olyan súlyos, hogy több nyugati ország bezárta és evakuálta nagykövetségét Tripoliból (a magyar követség még mindig üzemel, ezúton is üdvözöljük őket és bátorságukat), Tunézia lezárta a határokat, Egyiptom pedig több tankhadosztályt rendelt a sallumi határhoz.
Fotó: Hír24/Jászberényi Sándor
IRÁN (77 millió fő)
Iránban továbbra is a Khameini vezette forradalmi rezsim uralkodik vasmarokkal, mindennaposak a nyilvános akasztások, kövezések és korbácsolások. A síita állam, mely nyíltan szponzorál olyan terrorszervezeteket, mint a libanoni Hezbollah vagy a gázai Hamász a nemzetközi szankciókon kívül, melyek évek óta sújtják és a támadott atomprogramja mellett kénytelen szembenézni az egyre inkább vallási jelleget öltő konfliktussal mind Szíriában, mind Irakban. A síita állam ugyanis nem nézheti ölbe tett kézzel, hogy a szintén síita iraki kormányzatot lesöpri a térképről az előre nyomuló ISIS, mint ahogyan Basár Ál Ászád eltávolítását is minden körülmény között meg akarják akadályozni. Nemcsak a két országban jól érzékelhető politikai befolyásuk a tét, hanem mind a szíriai, mind az iraki síita kisebbség. Eddig Irán megúszta, a direkt fegyveres konfliktust, de nagyon úgy tűnik, hogy Irakban végül a saját hadseregével és teljes mellszélességgel be kell avatkoznia, nem lesz elég, ha fegyvert szállítanak.
TÖRÖKORSZÁG (76 millió fő)
Az Erdoğan-kormány soha nem látott belső feszültségekkel néz szembe jelenleg Isztambulban. Bár a Taksim téri tömegtüntetéseket túlélte a kormány és Recep Tayyip Erdoğan a hatalomban tudott maradni, a korrupciós vádak jelentősen megtépázták kormányának tekintélyét. A 2013-as egyiptomi puccs során nyíltan a Muzulmán Testvériség mellett tették le a voksukat, pénzzel is támogatva az ellentüntetéseket, melynek következményeként a két ország között jegessé vált a viszony. Törökországnak a saját belső feszültségei mellett még a határos Szíriával is dűlőre kell jutnia, nem is beszélve a szintén több évtizedes kurd függetlenségi kérdésekről. Az eddig autonóm észak-iraki Kurdisztán ugyanis néhány hete vetette fel az elszakadás lehetőségét Iraktól, ez pedig jelentős mértékben érinti az ország kurd lakosainak helyzetét.
IRAK (33 millió fő)
Az ország jelenleg romokban hever. A nyugati részét elfoglalta az ISIS és kikiáltotta a kalifátust, a stratégiai források jelentős részére (víz, olaj, gáz) rátéve a kezét. Az Ál-Maliki vezette, az országban egyébként a kisebbséghez tartozó síita adminisztrációnak ez idáig nem sikerült egyetlen sikeres ellenoffenzívát sem indítania a jelentős mennyiségű fegyvert is zsákmányoló ISIS ellen, amely már kikiáltotta a saját államát. Emellett le kellett nyelnie, hogy a kurdok egyszerűen bevonultak az ország egyik legnagyobb olajlelőhelyének nevezhető Kirkuk városába és átvették az irányítását. Ha az Ál-Máliki kormányzat nem tud rövidesen eredményeket felmutatni az ISIS ellen, semmi sem fogja megakadályozni Irak apró részekre szakadását.
Fotó: Europress
SZAÚDI ARÁBIA (30 millió fő)
Abdallah királynak idén szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy az ISIS nemcsak Irakot, de gazdag királyságát is veszélyezteti. A Muzulmán Testvériség elleni harcában Egyiptom egyik legkomolyabb partnere az országon belül is tisztogatásokat végzett annak érdekében, hogy kiiktassák az iszlamista szervezetet a közéletből, több-kevesebb sikerrel. Ezzel a lépésével azonban a királyság nem szerzett barátokat az iszlamista tömbben, hadserege nem lévén pedig az amerikai védelem mellett most egyiptomi- és pakisztáni csapatokkal is meg kellett erősítenie határvidékét.
JEMEN (25 millió fő)
Jemenben jelenleg egy többfaktorú polgárháború zajlik. Északon, a síita huthi felkelők sikeresen bevették Omran városát, innen már csak egy lépés, hogy elérjék a fővárost Sana’a-t. Ha ez önmagában nem lenne elég, Abd Rabbuh Manszúr Hádinak, a jemeni forradalom után megválasztott új elnöknek még a Dél-Jemeni szeparatistákkal is szembe kell néznie, nem is beszélve az Al-Káida helyi szervezetével és a megbuktatott rezsim maradványaival. Mindezt pénz és komolyabb külföldi támogatók nélkül. A nagy nemzetközi lapok politikai elemzői már Jemen széthullását is felvetették lehetőségként.
SZÍRIA (21 millió fő)
Bár Báshár Ál Ászádot egy finoman szólva is kétes választásokon ismét elnöknek választották, a frissen meghosszabbított mandátumú államfő konkrétan nem tudja ellenőrizni az ország felét. Szíria már régen nem kezelhető országként egyébként, a polgárháború gyakorlatilag a földdel tette egyenlővé az infrastruktúrát, rengeteg különböző lázadó csoport harcol egymással és persze a kormányzattal is. A jelek szerint Ászád az orosz és az iráni támogatásnak köszönhetően elég erős ahhoz, hogy a lázadó csoportok ne tudják megbuktatni, ahhoz azonban gyenge, hogy visszafoglalja az egész országot. Etnikai tisztogatások és népirtások jellemzik Szíriát minden platform részéről, a halálos áldozatok száma az ENSZ becslése szerint százezer fő felett van, a menekültek száma pedig elérte a három milliót.
EGYESÜLT ARAB EMIRÁTUSOK (8 millió fő)
Az olajjal bőségesen ellátott Egyesült Arab Emirátusokban béke van, zavartalan az export. Bin Zájíd Ál Náhján kalifának azonban két problémája van – Irak destabilizációja, mely Irán beavatkozásával és mobilizációjával jár és Katar nyílt állásfoglalásával a Muzulmán Testvériség mellett, melynek sejtjei itt is megtalálhatóak.
IZRAEL/PALESZTINA (8 millió fő/4 millió fő)
A Gázai övezet legutóbbi konfliktusa még nem ért véget, jelenleg is jelen vannak Izraeli Védelmi Erők az övezetben, megpróbálva felszámolni a Hamasz alagútjait. A Közel-Kelet egyetlen demokráciájának azonban nem a katonai hadművelet sikere- és vagy kudarca a nagy kérdés, hanem, hogy mit kezd a területén és Gázai övezetben élő palesztinokkal és földköveteléseikkel. A problémát súlyosbítja, hogy a palesztin frakciók legerősebbike, a Hamász konkrétan Izrael állam eltörlésére esküdött fel, és hivatalosan nem tárgyal semmiről.
A Fatah vezette palesztin hatóságnak, mely nemrégiben alakított egységkormányt a Hamásszal, ahhoz, hogy megakadályozza a további vérontást diplomáciai eredményeket kell tudnia felmutatnia alternatívaként a fegyveres harccal szemben – ehhez nemcsak a Hamászt kell kordában tartania, de Izraelt is rá kell vennie arra, hogy beszüntesse a gázai blokádot és Ciszjordánia erőszakos telepépítéseit. Erre 2006 óta képtelen, bár a Muzulmán Testvériség egyiptomi felszámolásával a Hamász jelentős támogatóktól esett el.
Fotó: Europress
JORDÁNIA (6 millió fő)
Az ISIS már konkrétan a jordán határt fenyegeti, ha ez pedig nem lenne elég, a királyságnak még mind a szíriai, mind a palesztin menekültekkel is kezdenie kell valamit – a palesztin menekülteknek már a sokadik generációja nő fel az országban, jelentős tényezővé válva a politikai életben. Jordánia befogadja a nagy tömegben menekülő irakiakat is – a társadalmi feszültség azonban már tapintható. A legkevésbé sem hiányozna egy felkelés a menekültek körében vagy egy háború a friss iraki kalifátussal.
LIBANON (4 millió fő)
A határvillongások Szíriával szinte mindennaposak az országban, melyet a libanoni hadsereg nehezen kezel, rendszeresek a szíriai lázadó csoportok betörései az országba Tripolinál. Tamám Szalám miniszterelnök ez év elején alakított kormánykabinetet, az ország álláspontját a szíriai polgárháborúval kapcsolatban semlegesnek nevezve. Ezzel csak egy gond van: a síita Hezbollah, melynek fegyveres szárnyát erősebbnek nevezik a libanoni hadseregnél egyes politikai elemzők, már a szíriai konfliktus elején elkötelezték magukat Basár Ál Ászád elnök mellett. A szektariánus erőszak egyre nő az országban.
OMÁN ÉS KUVAIT (3 + 3 millió fő)
A két országot azért tárgyaljuk együtt, mert nagyon hasonlóak a jelenlegi problémáik, ez pedig Irak destabilizációja. Kuvaitot az első Öböl Háborúban Szaddám Huszein vezetésével már egyszer annektálta Irak, Omán lett volna a következő. Az ISIS előretörésével mindkét ország nagy erőkkel készül egy esetleges háborúra.
KATAR (2 millió fő)
A katari emirátus volt a Muzulmán Testvériség és a szunnita iszlamista mozgalmak egyik legjelentősebb szponzora és támogatója – állítólag az ISIS megerősödése mögött is felsejlik néhány katari üzletember. Az országot kormányzó emírt, a testvériség barát politikája gyakorlatilag ellehetetlenítette a legtöbb arab országban, jelenleg korántsem baráti a viszony.
BAHREIN (1,5 millió fő)
2011-ben Bahreinban is tömegtüntetések kezdődtek az arab világon végigsöprő forradalmi hullám hatására, melyet a király minden eszközzel megpróbált elfojtani. Bár a forradalomnak a királyt nem sikerült elmozdítania a hatalomnak, még korántsem ért véget, általánosak a villongások, demonstrációk és a bombamerényletek is az országban.
